Brazília: Zé Roberto után Fábio Aurélio is a Gremióban?

2012.05.24. 14:11
Címkék
Lapértesülések szerint a legutóbb az angol labdarúgó-élvonalban (Premier League) szereplő Liverpoolt erősítő Fábio Aurélio a brazil Gremióban folytatja pályafutását.

„Már megállapodtunk egy játékossal, akinek az igazolását pénteken, de lehet, hogy még a csütörtöki Brazil Kupa-mérkőzés (magyar idő szerint péntek hajnali két órától játszik a Gremio a Bahíával – a szerk.) után bejelentjük a szurkolóink számára – nyilatkozta a brazil klub igazgatója, Paulo Pelaipe. – Már mindenben megegyeztünk, már csak a papírmunkák vannak hátra a hivatalos bejelentés előtt.”

A 32 éves brazil utánpótlás-válogatott szélső védő 2000-ben (a sydneyi olimpiát követően) igazolt Európába, hat Valenciánál lehúzott szezonja alatt pedig a legjobb balhátvédek közé emelkedett (volt olyan szezon, amelyikben ráadásul 10-szer is bevette az ellenfelek kapuját).

A 32 éves brazil utánpótlás-válogatott szélső védő 2000-ben (a sydneyi olimpiát követően) igazolt Európába, hat Valenciánál lehúzott szezonja alatt pedig a legjobb balhátvédek közé emelkedett (volt olyan szezon, amelyikben ráadásul 10-szer is bevette az ellenfelek kapuját).

A 2001–2002-es és a 2003–2004-es idényben bajnoki címet nyert a spanyol együttessel, a 2000–2001-es BL-kiírásban döntőig, a 2003–2004-es szezonban UEFA-kupa győzelemig jutott a Valenciával.

Hatéves szerződése lejártával ingyen szerezte meg a Liverpool, ahol egy FA-kupa győzelemig, valamint egy újabb BL-ezüstig jutott, ezt a hat évet azonban számos sérülés tarkította, így idén májusban Kenny Dalgish menedzser nem ragaszkodott lejáró szerződése megújításához.

Nem ez lenne az első nagy igazolása a brazil klubnak, ahogy arról korábban már beszámoltunk, a korábbi Bayern München-klasszis, 37 éves Zé Roberto is a Gremióban folytatja.

Legfrissebb hírek

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
37 perce

A spanyolok magabiztosan nyertek a magaslaton a világbajnokság főpróbáján

Foci vb 2026
55 perce

A Bernabéuban járt XIV. Leó pápa, a Real Madrid az ő nevével árul mezt

Spanyol labdarúgás
1 órája

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
1 órája

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
2 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik