Brazília: ütötte-rúgta a drukker a korábbi Arsenal-védőt

Vágólapra másolva!
2014.07.21. 09:55
Pocsék napja volt a Flamengo labdarúgócsapatát erősítő André Santosnak: csapata 4–0-s vereséget szenvedett, majd a mérkőzés után csapatuk egyik szurkolója megtámadta.

André Santos vasárnap végig a pályán volt a Flamengóban, amely 4–0-s vereséget szenvedett az Internacional elleni idegenbeli bajnokiján. Az Arsenal korábbi játékosának megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget, a stadiont elhagyva ugyanis egy dühös Flamengo-szurkoló arcon ütötte, majd meg is rugdosta.

„Le kell tartóztatni ezt a személyt. Bízom a megfelelő rendőri intézkedésben” – nyilatkozta Ney Franco, a Flamengo vezetőedzője.

Hogy milyen sérülés(eke)t szenvedett a 31 éves, 24-szeres brazil válogatott játékos, arról nem érkezett hír.

A Flamengo – André Santosszal a soraiban – tavaly megnyerte a Brazil Kupát, mostani veresége után azonban 11 forduló után 7 ponttal az utolsó helyen áll az élvonalbeli bajnokságban.

A FLAMENGO-SZURKOLÓK TÜNTETTEK CSAPATUK VASÁRNAPI VERESÉGE UTÁN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik