Brazília: távozott a címvédőtől a Real Madrid korábbi edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.12. 08:38
Címvédő létére öt fordulóval a bajnokság vége előtt kiesésre áll a brazil élvonalban a Fluminense labdarúgócsapata, így a klub vezetősége megköszönte az eddigi vezetőedző, a korábban a Real Madridot és a brazil válogatottat is irányító Vanderlei Luxemburgo munkáját.

A 61 esztendős szakember július végén vette át a 2012-es bajnok irányítását, és bizonyos időszakokban nem is teljesített rosszul – szeptember 5-e és október 3-a között nyolcmeccses veretlenségi sorozatot produkált az együttes –, ám a legutóbbi kilenc bajnokiján nyeretlen maradt, mindössze három pontot szerzett, így a vezetőség a menesztése mellett döntött.

A brazil országos bajnokság 2013-as szezonjából még öt forduló van hátra, a Fluminense jelenleg a 18., kieső helyen áll a táblázaton, de hátránya csak egy pont a még bennmaradást érő pozícióban álló Vasco da Gama mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik