Brazília: egy évre eltiltották a már visszavonult Decót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.26. 23:30
A brazil Sportdöntőbíróság doppingolás miatt egy évre eltiltotta Decót, a Fluminense 36 éves labdarúgóját, aki nem jelent meg ügyének mai tárgyalásán.

Amint arról korábban már beszámoltunk: Deco szervezetében a március 30-i bajnoki mérkőzés után mutatták ki a doppinghasználatot – méghozzá a nagy hatású vízhajtóként szolgáló furoszemidet –, ami május elején kapott nyilvánosságot, majd pár nappal később ezt megerősítette a B-próba eredménye is.Amint arról korábban már beszámoltunk: Deco szervezetében a március 30-i bajnoki mérkőzés után mutatták ki a doppinghasználatot – méghozzá a nagy hatású vízhajtóként szolgáló furoszemidet –, ami május elején kapott nyilvánosságot, majd pár nappal később ezt megerősítette a B-próba eredménye is.

Elsőre 30 napos eltiltást kapott, így júliusban már visszatérhetett a klubjához, de sorozatos sérülésekre hivatkozva születésnapja előtt egy nappal bejelentette a visszavonulását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik