Brazília: Dunga világbajnokokat hívott edzői csapatába

Vágólapra másolva!
2014.07.24. 09:14
A brazil labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat élére másodszor kinevezett Dunga megnevezte edzői stábjának tagjait, akik közt két korábbi világbajnok csapattársát is megtaláljuk.

Dunga másodedzője a viszonylag ismeretlen nevű Andrey Lopes, aki tavaly már az Internacionalnál is a segítője volt. Kapusedzőnek az 1994-ben vb-győztes kapust, Cláudio Taffarelt kérte fel, mindenese pedig a szintén világbajnok egykori középpályás Mauro Silva lett.

Dunga összesen 13 embert jelölt ki stábjába. „Fontos volt, hogy korábbi világbajnokokkal dolgozzunk együtt, így a csapat DNS-ébe is bele lesz táplálva a siker” – nyilatkozta Gilmar Rinaldi, a brazil válogatott technikai igazgatója.

Brazília következő felkészülési mérkőzését Kolumbiával vívja szeptember 5-én Miamiban. Andrey Lopes, aki tavaly már az Internacionalnál is a segítője volt. Kapusedzőnek az 1994-ben vb-győztes kapust, Cláudio Taffarelt kérte fel, mindenese pedig a szintén világbajnok egykori középpályás Mauro Silva lett.

Dunga összesen 13 embert jelölt ki stábjába. „Fontos volt, hogy korábbi világbajnokokkal dolgozzunk együtt, így a csapat DNS-ébe is bele lesz táplálva a siker” – nyilatkozta Gilmar Rinaldi, a brazil válogatott technikai igazgatója.

Brazília következő felkészülési mérkőzését Kolumbiával vívja szeptember 5-én Miamiban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik