BL: a Bayernnek olyan eredmény kellene, amilyen a szezonban még nem volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.03. 10:49
null
Pep Guardiolára nehéz fejtörő vár: tovább kell jutniuk az Atlético ellen (Fotó: Reuters)
Kedd este a Bayern München az Atlético Madridot látja vendégül a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Az első mérkőzésen a spanyol együttes 1–0-s előnyre tett szert, s a szezonbeli meccsei alapján bizakodva várhatja a bajorok elleni találkozót.

 

 

Ma este kiderül a május 28-i milánói BL-döntő egyik résztvevője. A Bayern és az Atlético Münchenben csap össze a fináléért.

SZAVAZÁS

Melyik két csapat játssza a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az első mérkőzésen született 1–0-t figyelembe véve az Atléticónak kevésbé kell aggódnia, mint a németeknek. Ahogy arra az As felhívta a figyelmet, a madridi együttes eddig 53 tétmérkőzést játszott a 2015–2016-os évadban, s ebből 51-szer olyan végeredmény született, amely ma a továbbjutását jelentené. A két kivétel során az Atlético 1–0-s vereséget szenvedett (a Villarrealtól és a Málagától), ami ma hosszabbítást eredményezne.

Ebben az idényben egyetlen gárda sem tudta egygólosnál nagyobb különbséggel legyőzni az Atlético Madridot, sőt Diego Simeone csapata csupán egy összecsapáson kapott kettőnél több gólt – januárban a Celta Vigo elleni hazai Király-kupa-meccsen (2–3).

A „matracosok” nyolc vereséget számlálnak a szezonban, ezek során a leggyakoribb kimenetel az 1–2 volt (háromszor a Barcelonától, egyszer a Sporting Gijóntól kaptak ki így). Az Atlético legutóbb 2015. február 15-én veszített legalább két góllal (akkor a Celta otthonában 2–0-ra).

Meg kell hagyni, a fentiek alapján jó előjelekkel várhatják a visszavágót a spanyolok, de azért a Bayern-drukkereknek is van miből erőt meríteniük.

A bajorok 49 tétmérkőzésen vannak túl az idényben, ebből tizenegyet nem nyertek meg. A maradék 38 találkozóból három végeredménye jelentené ma a kiesésüket, haté pedig kétszer tizenöt perces ráadáshoz vezetne – azaz 29, szezonbeli Bayern-meccs végeredményét ma is biztosan elfogadnák a müncheniek. Pep Guardiola együttesének legalább kettő gól kell ahhoz, hogy a rendes játékidőben búcsúztassa az Atléticót – a Bayern viszont a szezonban tizenöt olyan mérkőzést vívott, amelyen nem talált be vagy csak egy gólt szerzett.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

20.45: BAYERN MÜNCHEN–ATLÉTICO MADRID (Tv: M4 Sport, Sport1. ÉLŐ, szöveges tudósítás az NSO-n!)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK AZ UEFA.COM SZERINT
Bayern München:
Neuer – Lahm, J. Martínez, J. Boateng, Alaba – X. Alonso, Vidal – Douglas Costa, Ribéry, Th. Müller – Lewandowski
Atlético Madrid: Oblak – Juanfran, Giménez, Godín, Filipe Lís – Saúl Níguez, Gabi, Augusto, Koke – Griezmann, F. Torres
Az első mérkőzésen: 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik