BL: a Barca az élen, a Man. City és a Napoli a sereghajtó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.20. 18:42
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában a Bajnokok Ligájában még talpon lévő 16 csapat játékosaival foglalkozott, hogy melyik csapat hány játékost nevelt ki a nyolcaddöntő mezőnyének.

Az élen nem túl nagy meglepetésre a Barcelona áll, amelynek utánpótlásából pont egycsapatnyi (11) játékos érdekelt még a nyolcaddöntőben, igaz, csak hatan játszanak továbbra is a katalánoknál. A többiek öt különböző klubot képviselnek (Benfica – Grimaldo, Dortmund – Bartra, Napoli – Reina, Bayern – Thiago Alcántara, PSG – Thiago Motta).

Továbbá a 11 közül a legfiatalabb játékos Rafinha is betöltötte már a 24. születésnapját, ez pedig erősíti a CIES korábbi tanulmányát, amely a La Masia visszaeséséről szólt.

A második helyen a Real Madrid áll 10 játékossal (6+4 elosztásban), a dobogóra még a Monaco (9, 6+3) fért fel. Az első háromba nem került be az Arsenal, viszont a hét saját nevelésű kerettaggal ezt a kategóriát uralja (8, 7+1).

A lista ellentétes oldalán a Manchester City (Schmeichel) és a Napoli (Insigne) áll, a két klub csupán egy-egy játékost nevelt ki a nyolcaddöntő mezőnyének, ráadásul a dán kapus a Leicester Cityt erősíti már – a képen látható felirat ellenére.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik