Bedrogozták az ellenfelet, és 3-0-ra győztek - videó

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 11:04
Botrány Peruban: egy másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen a hazaiak szertárosa nyugtatót tett a vendégcsapat vizébe, amelyből több futballista is ivott, és közülük négyen elájultak a meccs vége előtt. A játékvezető ennek ellenére továbbengedte a meccset, amelyet – nem nagy meglepetésre – a hazaiak nyertek meg 3–0-ra.
AZ ELKÉPESZTŐ ESET PERUBAN
AZ ELKÉPESZTŐ ESET PERUBAN
 

A perui másodosztályú labdarúgó-bajnokságban az Hijos de Acosvinchos a Sport Áncash otthonába látogatott a forduló rangadóján, és a mérkőzés 65. percében a vendégek játékosa, Andy Salinas hirtelen rosszul lett a pályán, majd elájult.

TÖRTÉNT MÁR HASONLÓ

Hasonló eset előfordult már alacsonyabb osztályú francia bajnokin is, 1990-ben pedig – legalábbis Diego Maradona elmondása szerint – a Brazília–Argentína vb-nyolcaddöntőben (0–1) kapott nyugtatós vizet Branco.

 

Az Obilics 1998-as jugoszláv bajnoki címe is meglehetősen érdekes körülmények született meg: a háborús bűnös Arkan (Zseljko Radmanovics) irányította klub egyik trükkje (az ellenfelek megfenyegetése mellett...) a szóbeszéd szerint az volt, hogy a meccs előtt nem sokkal altatógázt fújtak a vendégcsapat öltözőjébe. A Crvena zvezda játékosai mindenesetre a parkolóban öltöztek át…

A futballistát hordágyon kellett levinni a pályáról, ám ezzel nem volt vége az Acosvinchos szenvedéseinek, ugyanis még három labdarúgó lett rosszul a folytatásban. A meccs játékvezetője ennek ellenére – a szurkolók nagy felháborodására – nem szakította félbe a bajnokit, és a hazaiak 3–0-ra győztek.

A vendégek játékosait azonban kórházba szállították, ahol a vértesztek alapján kiderült, hogy erős nyugtató volt a szervezetükben. Az Hijos de Acosvinchosnál ekkor jöttek rá, hogy azok lettek rosszul, akik ittak a hazaiak szertárosától kapott vízből.

„Az még rendben van, ha egy játékos rosszul érzi magát, de hogy négyen dőljünk ki, az elég furcsa. Andy Salinas ájult el elsőként, aztán Coello veszítette el az eszméletét. Nem sokkal később Martín Reátegui következett, aztán az én fejem is elkezdett fájni” – mondta Juan Luna, a vendégek futballistája.

„Ez nem az első eset, hogy a Sport Áncash gyanús ügybe keveredik. A klub jelenlegi elnökét, Pepe Mallquit a kilencvenes években megbüntették egy vesztegetési ügy miatt. Azt hiszem, ezek után mi visszük majd a vizet magunknak az idegenbeli meccsekre. Kíváncsi vagyok, hogy a perui szövetség mit lép az ügyben” – tette hozzá a játékos.

Az említett klubelnöknek azonban volt magyarázata az esetre: úgy nyilatkozott, a vendégek minden bizonnyal a meccs előtt fogyasztott perui csirkétől lettek rosszul, ám az Hijos részéről tagadták, hogy ilyen ételt ettek volna a játékosok a találkozó előtt.

 

A PERUI MÁSODOSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1 Deportivo COBRESOL 18 12 5 1 36–7 41
2 Sport Áncash 18 12 2 4 33–17 38
3 Hijos de Acosvinchos 18 11 3 4 37–22 36
4 Deportivo Coopsol 18 9 5 4 30–14 32
5 Coronel Bolognesi 18 6 6 6 28–24 24
6 CD Atlético Minero del Rimac 18 5 6 7 36–36 21
7 Atlético Torino 18 5 5 8 18–30 20
8 America Cochahuayco 18 5 3 10 22–22 18
9 Universidad San Marcos 18 4 3 11 19–25 15
10 Tecnológico Suiza 18 2 0 16 9–71 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik