Barca: a hétévesek is a nagyok felállása szerint játszanak

Vágólapra másolva!
2012.09.08. 14:46
null
A Barcelonánál a legkisebbek is a nagyok felállása szerint játszanak (Fotó: fcbarcelona.com)
Az első nap a futball, a második az olimpia jegyében telt a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karán rendezett II. Nemzetközi Turizmus és Sportmenedzsment Konferencián. A rangos rendezvényen előadást tartott többek között Szima Gábor, a DVSC elnök-tulajdonosa, Mezey György, a hazai edzőképzés feje és a Barcelona szakemberei is. A konferencián rengeteg témát érintettek...

... a Barcelonáról.

A Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karán előadást tartó ALBERT PUIG, a Barcelona ifjúsági divíziójának (19 éves kor alatt) szakmai koordinátora a katalánok világhírű utánpótlásának műhelytitkaiba avatta be a hallgatóságot. Jelenléte a szervezők munkáját dicséri, ugyanis a szakember elmondta, az egyesület ritkán fogad el ilyen meghívásokat.

Puig szerint nem feltétlenül kell a barcelonai stílust követni, ám azt tanácsolta, mindenki válaszon egy utat és ahhoz ragaszkodjon körömszakadtáig. A katalán játékfelfogásról elmondta, tilos más felállásban játszani, mint a nagycsapatnál, ez a korcsoportok sajátságainak figyelembe vételével a hétévesekre is igaz. Eszerint akinél van a labda, az uralja a játékot. Labda nélkül a teljes csapat védekezik, fut, ezt nehéz megtanítani, míg támadásban inkább a labda „fut" – talán ez az egyik tényező, amelyben a barcelonai iskola eltér az Ajaxétól.

Puig a kiválasztás kapcsán elmondta, náluk nem számít, hogy ki milyen magas vagy hány kiló, a technika lényeges, és hogy milyen a reakcióideje, hogyan reagál. Tizenegy-tizenkét éves korig a passzjátékot sem erőltetik annyira a meccseken, bátorítják a cselezést, az egyéni megoldásokat, mivel nem akarják kiölni a kreativitást az ifjoncokból, a passzolást, az önzetlenséget később is meg lehet tanítani. Az edzéseken különleges figyelmet fordítanak, a passzokra, a labdakezelésre, illetve mindezek kivitelezésének javítására, felgyorsítására.

Az edzésen alkalmazott gyakorlatok az állóképességet is javítják, tizenhat éves korig nincs külön fizikai felkészülés, minden egyes feladat labdával zajlik, addig senki nem erősít edzőteremben – például az angolokkal ellentétben. A különféle feladatokat addig gyakorolják, amíg automatizmussá nem válnak. A gyerekeket emellett rendkívül szigorúan nevelik, tilos a tetoválás, a piercing, aki rossz jegyeket kap az iskolában, nem játszhat, nemrég például magatartásbeli problémák miatt egy futballista nem utazhatott el csapatával egy mexikói tornára.

A stabilitás és a nyugodt munkakörülmények érdekében az összes edző profi, főállású, kezdésképp mindegyikük három évre szerződik a klubhoz. Az utánpótlásnak amúgy is több tízmillió eurós költségvetése van, a klub például évi 600 ezer eurót költ arra, hogy a gyerekeket taxival/kisbuszokkal edzésre szállítsa, majd hazavigye.

Szerda este VICTOR SÁNCHEZ, az FC Barcelona módszertani divíziójának szakmai igazgatója gyakorlati bemutatóval színesítette a programot, edzést tartott a DVSC-DLA U16-os csapatának.

 

...a debreceni futballról.

SZIMA GÁBOR, a DVSC elnök-tulajdonosa elmondta, az elmúlt évek sikereinek egyik záloga, hogy a klubnál minden szinten, például az edzői stábban és a menedzsmentben helyi kötődésű emberek dolgoznak. A debreceni csapat ráadásul nemcsak a pályán, hanem gazdaságilag is sikeres, hiszen az elmúlt nyolc évből hétszer nyereségesen zárt. Az üzletember szerint egy futballcsapatnál kulcskérdés, hogy sok jó döntést kell hozni, a rosszak számát pedig minimálisra kell csökkenteni. Szima Gábor úgy látja (mint korábban említette): még mindig leginkább a pénz hiányzik a honi futballból, bár az utóbbi időben a TAO-s pénzek miatt is javulni látszik a helyzet.

Amely egyébként Debrecenben kifejezetten rózsásnak tűnik, hiszen a napokban kézhez kaphatják a Nagyerdei Stadionhoz szükséges építési engedélyeket, illetve még az idén átadják a Debreceni Labdarúgó Akadémia modern edzőkomplexumát. Az új aréna beruházását intéző állami cég, az NSR Kft. képviselői elmondták, Debrecenben olyan multifunkcionális stadion épül, amely teljes mértékben ki tudja szolgálni a látogatók minden igényét.

HERCZEG ANDRÁS, az akadémia ügyvezető igazgatója felvázolta, céljuk, hogy a régióban is vezető szerephez jussanak, ezért több klubbal van együttműködési szerződésük, aminek köszönhetően 1541 gyermek része a rendszernek. A kooperációt szakmai konzultációkkal, közös rendezvényekkel, szabad játékosmozgással és még számtalan más módon is próbálják szorosabbá, jövedelmezőbbé tenni.

...az utánpótlásról általában.

A hazai edzőképzés feje, MEZEY GYÖRGY az ország utánpótlásáról tartott előadást, kiemelve, hogy rengeteg pénz áramlott a magyar futballba, így az utánpótlásba is, ezért nagy az edzők felelőssége, hiszen ha 5-10 éven belül nem lesz eredmény, akkor számon kérik őket, nem lehet másra mutogatni. A szakember elmondta, ki kell szélesíteni a futball tömegbázisát, enélkül nincs esély az előrelépésre. A pro licences edző, az MLSZ Zala megyei instruktoraként is dolgozó MIHALECZ ISTVÁN is arról beszélt, kevés a gyerek, ezért kulcsfontosságú a meglévő tehetségek gondozása, képességeik megfelelő kibontakoztatása.

 

...az olimpiáról

A rendezvény részeként közönségtalálkozót rendeztek a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola képviselőivel, ezen két olimpikon, BICZÓ BENCE és MADARÁSZ TAMÁS is megjelent.

Utóbbi elmondta, épp egy egyetemi beadandón dolgozott reggel fél hatkor, amikor a legnépszerűbb közösségi oldalon egy Ausztráliában élő ismerőse felhívta rá a figyelmét, hogy szabadkártyával mégis indulhat az olimpián, ahol végül az első mérkőzésén kikapott a dzsúdósok 90 kilósok versenyében.

„Még nem gondolkozunk Rióban, hiszen messze van, elsődleges cél, hogy részt vehessek és jó eredményt érjek el magyar közönség előtt a jövő évi budapesti Európa-bajnokságon" – mondta Madarász.

Biczó Bence most kezdte az egyetemet Debrecenben, és úgy érzi, itt megvalósíthatja az álmait, mert minden lehetőség adva van hozzá, de Madarászhoz hasonlóan Rióig még ő sem tekint előre, edzőjével inkább részcélokra koncentrál. SÁNTICS BÉLA, a fiatal úszó trénere elárulta, az alapvető követelmény, amit nem nagyon kommunikálnak kifelé, hanem inkább csak egymás között, az a döntős szereplés, ott pedig már bármi megtörténhet.

Ez Biczónak nem sikerült az olimpián 200 pillangón, de emelt fővel jöhettek haza, mert az úszó bátran versenyzett a középdöntőben, sokáig vezetett, ám az utolsó pár méteren a benyúlás nem jött ki. Sántics – a debreceni nyugodt háttérnek is köszönhetően – Rióban éremesélyesnek tartja Biczót, de addig is vannak még kihívások, november 22-én rövid pályás Európa-bajnokság, jövőre világbajnokság Barcelonában, aztán pedig az universiade következik.

A szakember még azt is hozzátette, a magyar sport jelenlegi hátterével a londoni olimpián elért eredmények csodaszámba mennek, de Debrecenben minden feltétel adva van. Ez nyilván szerepet játszik abban, hogy több fiatal úszó, aki az olimpián is szerepelt, Debrecenbe jönne, igaz, még nem árult el neveket.

 

...a Magyar Olimpiai Bizottságról.

MAGYAR ZOLTÁN, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke a szervezet megváltozott szerepéről és feladatairól szólt. Fontos kérdéseket érintett a Debreceni Egyetem főépületében tartott előadásán FÜZI ÁKOS is, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője a sporttörvény várható hatásairól, illetve az új sportfinanszírozási rendszerről beszélt.

A módosítás egyéb fő elemei közé tartozik még a 18 év alatti sportolók kötelező sportbaleset-biztosítása, a szakemberek jogainak és kötelezettségeinek meghatározása, a nagyobb szövetségi autonómia megteremtése, továbbá a versenyrendszerek egyszerűsítése, sportiskolák, az utánpótlás fejlesztésével foglalkozó alapítvány(ok) definiálása, illetve a vagyoni értékű jogok hasznosítása. TÓTH MIKLÓS MOB-alelnök elárulta, a diák- és az egyetemi sport immár egy szakmai tagozatban egyesül, az iskolai testnevelés reformjával pedig olyan program kialakítása a cél, amely a gyermekek aktivitási szintjét fokozza.

...a sportgazdaságról és a turizmusról.

FERENCZY ANIKÓ a Magyar Turizmus Zrt. képviseletében arról tájékoztatott, hogy a turizmus jelentős bevételeket teremt az országnak (a GDP 8 %-a). Ennek természetesen része a sportturizmus is, ezért az MT arra törekszik, hogy promotálja Magyarországot mint nemzetközi sportesemények esetleges helyszínét. A cég ezen felül anyagi támogatást nyújt a pályázatoknak – ehhez több feltételnek kell megfelelni, például legalább háromszáz sportolónak kell részt vennie az eseményen (60 % külföldi).

MAUS GOTTHARD, a Pegazus Sport Tours alapítója elárulta, Magyarországon 1988-ig nem volt a mai értelemben vett olimpiai utazásszervezés, de Londonba már 5500 fő kiutazását intézték. Mindez egyáltalán nem egyszerű, közel egy olimpiai ciklusnyi tervezést igényel.

PATAY LÁSZLÓ, az E.ON Zrt. igazgatósági tagja a sportfinanszírozásról tartott előadást, ORENDI MIHÁLY, a Debreceni Sportcentrum Kft. igazgatója pedig az „Informatika a tehetséggondozásban és kutatásban" címmel tartott prezentációt. Cikkünk még így sem teljes, hiszen csütörtökön tudományos szekcióülések sokaságán foglalkoztak a sport különböző aspektusaival, így a marketinggel, futsallal, egyetemi sporttal, edzéselmélettel, szabadidősporttal és még számtalan más témával.

Az világosan kiderült, hiogy az egyesületek, a város és az egyetem együttesen próbálja előremozdítani a sport ügyét, ez pedig az eredményesség elengedhetetlen feltétele.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik