Bajnokok Kupája: későn ébredt a Chelsea a Real Madrid ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.30. 23:15
A Real Madrid a Bajnokok Kupája nevű felkészülési tornán 3–2-re legyőzte az angol Chelsea-t.

Nagyon bekezdett a Real Madrid, amely a torna első mérkőzésén 3–1-es vereséget szenvedett a Paris Saint-Germaintől.

Zinédine Zidane csapata a 19. percben Marcelo találatával meg is szerezte a vezetést – a brazil védő a bal szélről befelé cselezett, majd jobb lábbal kilőtte a kapu közepét (hozzá kell tenni, Asmir Begovic kapus mintha kissé mellényúlt volna a labdának).

Marcelo, 1–0

Hat perc múlva ismét Marcelo villant, szép szóló után, hat méterről lőtt a jobb alsó sarokba (2–0). A 37. percben Mariano Díaz bombázott 24 méterről a kapu közepébe – a némileg kint álló Begovic kicsit talán ebben is benne volt, akárcsak az első találatnál, úgy ezúttal sem érte el a labdát (3–0).

Marcelo, 2–0

Díaz, 3–0

Zidane a második játékrészben szinte a teljes csapatát lecserélte, ez a sor már nem uralta annyira a találkozót, mint az első, sőt a végén majdnem leadta háromgólos előnyét!

A másik oldalon csereként beálló Eden Hazard először a nyolcvanadik percben, majd a hosszabbításban is betalált, amivel 3–2-re kozmetikázta az eredményt, ám fordításra már nem futotta, a Real Madrid nyerte meg a találkozót.

E. Hazard, 3–1

E. Hazard, 3–2

BAJNOKOK KUPÁJA
Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol) 3–2
Real Madrid:
Kiko Casilla (Yánez, 49.) – Carvajal (Danilo, a szünetben), Varane (Lienhart, 70.), Nacho (Hakimi, 76.), Marcelo (Tejero, 69.) – Casemiro (Fernández, 69.), Kovacic (Llorente, 64.), Asensio (Febas, 66.), Vázquez (Ödegaard, 69.) – M. Díaz, Morata (S. Díaz, 64.)
Chelsea:
Begovic (Courtois, a szünetben) – Aina, Cahill, Terry, Azpilicueta – Oscar (Chalobah, 50.), Matic – Willian (Cuadrado, 50.), Traoré (Moses, 75.), Loftus-Cheek (Batshuayi, 50.) – Pedro (E. Hazard, 68.)
G: Marcelo (19., 25.), M. Díaz (37.), ill. E. Hazard (80., 91.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik