Bajnokok Kupája: az Atlético megbüntette a „kapufázó” Spurst

Vágólapra másolva!
2016.07.29. 13:59
null
Diego Godín gólja döntötte el a meccset (Fotó: AFP)
A Bajnokok Kupája nevű felkészülési tornán az Atlético Madrid 1–0-ra legyőzte a Tottenhamet Melbourne-ben.

 

A Juventus ellen az első negyedórában kétszer is kapituláló Tottenham ezúttal erősebben kezdte a mérkőzést, és a játékrész derekához érve már másodszor kellett a kapufának kisegítenie az Atlético Madridot: előbb Onomah, majd Lamela próbálkozása kerülte el centikkel a célt.

A BL-döntős pedig – ahogy az ilyenkor lenni szokott – büntetett: egy szabadrúgás után Walkes nem tudott tisztázni, sőt pont Godín elé csúsztatott, aki közelről nem hibázott (0–1).

A második félidőben Janssen szabadrúgásánál kellett Oblaknak a legnagyobbat védenie, a madridiak kapusa pedig ekkor is a helyén volt, így a Spurs gól nélkül maradt.

BAJNOKOK KUPÁJA
TOTTENHAM (angol)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 0–1 (0–1)
Melbourne.
TOTTENHAM:
Vorm (McGee, a 76.) – Trippier (Walker-Peters, a 60.), Walkes, Carter-Vickers, Yedlin (W. Miller, a 60.) – Winks, Wanyama (Mason, a szünetben) – Onomah (Chadli, a 60.), Lamela (Szon Hung Min, a szünetben), Eriksen (T. Carroll, a szünetben) – Janssen (Edwards, 75.)
ATLÉTICO MADRID: Oblak – Vrsaljko, Szavics, Godín, Filipe Luis – Saúl, Gabi, Tiago (Juan Moreno, az 58.), Partey (Diedhiou, a 74.) – Héctor Hernández (Caio Henrique, az 58.) – Torres
Gólszerző: Godín (40.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik