Ázsiai BL: a világbajnok Scolari ellen készülhet a 28 éves női edző

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.15. 12:05
Csan Jüen-ting, a hongkongi Eastern FC 28 éves vezetőedzője a Kuangcsou Evergrandét irányító világbajnok Luiz Felipe Scolarival meccsel februárban az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Csan az első női szakember, aki bármely ország élvonalában bajnoki címig vezetett egy férfi labdarúgócsapatot, miután az Easternnel megnyerte a hongkongi bajnokságot. A sikernek köszönhetően az együttes indulhat az ázsiai BL-ben, ahol a csoportkörben rögtön az egyik legnehezebb ellenféllel mérheti össze tudását, miután a kétszeres BL-győztessel is azonos csoportba került.

A kínai Kuangcsou Evergrande vezetőedzője a brazilokkal 2002-ben világbajnoki címet nyert Scolari, és ott játszik az Atlético Madridtól februárban 44 millió dollárért igazolt kolumbiai Jackson Martínez is.

„Az ázsiai BL nagyszerű lehetőség számunkra, hogy olyan együttesektől tanuljunk, mint a Kuangcsou. Boldog vagyok, hogy Scolari és csapata ellen játszhatunk, nagy megtiszteltetés ez számomra. Tapasztalt, intelligens szakember, aki nagyszerű és igen erős együttest irányít, de mi is igyekszünk majd megmutatni, mit tudunk” – mondta a BL-sorsolás után Csan.

A Kuangcsou Evergrande amellett, hogy 2013-ban és 2015-ben is megnyerte a kontinentális BL-t, országában egyeduralkodónak számít, hiszen az elmúlt hat bajnoki szezonban nem talált legyőzőre. Martínez mellett a csapatot erősíti a brazil válogatott Paulinho és Ricardo Goulart, valamint a kínai nemzeti csapatból több labdarúgó is.

A két csapat – amely az ázsiai Bajnokok Ligája csoportkörében találkozik majd – első mérkőzésére február 22-én kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik