Ázsia: nagy feladat előtt a korábbi magyar futballkapitány

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 13:04
null
Erwin Koeman a katariak elleni októberi vb-selejtezőn (Fotó: AFP)
Az arab válogatottak Katarban zajló Öböl-kupáján vár nagy feladat a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányára, Erwin Koemanra, Omán szakvezetőjére a napokban.

 

„Az elvárások mindig nagyok, akkor meg különösen, ha te vagy a címvédő – fogalmazott sajtótájékoztatóján Erwin Koeman –, de nincs ezzel semmi probléma. Készen állunk, és bízunk benne, hogy a szerencse sem pártol el mellőlünk. A mezőny kiegyensúlyozott, nincs nagy különbség a résztvevők között.”

A kedden kezdődött 24. Öböl-kupán nyolc csapat vesz részt, Koeman válogatottja Szaúd-Arábiával, a tíz tornagyőzelme révén rekorder Kuvaittal, valamint Bahreinnel került egy négyesbe – szereplését szerda délután utóbbi ellen kezdi meg. (A másik csoportban: Arab Emírségek, Irak, Jemen, Katar.)

S hogy címvédőként éreznek-e fokozott nyomást?

„Nem, nem is szabad, hogy érezzünk, máskülönben nem lesznek jó meccseink – mondta a holland kapitány. – Az én feladatom a lehető legalacsonyabbra szorítani a nyomást, és a csapatom erősségeivel tisztában lévén optimista vagyok. Megtiszteltetés címvédőként itt lenni, de ez már egy másik torna, egy másik csapat. A célunk persze az, hogy bejussunk a fináléba.”

A magyar nemzeti csapatot 2008 és 2010 között irányító Koeman februárban vette át az ománi válogatottat honfitársától, Pim Verbeektől, és a mérlege eddig jó: az eddigi öt vb-selejtezőből négyet megnyert csapatával.

A kétévente megrendezett, nyolccsapatos Öböl-kupa csoportköre december 2-án zárul, az elődöntő 5-én, a döntő 8-án lesz.

FRISSÍTÉS, 20.05: Omán gól nélküli döntetlent játszott Bahrein ellen a B-csoportban, míg a kvartett másik mérkőzésén Kuvait 3–1-re legyőzte Szaúd-Arábiát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik