Ázsia BL: Villas-Boas súlyos büntetést kapott a bíró kritizálásért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.26. 12:05
André Villas-Boast, a kínai Sanghaj SIPG labdarúgócsapatának vezetőedzőjét 14 ezer dollárra (3.6 millió forint) megbüntették, mert kritizálta a játékvezetőket az ázsiai Bajnokok Ligája negyeddöntője után.

A Chelsea és a Tottenham Hotspur korábbi szakvezetője azt mondta, a Kuangcsou Evergrande elleni párharc mindkét meccsén ellenfelüket részesítették előnyben a bírók, mert az ázsiai szövetség a kínai bajnoki címet hat éve őrző klub befolyása alatt áll.

Az első találkozót a Sanghaj SIPG, a visszavágót a Kuangcsou Evergrande nyerte meg hazai pályán 4–0-ra. A portugál Villas-Boas együttese az 5–1-gyel záruló 120 perc után tizenegyesekkel jutott a négy közé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik