Az szólhat az Inter mellett, hogy meglepetést várnak

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 12:05
null
Vajon elviseli az esélyesség terhét az Inter? (Fotó: Reuters, archív)
A hét végén a német Bundesligát leszámítva már az összes európai topligában teljes fordulót rendeznek. Angliában a jelenleg a dobogóért küzdő Tottenham és Chelsea is pályára lép, méghozzá idegenben. Spanyolországban a Real Madrid az Osasuna vendégeként játszik, a Valencia és a Sevilla pedig néhány éve még rangadónak számító összecsapáson találkozik egymással. A Serie A-ban az Inter a Pescara ellen köszörülné ki az udinei csorbát (0–3).

 

SERIE A

Első látásra kézlegyintéssel elintéznénk az Inter–Pescara összecsapást, de a két klub formáját látva még izgalmas is lehet a találkozó. Az abruzzói csapat a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, a múlt héten a Fiorentinát fosztotta meg hazai veretlenségétől. Azt az egy vereséget viszont éppen a San Siróban szenvedte el: a Milan 4–1-re megverte a Pescarát.

Az Inter a legutóbbi nyolc mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, de négyet elvesztett, ráadásul a kiscsapatok ellen hajlamos elveszíteni koncentrációját, aminek kínos vereség a vége. Andrea Stramaccioni együttese még így is a tabella 5. helyén áll (a Pescara a 15.), két pontra a BL-indulást érő dobogótól. Az Interből eltiltás miatt hiányozni fog Andrea Ranocchia és Juan Jesus, míg Walter Samuel erőnléti gondokkal küzd.

Az Interről ebben a szezonban úgy tartják, hogy csak a rangadókra tudja igazán felszívni magát. Az előjelek szerint viszont ez a találkozó is felér egy csúcsmeccsel – talán éppen amiatt hoz sima Inter-győzelmet, mert mindenki meglepetésre számít?

PREMIER LEAGUE

Az angol élvonal szombati játéknapján a két manchesteri csapatot üldöző londoni különítmény, a Tottenham és a Chelsea is pályára lép. A Spurs a „kékeket” az év első napjaiban a Stamford Bridge-en legyőző Queens Park Rangers otthonába látogat, míg a Chelsea Stoke-ban lép pályára.

A QPR-ben még pályára lép a tengerentúli MLS-ben szereplő Toronto FC vezetőedzői állását megkapó új-zélandi Ryan Nelsen, akivel legalább hátul erősebb lesz a vendéglátó, amelynek támadósorából Junior Hoilet, Andy Johnson és Bobby Zamora is sérült. A túloldalon André Villas-Boas csapatából William Gallas és Junesz Kabul hiányzik, Emmanuel Adebayor pedig utoljára játszik azelőtt, hogy Togo válogatottjának tagjaként az Afrika-kupára utazik.

A Chelsea-ben a két nigériai, John Obi Mikel és Victor Moses már nem játszik a dél-afrikai kontinenstorna miatt, viszont visszatér John Terry, míg kapusposzton teljes a homály: Petr Cech sérülése miatt úgy volt, hogy a szombati meccsen és a Southampton elleni hétközi bajnokin is Ross Turnbull fog védeni, de aztán a cseh jelezte, hogy a Soton ellen már mindenképp játszana, és talán nem véletlenül utazott el Stoke-ba sem...

Ami pedig a West Hamet fogadó Sunderlandet illeti, továbbra sem hallani arról, hogy Juhász Roland odaigazolt volna.

PRIMERA DIVISIÓN

A spanyol bajnokság a hét végi fordulóval érkezik a fél távhoz. A Barcelona előnye 11 pont a második helyen álló Atlético Madrid előtt, míg a Real Madrid a 3. helyen már 16 pontra van lemaradva az éllovastól.

A Real Pamplonában az Osasuna vendégeként lép pályára szombat este, méghozzá több ásza nélkül. Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos és a kapuból Iker Casillast kiszorító Adán is eltiltás, Pepe sérülés miatt nem játszhat. Visszatérhet viszont Xabi Alonso, Fábio Coentrao és Marcelo, akik felépültek sérüléseikből.

Az Osasuna a tabella utolsó helyén áll, de nem reménytelen a helyzete, hiszen csak négy ponttal marad el a 15. helyezett Celta Vigótól. „Az életünkért fogunk küzdeni ezen az estén. Ha nyerünk, az akkora lökést ad a szezon második felére, hogy nem kell a kieséstől félnünk” – mondta Joseba Llorente, az Osasuna csatára.

A SZOMBATI EURÓPAI FUTBALLPROGRAM
ANGOL PREMIER LEAGUE (Tabella itt!)
13.45: Queens Park Rangers–Tottenham Hotspur (Tv: Digi Sport 1)
16.00: Aston Villa–Southampton
16.00: Everton–Swansea City
16.00: Fulham–Wigan Athletic
16.00: Norwich City–Newcastle United
16.00: Reading–West Bromwich Albion
16.00: Stoke City–Chelsea (Tv: Digi Sport 1)
16.00: Sunderland–West Ham United
SPANYOL PRIMERA DIVISIÓN (Tabella itt!)
16.00: Valladolid–Mallorca
18.00: Espanyol–Celta Vigo
20.00: Osasuna–Real Madrid (Tv: Sport 2)
22.00: Valencia–Sevilla (Tv: Sport 2)
OLASZ SERIE A (Tabella itt!)
18.00: Bologna–Chievo (Tv: Sport Klub)
20.45: Internazionale–Pescara (Tv: Sport Klub)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik