Az ollózás története: feltalálók, csodagólok és a leglátványosabb videók!

AMIT SOSEM FOGUNK MEGTUDNI: HONNAN ERED AZ OLLÓZÁS?

Az ollózás eredetéről vérgőzös vitát lehet folytatni, pláne ha valaki chilei, illetve perui, ugyanis mind a két ország képviselői magukénak vallják a dicsőséget. A délkelet-ázsiaiak nem verik hangosan az asztalt, de nagyon könnyen lehet, hogy ők a feltalálók, míg az elterjesztésben nagy szerepe volt a braziloknak és az olaszoknak is – nézzük az eredetlegendákat.

A chilei verzió: A chilei futballbarátok szerint a nagyon fiatalon, mindössze 29 éves korában elhunyt bilbaói születésű csatár, Ramón Unzaga Asla volt az első, aki a futballpályán ollózást mutatott be. A legenda szerint a talcahuanói El Morro Stadionban, 1914-ben mutatta be először a hatalmas közönségsikert arató trükköt, amelyet két Copa Américán a válogatottban tökéletesített – az argentin sajtó így róla nevezte el az ollózást la chilenának, amely mai napig a latin-amerikai terminus technikus.

Hogy a kifejezés Európában is elterjedt, azért a tragikus sorsú chilei szélső, David Arellano a felelős, aki a Colo-Colo öreg kontinensen lebonyolított túráin váltott ki ünneplést ollózásaival. Arellano pont egy ilyen túrán hunyt el, Valladolidban ugyanis ütközött az ellenfél egy játékosával, hasi sérülésekkel és hashártyagyulladással szállították kórházba, és már nem tudták megmenteni. Szóval az ollózás Arellano miatt is chilena. Már ha nem Peruban járunk, mert...

A perui verzió: ...mert Peruban Tiro de chalacának (vagy szimplán chalacának) nevezik az ollózást. A helyiek úgy tudják, a mozdulatsort még a 19. század végén Callao kikötővárosában találták fel, ahol angol tengerészek hatására villámgyorsan elterjedt a futball népszerűsége.

Jorge Barraza, a CONMEBOL (dél-amerikai szövetség) lapjának főszerkesztője kutatott a témában, és arra jutott, hogy egy afrikai származású callaói ifjonc húzta meg először az ellenfél ámulatát kiváltó trükköt. Ha ez nem lenne elég, az irodalmi Nobel-díjas Mario Vargas Llosa is e verzió mellett kardoskodik.

Barraza szerint bizonyíték a perui eredetre, hogy ők egyedüliként a spanyol nyelvterületről nem vették át a la chilena nevet – mivel már ismerték az ollózást, és megvolt rá a saját szavuk. A peruiak még meg is próbálták levédetni (!) a szót, de a FIFA nem feltétlenül akart a vitában a döntőbíró szerepében tetszelegni, így hagyta az egészet (alighanem bölcsen).

A brazil verzió: A nagyközönség számára a brazilok „Fekete Gyémántja", Leonidas (avagy a „gumiember") volt a feltaláló, a harmincas évek tán legjobb dél-amerikai csatára ugyanis csillogó játékstílusába az ollózást is beépítette. Ehhez képest érdekes, hogy maga Leonidas sosem állította, hogy köze lenne az ollózás feltalálásához: ő a bicicleta feltalálójaként kortársát, a paulista csapatai után Argentínában légióskodó Petronilhót nevezte meg, mint „ős-ollózót". Petronilho egyébként nem volt egy kezdő csatár, mivel Leonidast eleinte csak „a riói Petronilhóként" emlegették...

„Ennek a gumiembernek ördögi tehetsége van arra, hogy a legváratlanabb helyzetekből is kapura küldje a labdát, amikor senki nem számít rá. Mikor betalál, az olyan, mint az álom" – írta az 1938-as vb aranycipőséről egy francia szakíró, Raymond Thourmagem a Paris Matchben.

Az olasz verzió: Az olaszok nem követelik a feltalálás dicsőségét, de valószínűleg náluk épült be az ollózás először az európai országok közül a játékba. A rovesciata (kb. „fordított") meghonosítójaként Carlo Parolát tisztelik – a Juventus legendás játékosa állítólag kerékpárversenyző múltjából „húzta elő" a mozdulatot –, de még az itáliai elsőséget sem lehet neki tulajdonítani. Egy világbajnok honfitársa, Silvio Piola ugyanis már akkor rendszeresen alkalmazta az ollózást, amikor Parola még igazolt labdarúgó sem volt – ez volt a „rovesciata alla Piola", amely a közép-európai sportsajtóban is időnként alkalmazott kifejezés lett. A korabeli filmfelvételen 2:43-nál Piola bemutatja különleges trükkjét egy edzésen.

A délkelet-ázsiai verzió: A délkelet-ázsiaiak sosem tulajdonították magukénak az ollózást, de nagyon könnyen lehet, hogy ők a valódi feltalálók. A leglátványosabb sportok közé tartozó ősi maláj sportágban, a sepak takrawban (sepak raga, vagy sipa) ugyanis az ollózás (és különböző „elforgatott" változatai) alaptrükknek számít. A játékról már a 15. századból fennmaradt írásos feljegyzés, a „modern" sepak takraw pedig már a 18. században kialakult, és az 1870-es szabályok már a jelenlegi, röplabdához hasonló háló alkalmazását is rögzítik. Az ollózás régtől fogva a repertoár része, így akár innen is elterjedhetett a mozdulat a labdarúgás világába.

„Ha egy focimeccsen ollózik valaki, az ritka dolog, és felállva ünneplik, sepak takrawban viszont mindig is mindennapi dolog volt, szinte mindegyik labdamenetben alkalmazzák" – magyarázta a Time magazinnak Daniel Angerhausen, a német szövetség főtitkára.

Na igen. Egy ősrégi sportág számára semmi nem új...

A MAGYAR ELSŐ...

Az ollózás magyarországi bevezetője minden bizonnyal Jelinek Tivadar volt (legalábbis semmi írásos bizonyíték nincs arra, hogy megelőzte volna valaki). A Vasas egykori támadója (center, jobbösszekötő) Hoppe László és Hoppe Pál „A labdarúgó világbajnokságok csillagai″ című könyve szerint már az 1910-es évek közepén meghonosította hazánkban a látványos mozdulatot. Alant az ominózus rész a könyvből.

„Rovesciata alla Piola! Rovesciata alla Piola!
Ahá! Így nevezik hát ezt a technikai bravúrt, amelyet ezen a mérkőzésen [1935. március 24., Bécs, Ausztria–Olaszország 0:2 – a szerk.] immár harmadszor mutat be az olasz középcsatár: a hanyatt vetődve hátrahúzott, sőt, lőtt labdát. (Még a magyarok közül is csak kevesen emlékeznek rá, hogy ezt a hanyattvetődéses, hátrahúzásos kapuralövést több mint 20 évvel ezelőtt már rég feltalálta és sikerrel mutatta be a Vasas egykori, vékonydongájú jobbösszekötője, Jelinek Tivadar, a „Tédi"...)"

Jelineket egyébként a kor meghatározó magyar csatárai között tartották számon, csak volt egy „apró" problémája: legjobb évei egybeestek Orth György csúcsidőszakával, így minden idők egyik legjobb magyar futballistája mögött mindössze egy válogatott mérkőzés jutott neki.

...ÉS A TÖBBIEK

Ha Jelinek honosította meg az ollózást Magyarországon, kortársa és riválisa, Orth György villámgyorsan eltanulta: erről árulkodik legalábbis Antal Zoltán és Hoffer József Alberttől Zsákig című, a magyar válogatott játékosokat felvonultató remek futballtörténelmi könyve.

„(Orth) 1921. november 6-án, 20 éves korában, a budapesti magyar–svéd mérkőzésen olyan ragyogó játékot nyújtott, amelyet egy sportlap rendkívül találóan, mindössze három szóval így jellemzett: „a futballművészet csúcsán." A nagyszerű mérkőzésen 4:2-re győztünk. Orth nemcsak az irányításban, hanem a végrehajtásban is csillogott. Három olyan pompás gólt lőtt, amelyek mindegyike egész életre szóló élményt jelentett. Legfeledhetetlenebb a harmadik gól volt. Molnár átadását a védők gyűrűjében, a kapunak félig háttal és oldalt állva kapta. Ráadásul a labda nem pontosan jött a lábára. Orth azonban hirtelen mozdulattal ráfordult az érkező labdára. Villanásszerűen lábat váltott, ollózott és a következő pillanatban a labda a svéd hálóban táncolt. A vendégek kapusa pillanatnyi dermedt csodálkozás után tapssal gratulált a páratlan Orth-alakításhoz..." Ha minden igaz, egyben ez volt az első, ollózással elért gól a magyar nemzeti tizenegy mezében. Az eredeti tudósítás a következőképpen számol be a találatról.

„A 8. percben éri el a magyar csapat harmadik gólját. Molnár átadott labdáját a nehéz helyzetben levő Orth hirtelen elhatározással mesteri lábváltással kapásból a gólba lövi, a kapus, a hátvédek és a közönség általános meglepetésére. (3:0)”

Silvio Pioláról, az ollózás olasz királyáról már szó esett korábban. Nos, a világklasszis csatár a Lazio játékosaként tanúja lehetett annak, hogy a nem gyengébb képességű (magyarul: szintén zseni) dr. Sárosi György, a Ferencváros legendája egy KK-döntőben Rómában „dörgöli az orra alá" saját specialitását, és szerez győztes gólt az 5:4-es magyar diadallal végződött mérkőzésen.

„Toldi és Kemény összjátéka után Sárosi háttal állva az olasz kapunak, a bal sarokba lőtte a labdát. 5:4" – hangzott a korabeli, 1937-es tudósítás. Sajnos pont az ollózós gólról nem maradt fent felvétel, pedig a mérkőzésről igen – mindenképpen megnézésre érdemes kordokumentum, benne a mérkőzés sorsdöntő pillanatával, mikor Háda kifogta Piola büntetőjét.

No de nem csak támadók gyakorolták a látványos mozdulatot: az újpesti Balogh II Sándor kora egyik legmerészebb játékosa volt, aki akár önveszélyes módon is mindent megtett a sikeres felszabadításként. Ő volt a „repülő ember", feljegyezték térdmagasságban végrehajtott csukafejes-mentéseit, valamint azt is, hogy specialitása volt az ollózó felszabadító rúgás, mellyel rendszeresen hatalmas sikert aratott a szurkolóknál. A negyvenes évek legjobb magyar védői között számon tartott Balogh II 337, lila-fehérben lejátszott mérkőzése mellett a nemzeti csapat kapitányi karszalagját is viselhette.

Folytassuk a nagy magyar ollózók felsorolását: futballtörténetünk egyik legjobban fejelő csatára, Kocsis Sándor „mellékesen" a hanyatt vetődéses lövésekkel is terror alatt tartotta a kapusokat. Mivel a kor legjobban elrugaszkodó, legprímább súlypont-emelkedésű támadója volt, ez az ollózásoknál is nagyban segítette, a látványos mozdulatot „Kocsis-szaltónak" is elnevezte a népnyelv. Egy félollóját az MTI fotóarchívuma is megőrizte, Bojár Sándor 1954-es képe itt tekinthető meg.

A briliáns képességekkel és technikai tudással megáldott, egy éve elhunyt Varga Zoltán rendszeresen bevetette a trükköt – játékostársai visszaemlékezése szerint is elképesztő pontossággal hajtotta végre a mozdulatot, akár távolról is kapura lőve vele.

Jellemző, hogy nemcsak a magyar szurkolók emlékezetében maradt meg sok hanyatt vetődéses lövése – a meccsre járást a hatvanas években kezdő édesapám egyből Vargát mondta, mint nagy ollózót –, hanem a német és a skót drukkerekében is, akik szerint páratlan technikával hajtotta végre a lövésfajtát.

Az elmúlt tíz (és fél) évből elsősorban két, magyar válogatott mezben bemutatott ollózás juthat eszünkbe, mind a kettő a megoldást az átlagnál gyakrabban alkalmazó támadótól: Horváth Ferenc Szaúd-Arábiának, illetve Gera Zoltán San Marinónak lőtt gólja.

AZ OLLÓZÁS MESTEREI

Vissza a nemzetközi színtérre. Említés esett Carlo Paroláról, aki védő létére generációknak „mutatta be" az ollózást. Hogy miként? Nos, a Juventus hátvédje valóban gyakran élt a megoldással, és egy Corrado Banchi nevű, szabadúszó olasz fotós 1950. január 15-én, Firenzében a Stadio Comunaléban lefotózta egy rendkívül látványos felszabadítása közben. Ő volt az egyetlen a fotósok közül, aki a beszámolók szerint már rég unalomba fulladt (egyébként is pocsék, ködös időben lejátszott) meccsen elég szemfüles volt, és elkapta Parola gyönyörű mozdulatát – a Panini cég pedig a fotó nyomán készített logóval díszítette albumait.

Parola ollózása 1961-től minden Panini-focialbumon szerepel, eddig szerény 200 millió kiadványban volt benne. Ez valóban egy mozdulat volt az örökkévalóságnak! A negatív egyébként csak 1996-ban került elő, és Banchi csak a halálos ágyán adta oda a covercianói futballmúzeumnak. És hogy Banchi mennyit „kaszált" a képen? Minimális összeget, ugyanis – a sors iróniájaként – ő csak az első közlésből járó jogdíjat kapta meg, a logó után járót már nem.

Németországban Klaus Fischer az ollózás és az elvetődéses lövés, a Fallrückzieher és a Seitenzieher koronázott királya. Az „ollókirály" Fischer legnagyobb pillanatáról, az 1982-es vb elődöntőjében Franciaországnak rúgott mesés gólról még esik szó, alant bemutatunk néhány hetvenes évekbeli megmozdulást, no meg azt, hogy a helyes technikát még mindig nem felejtette el... Az első, Svájc ellen, 1977-ben szerzett gól lett az év, a hetvenes évek, a negyedszázad és az évszázad legszebb találata az ARD szavazásán. Mást nem nagyon lehetett volna már megnyerni.





„Az ollózás volt a specialitásom, minden szurkoló emlékezetében ezért maradtam meg, a mai napig emlegetnek még a gyerekek is. Nagy játékosokat felejtettek el, de az ollózásaimról legendákat mesélnek. Az egésznek az alapja egyébként a tökéletes beadás [általában Fischernek Rüdiger Abramczyk készített elő – a szerk.]" – mesélte a kitűnő egykori csatár egy interjúban. Közvetlen elődje a fejjáték alacsony nagymestere, Uwe Seeler volt, aki – ha kevésbé eredményesen is – szintén gyakorta próbálkozott.

A leggyakrabban az ollózás fegyverével talán a valaha volt legjobb mexikói csatár, Hugo Sánchez élt. A rugólábú, kis termetű támadó szertornász nővérétől tanulta az akrobatikus mozdulatokat, a védjegyévé vált szaltós gólörömöt és az ollózáshoz szükséges tudnivalókat is tőle sajátította el. Sok mindent elmond, hogy a pályafutása legszebb tíz gólját bemutató összeállítás fele ollózásokból áll (a többi se kutya...). Egy Real Madrid–Bayer Leverkusen mérkőzésen még szabadrúgást (!!!) is felemeltek neki ollózásra.



Továbbra is Mexikó. Az 1986-os világbajnokság (egyik?) legszebb gólját Manuel Negrete szerezte egy egészen döbbenetes akció után.



És ebben az a legszebb, hogy Negrete tudott jobbat is karrierje során... A mexikói bajnokság történetének tán legszebb gólját a Puebla kapja.



Nem kerülhetjük meg az összeállításban Pelét, aki egyrészt a Menekülés a győzelembe című film segítségével ránk hagyott egy egészen pazar darabot, másrészt azért élesben is riogatott, lásd az alant látható 1971-es felvétel. A La Paz-i Bolívar játékosai legalább elmondhatták, hogy ritka szép gólt láttak a (ritka...) levegőben vetődő Fekete Gyöngyszemtől.




„Az ollózás művészete nehéz dolog, és nekem is különleges alkalom volt, ha sikerült így betalálni. Technikailag nem könnyű a végrehajtás, én 1283 gólt szereztem életemben, és alig néhány – talán kettő vagy három – volt közülük ollózás" – így a brazil legenda.

A nyolcvanas-kilencvenes évek nagy csatárai közül Jean-Pierre Papin és Marco van Basten ollózó tudományától egyaránt retteghettek a védők. „JPP"-nél az, hogy háttal állt a kapunak, védővel a nyakán még nem jelentette azt, hogy elmúlt a veszély, sőt!

Van Basten egyszerűen élete legpompásabb gólját szerezte még az Ajax színeiben (az áldozat a Den Bosch), a végtelenül elegáns középcsatár gólja még ma is annyira „beleégett" a hollandok memóriájába, hogy Wayne Rooney nemrég lőtt ollózására már csak legyintettek. Mondván, hogy Van Bastené jobb volt...


„Kiszorítottabb szögből lőttem meg, és még jobban sarokra ment, de Rooneyé sokkal fontosabb volt. És mindkettő gyönyörű" – mosolygott ennek hallatán Van Basten.

OLLÓZÁSPARÁDÉ

És akkor jöjjön még néhány gól és összeállítás. A legfontosabb ollózós gól alighanem Rivaldo Barcelona-játékosként a Valenciának lőtt találata volt. Ez volt a zseniális brazil mesterhármasának ékköve az utolsó percben, nem mellesleg a Barca ezzel nyert, és csípte el az utolsó BL-helyet. Tökéletes.



Még egy (ex)barcelonai brazil világklasszis: Ronaldinho saját bevallása szerint egész életében egy olyan gólra vágyott, mint amit a Villarrealnak lőtt. Pedig ő azért lőtt egy-két pazar dugót...



Klaus Fischer vb-elődöntős góljáról már esett szó, meg is mutatjuk: az 1982-es, fantasztikus meccset hozó NSZK–Franciaország találkozón lőtte.



Könnyen lehet, hogy egy feledésbe merült gyöngyszem az ír Ronnie Whelantől. Igaz, ez „csak" félolló, de az 1988-as Eb-n a Szovjetuniónak lőtt gól egészen káprázatos – egy hatalmas bedobás után ritkán szokott ez lenni az első mozdulat... Whelan találata holtversenyben a kontinensviadal legszebbje lett, ami nem kis szó, tekintve Van Basten döntőbeli őrületes kapásgólját!

Jöjjön a BL-történet második legszebbnek megválasztott gólja, egyben a távolsági rekorder: a szerzője a Vasasnál a szakmai stábban megfordult Mauro Bressan a Fiorentina színeiben a Barcelona ellen.

Folytassuk egy brutális erejű ollózással, Trevor Sinclair (QPR) részéről, amely nem meglepő módon az év gólja volt Angliában 1997-ben.



Végül pedig Rooney gólja, egy teljesen valószínűtlen futsalgól és néhány összevágott videó – jó szórakozást az ollózástörténet válogatott találataihoz!