Ausztria: Szabics góllal vette ki a részét a LASK Linz kiütéséből

Vágólapra másolva!
2010.09.21. 22:37
null
Szabicsot ünneplik társai gólja után - a Sturm remek formában van, ismét győzött (Fotó: Reuters)
Idegenben kiütéses, 4–0-s győzelmet aratott a Sturm Graz az osztrák labdarúgó Bundesliga 8. fordulójának nyitómeccsén a LASK Linz ellen. Szabics Imre 77 percnyi játéklehetőséget kapott, ő szerezte a Graz második gólját.

Nem lehetnek túl boldogok a LASK szurkolói: a linziek már második nagyon csúnya vereségüket szenvedték el hazai pályán a szezonban, miután a Sturm egy négyest vágott nekik.

A graziak a 26. percben Roman Kienast góljával szereztek vezetést, majd a szünetet követően Szabics Imre növelte az előnyt. Az ekkor már egy sárga lapot kapott magyar csatár erőszakosabb volt védőjénél a 48. percben, és szorongatott helyzetből, fekve a hálóba spiccelte a labdát. Ez volt Szabics harmadik bajnoki gólja a szezonban, a csatár megtörte első forduló óta tartó góltalansági sorozatát.

A Sturm Andreas Hölzl góljával az 52. percre kényelmessé tette az előnyt, a végeredményt pedig a kitűnő formában levő, a gólokat valósággal szóró Kienast állította be. Sikerével a Sturm Graz pontszámban beérte a tabella élén álló (és egy meccsel kevesebbet játszott) Innsbruckot.

OSZTRÁK BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
LASK–Sturm Graz 0–4
AZ ÁLLÁS
1 Innsbruck 6 5 1 0 14–2 16
2 Sturm Graz 7 5 1 1 17–6 16
3 Ried 7 5 0 2 12–5 15
4 Austria Wien 7 3 2 2 8–8 11
5 Wiener Neustadt 7 3 1 3 14–14 10
6 Rapid Wien 7 3 0 4 7–9 9
7 KSV Superfund 7 2 2 3 5–8 8
8 Salzburg 5 1 2 2 5–5 5
9 LASK Linz 8 1 1 6 4–17 4
10 Mattersburg 7 1 0 6 3–15 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik