Ausztria: rekordbajnokból kiesőjelölt – de nem az edző szerint

Vágólapra másolva!
2017.05.03. 19:16
Egyre rosszabb helyzetbe kerül a szebb napokat is megélt Rapid Wien: az osztrák élcsapat (?) pocsék tavaszt produkál, és egyre inkább fenyegeti a kiesés réme. Legalábbis a közvélemény szerint, a vezetőedző ugyanis hallani sem akar az élvonalbeli búcsúról.

„Ilyen hullámvölgyet még soha nem tapasztaltam” – mondta Szántó Tamás, a bécsi zöld-fehérek magyar játékosa a sport.oe24.at-nak. Bár a Rapid a hazai kupa döntőjébe bejutott, a legutóbbi két bajnokiját elveszítette (hiába lőtt a hétvégén óriási gólt Szántó), és előtte sem szerepelt fényesen, februártól áprilisig például nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatot produkált. Szántó Tamás, a bécsi zöld-fehérek magyar játékosa a sport.oe24.at-nak. Bár a Rapid a hazai kupa döntőjébe bejutott, a legutóbbi két bajnokiját elveszítette (hiába lőtt a hétvégén óriási gólt Szántó), és előtte sem szerepelt fényesen, februártól áprilisig például nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatot produkált.

A szebb napokat is megélt osztrák rekordbajnoknál (32-szer hódította el a bajnoki címet) a játékosok hónapok óta nem ismerik fel a helyzet komolyságát: a tavalyi második helyezettet a kiesés réme fenyegeti. A hétvégi vereség során mindössze 22 év és 221 nap volt a kezdőcsapat átlagéletkora, ilyen fiatal gárdával 1979 szeptemberében álltak fel legutóbb a bécsiek.

A klub sportigazgatója, Fredy Bickel alaposan kiosztotta a csapatot, elmondása szerint amennyire ügyesek a játékosok, annyira sok butaságot csinálnak a pályán.

„Rengetegszer elmondtam már, hogy a kiesés elleni harcban másképpen kell játszani, legalább az egy pontot biztosítani kell” – utalt vissza az Admira elleni összecsapásra Bickel. Sokat segítene a helyzeten, ha az edző is elismerné a helyzet komolyságát.

„A kiesés nem téma nálam, nem nézek lefelé” – mondta Goran Djuricin, a Ferencvárosban futballozó Marco Djuricin édesapja, egyúttal a Rapid Wien vezetőedzője. Pedig lehet, hogy jobban tenné…

Tény: a csapatnak vissza kell térnie a győzelmi útra, ami nem lesz egyszerű. Bár a zöld-fehérek öt fordulóval a vége előtt hat ponttal megelőzik az utolsó helyen álló Riedet, még játszanak az éllovas és szinte biztosan bajnok Salzburggal (a bajnokságban és a kupadöntőben is), a Sturm Grazcal, a szintén előttük álló Wolfsberger AC-val, valamint a hozzájuk hasonlóan kiesőjelölt Mattersburggal és a St. Pöltennel. Az Osztrák Kupa döntőjéig még egy hónap hátra van, a győzelem – 1995 óta az első lenne – azonban biztosan nem tenné jóvá az esetleges kiesést. Jól tudja ezt Bickel, aki nem véletlenül akadt ki: a svájci FC Zürichnél már átélt hasonlót. Hogy ezúttal is így lesz-e, hamarosan kiderül...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik