Argentína: Sohasem élveztem igazán a futballt – Batistuta

Vágólapra másolva!
2017.12.14. 19:33
null
Gabriel Batistuta az 1990-es évek másik dél-amerikai ikonjával, a kolumbiai Carlos Valderramával 2017-ben (Fotó: AFP)
Gabriel Batistuta megtapasztalta, mennyi szenvedéssel jár a profi futballisták élete, ő például a visszavonulása után amputáltatni akarta a lábait. A Roma és a Fiorentina egykori klasszis csatára a Marcának adott interjújában azt is elárulta, szerinte Lionel Messi a válogatottban miért nem képes olyan teljesítményre, mint a Barcelonában.


– A kilencvenes évek egyik legjobb csatáraként rengetegen rajongtak önért. A maiak közül kinek a stílusa emlékezteti a leginkább a csúcson lévő Batistutára?
– Luis Suárezé, Edinson Cavanié, Gonzalo Higuaíné és Mauro Icardié, de sok olyan támadó van, akik hasonló felfogásban futballozik, mint egykor én – mondta a Marcának adott interjújában a hetvenhétszeres argentin válogatott Gabriel Batistuta.

– Önnek ki volt a példaképe gyerekkorában?
– Sok társamhoz hasonlóan én is Diego Maradona akartam lenni, de hamar beláttam, hogy ez lehetetlen. Így is megadatott, ami keveseknek, együtt játszhattam vele, ami felejthetetlen élmény.

– Ha egy jó tündérnek köszönhetően ismét húszéves lenne, hol futballozna a legszívesebben?
– Rengeteget változott a labdarúgás, amióta 2005-ben visszavonultam. Az én időmben az olasz bajnokság sokkal többet követelt, mint manapság, és mintha a védők ellen is sokkal nehezebben boldogultak volna a támadók. Franco Baresi, Alessandro Nesta, Paolo Maldini és Pietro Vierchowod, mindnyájan zseniális bekkek, akik a korszak legjobbjai voltak. Ez persze nem azt jelenti, hogy manapság nincsenek kiváló védők. Sergio Ramos, Diego Godín, Federico Fazio, Gerard Piqué, Javier Mascherano és Raphaël Varane védőmunkáját is élmény nézni. Visszatérve az eredeti kérdésre, jelenleg a Premier League tűnik a legvonzóbbnak.

Az 1998-as vb negyeddöntőjében Jaap Stam szorításában (Fotó: AFP)
Az 1998-as vb negyeddöntőjében Jaap Stam szorításában (Fotó: AFP)

– Aktív pályafutása során gondolkodott rajta, vajon milyen lesz, ha egyszer visszavonult?
– Egyáltalán nem, kizárólag a futballra koncentráltam, és arra, hogy minél több gólt szerezzek. Viszont bevallom, sohasem élveztem igazán a játékot, inkább hivatásként tekintettem rá. Egy profi játékos élete egyáltalán nem olyan örömteli, mint ahogyan az emberek gondolják. Nem könnyű Cristiano Ronaldónak vagy Lionel Messinek lenni.

– Igaz, hogy miután befejezte, szinte járni sem tudott?
– A bokáim teljesen tönkrementek, főleg a jobb. Mozgatni is alig tudtam őket. Volt időszak, amikor rengeteg nyugtatót szedtem, és a fürdőszobába is alig tudtam kimenni. Úgy éreztem magam, mintha börtönben lennék, rab voltam, akitől elvették a szabadságot. Fejben sok mindent le lehet küzdeni, de a fizikai problémákra nem mindig találsz orvosságot. Mostanság viszont nincs okom panaszra, elégedett vagyok az életemmel.

– Visszatérve még a bokáira. Tényleg amputálni akarta a lábát?
– Egy nap bementem a klinikára, és mondtam az orvosnak, hogy ha lehet, vágja le a lábaimat, mert nem bírom tovább elviselni a fájdalmat. Szerencsére erre nem került sor, és ma már csak nagyon ritkán fáj a lábam.

– Mit gondol a mostani argentin válogatottról? Egyetért azzal, hogy túlságosan függ a játéka Lionel Messi aktuális teljesítményétől?
– Sajnos nem játszik jól a válogatott. Az utóbbi időszakban volt több kapitányváltás, a szövetségen belül is voltak változások, ami a csapatra és a stílusára is kihatott. Messi zseni, a világ legjobbja, de egyedül ő sem megy sokra, kellene köré egy csapat is.

– Miért nem képes Messi a válogatottban is olyan eredményesen futballozni, mint a Barcelonában?
– Mert a Barca alkalmazkodott a stílusához. Olyan klasszisok jöttek és mentek, mint Ronaldinho, Xavi vagy Neymar, de a stílus, a felfogás senkinek a kedvéért sem változott. Ugyanez vonatkozik az edzőkre is, mindannyian Messi köré építették a csapatot. Viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a válogatottban mindig nehezebb. Más, amikor az Eibar az ellenfél, mint amikor a német vagy a brazil válogatott.

– Mit javasolna Messinek, tudva, hogy valószínűleg a 2018-as lesz az utolsó világbajnoksága?
– Ha elkerülik a sérülések, ott lehet 2022-ben, Katarban is. Úgyhogy mindenekelőtt azt tanácsolnám neki, hogy ne idegeskedjen, és ne eméssze magát feleslegesen.

– Ötvennégy góljával sokáig csúcstartó volt a válogatottban. Mit szólt hozzá, amikor a jelenleg hatvanegy gólos Messi megdöntötte a rekordját?
– Nagyon büszke voltam erre, úgyhogy azért nem ugráltam örömömben, amikor letaszítottak a trónról. Viszont megnyugtat a tudat, hogy egy földönkívüli előzött meg.

– Bár azt mondta, sohasem élvezte igazán a játékot, azért biztos van, ami hiányzik.
– Hogyne! Az öltözők hangulata, a fantasztikus szurkolólányok és a meccsek előtti adrenalin. Ha jobban belegondolok, elég sok minden...

„Bevallom, sohasem élveztem igazán a játékot, inkább hivatásként tekintettem rá” (Fotó: AFP)
„Bevallom, sohasem élveztem igazán a játékot, inkább hivatásként tekintettem rá” (Fotó: AFP)

 

Hová lett Gabriel Batistuta? - NSO

„Hová tűnt Damon Hill?" - röppent a magyar légtérbe 1997-ben egy mára szólássá vált kétségbeesés, amely megihlette szerkesztőségünket is, hiszen újonnan induló sorozatunkban egykori kedvencek visszavonulás utáni sorsával foglalkozunk. Postás, színész, alkoholista, szakértő, kommentátor, feltaláló, punkzenész és szexipari munkás: bizony, változatos ösvényeken vonulnak az örök sportpályák felé az egykori közönségkedvencek.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik