Argentína: nem hiszi el, hol sérült meg Carlos Tévez…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 18:11
null
Futball a rácson túl (Fotó: AFP, a kép illusztráció)
Helyi sajtóhír szerint Carlos Tévez többhetes kényszerpihenőre kényszerül izomszakadás miatt. A Boca Juniors vezetői állítólag igencsak neheztelnek klasszis csatárukra, amin nem csodálkozhatunk a sérülés körülményeit ismerve.

 

 

Szép volt, Carlitos! (Fotó: AFP)
Szép volt, Carlitos! (Fotó: AFP)

Carlos Tévez nem a Boca mérkőzésén vagy edzésén sérült meg, hanem egy börtönben… A 34 éves argentin csatár a bátyját, Juan Alberto Martínezt látogatta meg az egyik legszigorúbban őrzött argentin fegyintézményben. Tévez nemcsak beszélgetéssel töltötte bent az időt, hanem futballozott is, és eközben történt a baj: izomszakadást szenvedett a vádlijában.

A Clarín szerint a Boca vezetői kissé idegesek lettek a hír hallatán. Ez nem csoda, hiszen felelőtlensége miatt ikonikus csatáruk fontos meccseket kényszerül kihagyni, többek között a Libertadores-kupában.

Juan Alberto Martínez a nála négy évvel fiatalabb Tévez féltestvére, és 2010-ben azért ítélték 16 év börtönre, mert három társával együtt – többek között Tévez sógorával – rendőrnek öltözve, felfegyverkezve kiraboltak egy pénzszállító autót. Mellesleg az általuk elvitt pénzszállító kazetták üresek voltak…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik