Argentína: Aimar visszatér a pályára, hogy valóra váltsa álmát

Vágólapra másolva!
2018.01.23. 13:46
Több mint két évvel visszavonulása után Pablo Aimar visszatér a futballpályára, hogy nevelőklubja, az Estudiantes Río Cuatro színeiben tétmérkőzésen szerepelhessen.

Az 52-szeres argentin válogatott középpályás 2015-ben jelentette be visszavonulását. Aimar a River Plate-ben lett profi labdarúgó, majd futballozott többek között a Valenciában, a Real Zaragozában és a Benficában is.

Januárban Aimar egy barátságos mérkőzésen pályára lépett az öccsét, Andrést is foglalkoztató Estudiantes Río Cuartóban, amelyben gyermekkorában pallérozódott, mielőtt 14 évesen a River Plate-hez igazolt volna.

Az UEFA-kupa-győztes argentin játékos a találkozó után bejelentette, aláír gyermekkori klubjához, hogy valóra válthassa álmát: tétmérkőzésen szerepelni nevelőklubja felnőttcsapatában – testvérével együtt. Aimar visszatérése csupán egyetlen meccsre szól.

Ha minden kedvezően alakul a nem mellesleg az argentin U15-ös válogatottnál edzőként dolgozó Aimar számára, magyar idő szerint szerda hajnalban mutatkozhat be az Estudiantes Río Cuartóban, amely az Argentin Kupa selejtezőjében a Sportivo Belgranót látja vendégül. Az első mérkőzésen Aimar csapata 2–1-re kikapott.jelentette be visszavonulását. Aimar a River Plate-ben lett profi labdarúgó, majd futballozott többek között a Valenciában, a Real Zaragozában és a Benficában is.

Januárban Aimar egy barátságos mérkőzésen pályára lépett az öccsét, Andrést is foglalkoztató Estudiantes Río Cuartóban, amelyben gyermekkorában pallérozódott, mielőtt 14 évesen a River Plate-hez igazolt volna.

Az UEFA-kupa-győztes argentin játékos a találkozó után bejelentette, aláír gyermekkori klubjához, hogy valóra válthassa álmát: tétmérkőzésen szerepelni nevelőklubja felnőttcsapatában – testvérével együtt. Aimar visszatérése csupán egyetlen meccsre szól.

Ha minden kedvezően alakul a nem mellesleg az argentin U15-ös válogatottnál edzőként dolgozó Aimar számára, magyar idő szerint szerda hajnalban mutatkozhat be az Estudiantes Río Cuartóban, amely az Argentin Kupa selejtezőjében a Sportivo Belgranót látja vendégül. Az első mérkőzésen Aimar csapata 2–1-re kikapott.

El 23/01, si Dios quiere, cumpliré el sueño de jugar con mi hermano Andrés, para Estudiantes de Río Cuarto. Gracias a los jugadores, CT y dirigentes por ayudarme con esta locura. PH: @paginaceleste

18.1k Likes, 517 Comments - Pablo Aimar (@pabloaimaroficial) on Instagram: "El 23/01, si Dios quiere, cumpliré el sueño de jugar con mi hermano Andrés, para Estudiantes de Río..."



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik