Amikor már csak Sebők Vilmos és Pintér Attila maradt

Laptársunk, a Képes Sport a korábbi időszakában állandó rovatcím volt, amelyet sok olvasó máig idéz kívülről: „Tizenegyes az, amit a bíró megad. És a belőle rúgott gól akkor is érvényes, ha az egész publikum háborog.”

Mi kell a tizenegyes hibátlan elvégzéséhez? Rúgótechnika? Hidegvér? Koncentráció?

Igyekeztünk körbejárni ezt a kérdést.

Először a másik oldalra voltunk kíváncsiak. Lehet-e védeni? Andrusch József korábbi válogatott kapus, a DVTK jelenlegi kapusedzője szerint igenis lehet esélye egy felkészült és ravasz kapusnak akár a legjobb rúgó ellen is.

„Ma természetes, hogy megnézzük, elemezzük azokat a játékosokat, akik tizenegyeseket rúgnak – szögezte le Andrusch József. – Ezt minden klub megteszi, ebben nincsen semmi meglepő. A kérdés inkább az, hogy a mindenki által elérhető információt hogyan használjuk fel hatékonyan. Pontosan lehet ismerni, kik azok a játékosok, akik az NB I-ben szóba jöhetnek, mint büntetőt elvégzők, így nem érhet senkit meglepetés, ha tizenegyest kap az ellenfél.”

A szakember szerint a legtöbb játékosnak van kedvenc oldala, az általa elvégzett tizenegyesek hetven százalékában ugyanazt a sarkot választja.

„Két típusú tizenegyesrúgót különböztetünk meg – mondta a kapusedző. – Az egyik, aki szinte mindig erőből lő, és előre elhatározza, melyik sarkot célozza meg. Itt a kapus feladata az irányt eltalálni: vannak bizonyos ráutaló jelek, amelyekből lehet következtetni arra, hogy melyik sarkot választja a rúgó. Az a tapasztalatunk, ha a kapus a megfelelő pillanatban kicsit mozog a gólvonalon, azzal elbizonytalanítja a rúgó játékost, aki ösztönösen abba az irányba küldi a labdát, amely neki az erősebb, úgymond kedvenc oldalának számít. Ha pedig ezt előre tudjuk, már a vetődés sebességén múlik a védés. A másik típusú játékos kivár, nem dönti el előre, hová lövi a büntetőt – ezt kevésbé kedvelik a kapusok, de a védés itt sem lehetetlen. Ez esetben is a mozgással lehet befolyásolni a rúgó játékost.”

Igen ám, de hogyan?

Andrusch József szerint minden a másodpercek törtrésze alatt történik, gyorsan kell gondolkodni, és még gyorsabban dönteni.

„A kivárásra játszó rúgók ellen van egy fegyvere a kapusnak, amely már többször is bevált – kaptunk egy konkrét példát. – Ez a következő: a rúgás előtti pillanatban a kapus tesz egy mozdulatot az egyik irányba, mondjuk jobbra. Lehetőleg olyan tempóban, hogy a lövő azt higgye: ez csak a csel, a beugratás. Majd irányt változtatva elindul balra – ha a rúgó érzékeli, ezt, arra gondolhat: csak megtévesztés volt a jobbra indulás. Tehát: jobbra lő. Ezért a legvégső ütemben a kapus is jobbra vetődik. Vagyis jobbra bemutat, balra indul, mégis jobbra vetődik. Apró, gyors mozdulatok ezek, de ha jó ütemben csinálja a kapus, célt érhet el vele.”

Andrusch József szavaira érdemes odafigyelni. A karrierje vége felé volt olyan szezonja a Vasasban, amikor hét tizenegyesből hatot hárított. Ám a korábbi válogatott játékos azt sem felejti el, hogy az élvonalban az első büntetőt még a Honvéd kapujában Várady Béla rúgta neki – olyan erővel, hogy esélye sem volt védeni.

„Sokan mondják, hogy a kapusnak érdemes figyelnie a rúgójátékos tekintetét, a lábtartását: kifordítja-e a rüsztjét az utolsó pillanatban? – összegzett Andrusch. – Ezek is árulkodó jelek, de én úgy vélem, sokat tehet egy kapus azért, hogy ne ő függjön a rúgótól, hanem irányítsa, befolyásolja, megtévessze, befolyásolja őt. Úgy kell mozognia a nekifutás közben, a lövés előtti ezredmásodpercben, hogy az ellenfél azt higgye: ő dönti el, merre rúgja a labdát, de valójában a kapus szándéka érvényesüljön.”

Nézzük a másik oldalt is.

Sebők Vilmos kilenc gólt szerzett a válogatottban, négyet tizenegyesből – egyszer sem hibázott. Az 1998-as bajnoki döntőnek is beillő FTC–Újpest rangadón is büntetőből volt eredményes. A ZTE játékosaként a 2005–2006-os idényben 11 góllal lett házi gólkirály – ebből tíz találatot tizenegyesből szerzett. Tíz kísérlet, tíz gól.

„Az első emlékeim a tizenegyesekről még gyerekkoriak – emlékezett az 52-szeres válogatott védő. – Tízévesen a Ferencváros serdülői között a László Kórház poros pályáján edzettünk, amikor a felnőttcsapat sztárja, Pintér Attila jött el az edzésünkre. A gyakorlás végén tizenegyesrúgó-versenyt írt elő Serli Sándor, amelybe Pintér Attila is beszállt – igaz, cipő nélkül, csupán zokniban lőhetett. De hát a kisgyerekek közül senki sem volt neki ellenfél, főleg a kapusok nem… A játék egyszerű volt, aki hibázik, kiesett. Az edzés végén ketten maradtunk: Attila és én. Akkoriban nagyon büszke voltam erre…”

Úgy emlékszik, nagyon sokat gyakorolta a tizenegyesek elvégzését, sokszor maradt kint edzés után, hogy fejlessze, tökéletesítse a technikáját.

„Szinte minden alkalommal a jobb alsó sarkot céloztam meg, és mondhatom, az esetek többségében sikerrel jártam. Sokszor meg tudtam fűzni valamelyik kapust, hogy maradjon kint velem, de ezt egyedül is lehetett gyakorolni. Betettem egy bóját a kapufától fél méterre vagy még annál is közelebbre, és minden egyes labdával azt a viszonylag szűk rést kellett eltalálnom. Tudtam jól: minél közelebb megy a labda a kapufához, annál kevesebb esélye van a kapusnak elérnie. Ezt gyakoroltam, ezért a büntető elvégzése előtt sohasem hezitáltam. Tudtam, melyik sarkot célzom meg. Sohasem akartam változtatni.”

SEBŐK VILMOS NAGY MECCSE LIECHTENSTEIN ELLEN, A HARMADIK GÓLJÁT BÜNTETŐBŐL LŐTTE