Amikor már csak Sebők Vilmos és Pintér Attila maradt

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.08.10. 17:32
null
Jobbra, balra? Kivárni, elugrani? Nagyon úgy tűnik, itt a rúgó nyert (Fotó: AFP)
Tizenegyest nem lehet védeni, csak rosszul rúgni. Ez igaz? A büntetőkről számtalan legenda, örök érvényűnek hitt igazság kering a futballban, megnéztük, mi a valós ezekből.

Laptársunk, a Képes Sport a korábbi időszakában állandó rovatcím volt, amelyet sok olvasó máig idéz kívülről: „Tizenegyes az, amit a bíró megad. És a belőle rúgott gól akkor is érvényes, ha az egész publikum háborog.”

Mi kell a tizenegyes hibátlan elvégzéséhez? Rúgótechnika? Hidegvér? Koncentráció?

Igyekeztünk körbejárni ezt a kérdést.

GERRARDNAK NEM JÖN BE AZ ABBA
Az angol Szuperkupában debütált az ABBA-rendszer, az Arsenal az új tizenegyespárbaj-formátumban múlta felül a Chelsea-t. Az új rendszer lényege, hogy az első rúgás után a másik csapat próbálkozhat kétszer, majd ezután felváltva két-két tizenegyest lőnek a csapatok. A változtatás pont azt hivatott kiszűrni, hogy az először rúgó csapat végig lélektani előnyben legyen a párbaj során. Természetesen már az első, szélesebb körben látott ilyen párbaj után megszólaltak a kétkedők.A Liverpool-ikon Steven Gerrardnak például jobban tetszett a korábbi lebonyolítási rendszer. És önnek?

Először a másik oldalra voltunk kíváncsiak. Lehet-e védeni? Andrusch József korábbi válogatott kapus, a DVTK jelenlegi kapusedzője szerint igenis lehet esélye egy felkészült és ravasz kapusnak akár a legjobb rúgó ellen is.

„Ma természetes, hogy megnézzük, elemezzük azokat a játékosokat, akik tizenegyeseket rúgnak – szögezte le Andrusch József. Ezt minden klub megteszi, ebben nincsen semmi meglepő. A kérdés inkább az, hogy a mindenki által elérhető információt hogyan használjuk fel hatékonyan. Pontosan lehet ismerni, kik azok a játékosok, akik az NB I-ben szóba jöhetnek, mint büntetőt elvégzők, így nem érhet senkit meglepetés, ha tizenegyest kap az ellenfél.”

A szakember szerint a legtöbb játékosnak van kedvenc oldala, az általa elvégzett tizenegyesek hetven százalékában ugyanazt a sarkot választja.

„Két típusú tizenegyesrúgót különböztetünk meg – mondta a kapusedző. – Az egyik, aki szinte mindig erőből lő, és előre elhatározza, melyik sarkot célozza meg. Itt a kapus feladata az irányt eltalálni: vannak bizonyos ráutaló jelek, amelyekből lehet következtetni arra, hogy melyik sarkot választja a rúgó. Az a tapasztalatunk, ha a kapus a megfelelő pillanatban kicsit mozog a gólvonalon, azzal elbizonytalanítja a rúgó játékost, aki ösztönösen abba az irányba küldi a labdát, amely neki az erősebb, úgymond kedvenc oldalának számít. Ha pedig ezt előre tudjuk, már a vetődés sebességén múlik a védés. A másik típusú játékos kivár, nem dönti el előre, hová lövi a büntetőt – ezt kevésbé kedvelik a kapusok, de a védés itt sem lehetetlen. Ez esetben is a mozgással lehet befolyásolni a rúgó játékost.”

Igen ám, de hogyan?

Andrusch József szerint minden a másodpercek törtrésze alatt történik, gyorsan kell gondolkodni, és még gyorsabban dönteni.

„A kivárásra játszó rúgók ellen van egy fegyvere a kapusnak, amely már többször is bevált – kaptunk egy konkrét példát. – Ez a következő: a rúgás előtti pillanatban a kapus tesz egy mozdulatot az egyik irányba, mondjuk jobbra. Lehetőleg olyan tempóban, hogy a lövő azt higgye: ez csak a csel, a beugratás. Majd irányt változtatva elindul balra – ha a rúgó érzékeli, ezt, arra gondolhat: csak megtévesztés volt a jobbra indulás. Tehát: jobbra lő. Ezért a legvégső ütemben a kapus is jobbra vetődik. Vagyis jobbra bemutat, balra indul, mégis jobbra vetődik. Apró, gyors mozdulatok ezek, de ha jó ütemben csinálja a kapus, célt érhet el vele.”

Andrusch József szavaira érdemes odafigyelni. A karrierje vége felé volt olyan szezonja a Vasasban, amikor hét tizenegyesből hatot hárított. Ám a korábbi válogatott játékos azt sem felejti el, hogy az élvonalban az első büntetőt még a Honvéd kapujában Várady Béla rúgta neki – olyan erővel, hogy esélye sem volt védeni.

„Sokan mondják, hogy a kapusnak érdemes figyelnie a rúgójátékos tekintetét, a lábtartását: kifordítja-e a rüsztjét az utolsó pillanatban? – összegzett Andrusch. – Ezek is árulkodó jelek, de én úgy vélem, sokat tehet egy kapus azért, hogy ne ő függjön a rúgótól, hanem irányítsa, befolyásolja, megtévessze, befolyásolja őt. Úgy kell mozognia a nekifutás közben, a lövés előtti ezredmásodpercben, hogy az ellenfél azt higgye: ő dönti el, merre rúgja a labdát, de valójában a kapus szándéka érvényesüljön.”

Nézzük a másik oldalt is.

Sebők Vilmos kilenc gólt szerzett a válogatottban, négyet tizenegyesből – egyszer sem hibázott. Az 1998-as bajnoki döntőnek is beillő FTC–Újpest rangadón is büntetőből volt eredményes. A ZTE játékosaként a 2005–2006-os idényben 11 góllal lett házi gólkirály – ebből tíz találatot tizenegyesből szerzett. Tíz kísérlet, tíz gól.

„Az első emlékeim a tizenegyesekről még gyerekkoriak – emlékezett az 52-szeres válogatott védő. – Tízévesen a Ferencváros serdülői között a László Kórház poros pályáján edzettünk, amikor a felnőttcsapat sztárja, Pintér Attila jött el az edzésünkre. A gyakorlás végén tizenegyesrúgó-versenyt írt elő Serli Sándor, amelybe Pintér Attila is beszállt – igaz, cipő nélkül, csupán zokniban lőhetett. De hát a kisgyerekek közül senki sem volt neki ellenfél, főleg a kapusok nem… A játék egyszerű volt, aki hibázik, kiesett. Az edzés végén ketten maradtunk: Attila és én. Akkoriban nagyon büszke voltam erre

Úgy emlékszik, nagyon sokat gyakorolta a tizenegyesek elvégzését, sokszor maradt kint edzés után, hogy fejlessze, tökéletesítse a technikáját.

„Szinte minden alkalommal a jobb alsó sarkot céloztam meg, és mondhatom, az esetek többségében sikerrel jártam. Sokszor meg tudtam fűzni valamelyik kapust, hogy maradjon kint velem, de ezt egyedül is lehetett gyakorolni. Betettem egy bóját a kapufától fél méterre vagy még annál is közelebbre, és minden egyes labdával azt a viszonylag szűk rést kellett eltalálnom. Tudtam jól: minél közelebb megy a labda a kapufához, annál kevesebb esélye van a kapusnak elérnie. Ezt gyakoroltam, ezért a büntető elvégzése előtt sohasem hezitáltam. Tudtam, melyik sarkot célzom meg. Sohasem akartam változtatni.”

SEBŐK VILMOS NAGY MECCSE LIECHTENSTEIN ELLEN, A HARMADIK GÓLJÁT BÜNTETŐBŐL LŐTTE

LÖBBÖLÉS. A tizenegyesekről szóló cikkből kihagyhatatlan a cseh Antonín Panenka. A prágai Bohemians és a bécsi Rapid egykori játékosa számtalan gólt szerzett, de eggyel legendává, névadóvá vált. Az 1976-os Eb-döntőben a döntetlent követő párbajban Uli Hoeness hibázott, így a cseh játékos úgy állt a labda mögé, hogy ha belövi, Csehszlovákia Európa-bajnok. A világ akkori legjobb kapusa, a német Sepp Maier nézett vele farkasszemet, és a cseh azelőtt nem látott arcátlansággal győzött: nem erőből lőtt, hanem finoman alányúlt, alálöbbölt a labdának – arra számítva, hogy a kapusok mindig elvetődnek. Ha pedig így van, a labda akadálytalanul hullhat a kapu közepébe. A trükk bejött, a panenkásan elvégzett tizenegyes máig bevett szófordulat.


KAPUSBRAVÚR. A kapusoknak a tizenegyes nagy esély, hogy sokáig híresek legyenek, emlékezetes alakítást nyújtsanak. Francesco Toldo Olaszország örök kedvence lett a 2000-es Európa-bajnokság elődöntője után, amikor csapata a társházigazda Hollandia ellenfele volt. A rendes játékidőben két, a tizenegyespárbajban további négy tizenegyest lőhettek a hollandok, de csak egyet tudtak berúgni Toldónak, így Olaszország játszott a döntőben – amúgy Francesco Totti Panenka módjára végezte el a saját tizenegyesét. Az 1986-os BEK-döntőben a Steaua kapusa, Helmuth Duckadam mind a négy Barca-tizenegyest kivédte.


CETLIK. A 2006-os vb emlékezetes meccse, a német–argentin negyeddöntő is tizenegyesekkel dőlt el. Jens Lehmann, a németek kapusa valamennyi dél-amerikai lövés előtt egy cetlin nézegette, hová várható a következő rúgás, az illető melyik sarkot részesíti előnyben – Roberto Ayala és Esteban Cambiasso meg is zavarodott ettől, és hibázott.



CSERE. A lélektan szerepe igen fontosnak bizonyult a 2014-es brazíliai vb-n. Az elődöntőért Hollandia és Costa Rica csatázott, és a 120 perc letelte után tizenegyesek döntöttek. Ekkor Louis van Gaal holland kapitány kapust cserélt: Jesper Cillessen helyett Tim Krult küldte be, emiatt csak kettőt cserélt az azt megelőző két órában. Krul nem volt híresen nagy tizenegyesölő, az ellenfél mégis ezt gondolhatta – el is bizonytalanította Van Gaal ezzel a labda mögé állókat, ketten hibáztak, Hollandia nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik