Ajánló: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 16:11
null
A Gazálecnél már a következő terven jár az agya (Fotó: Luciana Whitaker)
Két évtizeden át élte a profik földrészeket járó álomvilágát, pedig egy labdát is alig képes odébb gurítani. A FourFourTwo bemutatja a brazil szabadúszót, aki minden cselt bevetett, hogy rászedje klubjait, edzőit, csapattársait és szurkolóit.

 

Hihetetlen történet, hollywoodi filmek alapja lehetne. A nagyobb része igaz is, hogy mennyire, azt viszont csak egy valaki tudhatja igazán. Ő pedig nem más, mint Carlos Henrique, a Császár. Huszonnégy éven keresztül tevékenykedett profi labdarúgóként Brazíliában, többek között a Botafogóban és a Fluminensében, valamint az Egyesült Államokban, Mexikóban és Franciaországban. Korának legnagyobbjaival volt spanban. És pályafutása nagyobbik részét töltötte azzal, hogy messziről elkerülje a labdát.

Szülei 13 éves korában meghaltak, ő pedig 16 esztendősen aláírt egy mexikói csapathoz, a Pueblóhoz. Középcsatárként alkalmazták. „Látták bennem a fantáziát – mondja. – Jól lőttem, volt bennem erő.”

Viszont Mexikó nem tetszett neki. „Amint megérkeztem, már menekülni akartam.”

Gyűlölte az ételeket, utált focizni.

„Nem akartam játszani.” Néhány barátságos mérkőzésen lépett csak pályára, és még egy szabadrúgásgólt is összehozott. De a majdani Császár végül csak megtalálta a kiutat. Edzésen elkérte a labdát, eleresztett egy lövést, majd a csípőjét fájlalva összeroskadt. „Mindent megtettek, hogy újra játszani tudjak. Azt mondtam nekik, izomfájdalmaim vannak. Hogyan bizonyíthatták volna az ellenkezőjét?”

Ez a bizonyos „izomfájdalom” egész pályafutásán át elkísérte. Miután szerződtették, az edzők abban reménykedtek, hogy egyszer majd felépül, ez egyszerűbb volt, mint beismerni, hogy selejtet vásároltak. „Végig ott volt a remény, hogy egyszer majd játszani fogok – mondja. – De meccsnapokon már a bemelegítéskor lesérültem.”

Régi csapattársai szeretettel gondolnak rá vissza, sokan emlékeznek rá úgy, mint barátjukra, Ricardo Rocha, aki az 1994-es világbajnokságot nyerő brazil válogatottnak is tagja volt, „játszott” vele a Vascóban. „Viccesnek találtuk – mondja Rocha. – Sikerült sohasem pályára lépnie. Szerette a futball világát, szeretett velünk lenni.”

Fábio Barros azt állítja magáról, segített a Császárnak abban, hogy megvalósítsa azt, ami oly sok brazil álma: helyet szerezni egy európai klubnál, még akkor is, ha ez a másodosztályú francia Gazélec Ajaccio volt.

„Segítettem neki Korzikára igazolni. Kedveltem őt” – mondja Barros. Hatalmas dicsőségben érkezett Korzikára, akár egy sztár. De amikor először mutatták be a szurkolóknak, már újra elővette régi kis trükkjeit. „Az összes labdámat a szurkolók felé rúgtam, ők meg imádták ezt.”

Mindez azt is jelenti, hogy nem maradt számára labda, amit elrúghatott volna. Viszont egy csokor virággal köszönt be az elnök feleségéhez. És nyolc évig maradt...

Carlos Henrique hihetetlen története teljes terjedelmében elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik