Afrika-kupa: visszavonták a büntetőt, elmaradt a bravúr

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 19:13
null
A zimbabweiek szépen búcsúztak, itt éppen Kudakwashe Mahachi (jobbra) gólját ünneplik (Fotó: AFP)
Meglepetés a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupáján: a B-csoport utolsó fordulóját holtversenyben az élen kezdő Guinea 2–1-re kikapott a biztos kieső Zimbabwétől, ettől függetlenül továbbjutott, mert a másik mérkőzésen Malawi nem tudta legyőzni a Szenegált (0–0). Szenegál végzett a csoport első helyén, Malawi reménykedhet, hogy a négy legjobb csoportharmadik egyikeként szintén bejut majd a nyolcaddöntőbe.

 

A már biztosan kieső Zimbabwe Knowledge Musona fejes góljával szerezte meg a vezetést, majd az első félidő hajrájában Kudakwashe Mahachi lövése is beakadt. Naby Keita felső sarkos bombával szépített (A GÓL ITT!), azonban Guinea egyenlíteni már nem volt képes.

A másik meccsen Habib Diallo és Sadio Mané révén Szenegál jó helyzeteket puskázott el, ám ez végül belefért – köszönhetően egy visszavont tizenegyesnek is. A 74. percben Blaise Yuven Ngwa játékvezető szabálytalannak látta Bouna Sarr egyik szerelését, majd videózás után visszavonta a megítélt büntetőt. AZ ÍTÉLET ITT!

A csoportkörből még sohasem továbbjutó Malawi a Szenegál elleni döntetlennel csak utolérni tudta Guineát, megelőzni nem – az egymás elleni eredmény (0–1) a riválist segítette második helyhez.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, KAMERUN
3. FORDULÓ
B-CSOPORT
Malawi–Szenegál 0–0

Zimbabwe–Guinea 2–1 (Musona 26., Mahachi 43., ill. N. Keita 49.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szenegál
3
12
1–0+15
2. Guinea
3
111
2–20
4
3. Malawi
3
1
1
12–20
4
4. Zimbabwe
3
1

2
3–4 –1
3

 

KÉSŐBB
C-CSOPORT
Gabon–Marokkó 2–2
(Allevinah 21., Agerd 81. – öngól, ill. Bufal 73. – 11-esből, Hakimi 84.)
Ghána–Comore-szigetek 2–3 (Boakye 63., Djiku 74., ill. El Fardou Ben 4., Mogni 62., 86.)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Marokkó
3
21
5–2+37
2. Gabon
3
1
2
4–3 +1
5
3. Comore-szigetek
3
1
2
3–5 –23
4. Ghána
3
1
2
3–5–21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik