A Real Madrid „egyetemén” tanul a magyar szakember

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.06.23. 21:37
null
Kádár László találkozhatott a Real Madrid sztárjaival is, közülük a portugál Pepe volt a leginkább közvetlen, a „legjobb fej”
Hol másutt, mint Madridban zajlik a világ egyik legszínvonalasabb futballedzőképzése. A kurzusnak magyar hallgatója is akad: Kádár László mesél az elmúlt hónapjairól, a Spanyolországban – meg Hollandiában – szerzett, felbecsülhetetlen értékű tapasztalatairól, no meg a Pepével való találkozásairól.

 

Kádár László 24 évesen fogta magát, és tavaly januárban jelentkezett a madridi Európa Egyetem keretében, Máster en dirección de Futból néven futó képzésre (nem elhanyagolható részlet: az intézmény a Real Madriddal áll partneri kapcsolatban...). Áprilisban személyes beszélgetésre invitálták – Spanyolországba. Vizsgáztatóival könnyedén megtalálta a közös hangot: angolul, spanyolul egyaránt jól beszél. Hazatérése után nem sokkal elektronikus levelet kapott. Feladója azt írta, hogy szívből gratulál neki, mert felvételt nyert...

„Az események ezt követően gyorsultak fel igazán – veszi át a szót az immár 25 esztendős szakember. – Mindent nekem kellett intéznem, az utazást, a szállást, az iskolát, még motivációs levelet is kellett írnom. Mondják, minden kezdet nehéz, és ezt a saját bőrömön tapasztaltam. De aztán a folytatás...!"

Kádár Lászlóról tudni érdemes, hogy mielőtt útra kelt volna, az MTK-Mészöly Focisuliban edzősködött, a 2009-es születésű gyerekekkel foglalkozott, de természetesen rálátása volt az ismert utánpótlás-nevelő klub más korosztályaira is. Nem először vetette a sors Spanyolországba: 2013-ban hat hónapot töltött Sevillában az Erasmus-program keretében. Meglehet, akkor még nem gondolta volna, hogy spanyolnyelvtudásának évekkel később nagy hasznát veszi…

„Szeptemberben jöttem ki, a képzés októberben indult – avat be minket a részletekbe a madridi egyetem magyar hallgatója. – A kurzus húsz tanítási egységből áll, van olyan hét, amikor csak egy napot ölel fel az oktatás, máskor kettőt vagy hármat. Ez még csak a hetedik évfolyam, de az intézmény hét esztendő alatt eljutott odáig, hogy – egy francia cég felmérése alapján – azzal büszkélkedhessen: a világon a legerősebb szakirányú képzés itt zajlik! A jogtól kezdve a marketing és kommunikáción át az egészségügyig minden területet érint. Én a labdarúgásra specializálódtam, azon belül is a tehetséggondozásra, az egységes koncepció megteremtésére és a futballvilág sajátos pszichológiájára. Minden egyes percet élvezek. S ami ennél is fontosabb, napról napra tanulok."

Amikor Kádár László és társai nem az iskolapadban ülnek, edzéseket látogatnak. Nem is akárhol bukkannak fel: a Real Madrid edzőközpontjában, a Valdebebas Parkban éppúgy leesett az álluk, mint Bilbaóban, az Athletic utánpótlásbázisán. Mi több, a kurzus keretében egy hetet Hollandiában is eltöltöttek, az Ajax Amsterdam, a PSV és az Alkmaar akadémiáját térképezhették fel.

 

 

FEJTŐL LÁBIG
Kádár László két idézetet is megosztott velünk, mint mondta, ez az ő filozófiája a futballról. Az egyik így szól: „A mai modern labdarúgás a fejben kezdődik, és a lábaknál végződik!” A másik pedig így: „Jó játékosokkal relatíve könnyű győzni, viszont jó játékosokat formálni valójában nehéz!” Két mondat, nem több, ennyi a lényeg.

„Szeretném leszögezni, hogy a magyar edzőképzés elméleti és gyakorlati téren is jó – folytatja Kádár László. – A különbséget kint tapasztaltam meg: amíg itthon a többség megelégszik azzal, hogy megszerzi a szükséges licencet, aminek birtokában már kész edzőnek hiszi magát, Spanyolországban folyamatosan képzik magukat a trénerek. A munkájuk nem abból áll, hogy fél öt és hat között megtartják az edzést, megállás nélkül keresik a továbbtanulás lehetőségét. Akad olyan szakember, történetesen az egyik csoporttársam, aki a Real Madrid U10-es csapatának másodedzőjeként szabadidejében videoelemzéseket készít. A Realnál különben is nagy hangsúlyt fektetnek a videózásra, már a nyolc-kilencéves gyerekek edzéseinek zömét is rögzítik, s azokat ugyanúgy elemzik, mint az összes meccset. A vezetőedző huszonöt-harminc oldalnyi anyagot kap a játékosokról – még a felkészülési mérkőzések után is... Spanyolországban és Hollandiában is meggyőződhettem arról, a hosszú távú cél az, hogy minden klub az utánpótlására támaszkodjon. Isten ments, hogy bárkit is megbántsak, ám odahaza a rövid távú célok a fontosak, az edzők többségének az lebeg a szeme előtt, hogy a szombati tornát valahogy megnyerje, mert az egyfajta visszaigazolás – az ő munkáját illetően. Holott azt kellene nézni, melyik gyerekben milyen lehetőség rejlik, illetőleg azt, hogy amit a hétköznapok során gyakoroltak a srácok, a hétvégén vissza tudják-e adni. Ha valaki hibázik, nem korholni kell, hanem megmutatni, hogyan kell jól csinálni. Hozzáteszem, a megfigyelőrendszer már otthon is egészen jól működik, ugyanakkor elképesztő, hogy megy ez Hollandiában! Az Ajaxnál ötvenöt, a PSV-nél ötven scout dolgozik – javarészt önkéntes alapon –, nekik köszönhetően évente hetvenötezer gyereket tudnak megnézni. A Realnál öt részre osztották fel az országos megfigyelőhálózatot, mindegyik központnak van egy vezető koordinátora. A madridiakról egyébként azért mesélhetek, mert nyitottak, jóllehet nem annyira, mint a kisebb klubok. Mindamellett teljességgel érthető, hogy van, amit meg akarnak őrizni maguknak, így is roppant hálás vagyok a sorsnak, hogy betekintést nyerhetek ennek a csodálatos klubnak a mindennapjaiba."

Kádár László egyhuzamban három napig élvezhette a Real-bázis vendégszeretetét. Mint mondja, órákon át regélhetne arról, mit látott ott, fájdalom, terjedelmi okokból kénytelen megelégedni percekkel...

„Első nap az akadémiát jártuk körbe. Akkora szerencsénk volt, hogy Cristiano Ronaldóéknak aznap délelőtt nem volt edzésük, ezért megmutatták nekünk az első csapat külvilágtól máskor elzárt komplexumát is. A körülmények méltóak a világ talán legerősebb csapatához, minden futballistának külön szobája van, még az ágyneműt is Real-címer díszíti. Utána a második csapat edzését nézhettük végig, amikor elkezdtem számolni, hány főt számlál a szakmai stáb, tízig jutottam. Később az U15-ös gárda edzője tartott nekünk előadást, majd az ő edzését tekintettük meg, a nap zárásaként pedig az U11-esek meccsét. Másnap egyik prezentáció követte a másikat, előbb Jesús Solana avatott be minket a kiválasztás részleteibe, utána következett Zinédine Zidane kapusedzője, Luis Llopis, és végül, de nem utolsósorban az első csapat erőnléti edzője, Javier Mallo. Ezzel még nem volt vége, a nap hátralevő részében edzéseket látogattunk. A harmadik, egyben záró napon a Guti vezette U18-as csapat edzésének lehettünk szemtanúi, és még az utolsó órákra is jutottak előadások. Nem akarok túlzásba esni, de abban a hetvenkét órában majdhogynem annyit kaptam, amennyit azt megelőzően összesen."

Kádár László kilenc hónapja tanul a Real Madrid „egyetemén”, július 3-án veszi át diplomáját a Santiago Bernabéu Stadionban
Kádár László kilenc hónapja tanul a Real Madrid „egyetemén”, július 3-án veszi át diplomáját a Santiago Bernabéu Stadionban

A Hajdúböszörményben született, a Testnevelési Egyetemet elvégző, UEFA B-licenccel a zsebében egy évre Spanyolországba költöző ifjú tréner csak mesél, mesél és mesél... Többek között arról, hogy...

„…Mindenütt lenyűgözött az infrastruktúra. Miként az is, hogy korábbi kiválóságok oktatják a gyerekeket. A PSV-nél például Ruud van Nistelrooy és Mark van Bommel, az Ajaxnál Edwin van der Sar, a Realnál a már említett Guti. Nem csoda, hogy a lurkók isszák a szavaikat, miközben lesik minden mozdulatukat. A maga módján minden egyszerűen, mégis nagyszerűen működik, az iskolákkal való együttműködés is kiemelt szereppel bír. Az edzéseken jóformán csak olyan gyakorlatokat végeztetnek a gyerekekkel, amelyek döntéshozatal elé állítják őket, mert ezzel is segítik a gyors gondolkodást. Nem skatulyázzák be a srácokat, szinte minden poszton bevetik őket, hogy azáltal is többek legyenek. Mi több, olykor őket kérdezik meg, hol akarnak játszani, melyik poszton érzik jól magukat. A mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetnek, de közben nem pakolnak terhet a gyerekekre, hagyják, hogy élvezzék a játékot. Visszacsatolást persze kapnak: rendszerint tudatják velük, mit csináltak jól, illetve mi az, amin még lehet javítani. Közben folyamatosan mérik a kis focistákat, az adatokat pedig tárolják – a Realnál már a nyolcéves kölykökét is. A királyi klub nyilván külön kaszt, ott még a legkisebbek edzője is főállásban dolgozik."

Noha Kádár László már kilenc hónapja kint él, minden nap új élmény éri. Ámbár ez Madridban nem meglepő…

„Az egy dolog, hogy eljutottam ide-oda, az meg egy másik, hogy mások mellett a Deportivo la Coruna, a Sevilla, a Villareal, a Real Sociedad, a Betis, a Porto, a Benfica, az Anderlecht, a Levante és a Dinamo Zagreb szaktekintélyét is meghallgathattam. Utóbbi, a zágrábi akadémián dolgozó Ivan Kepcija azzal tisztelt meg, hogy meghívott a Dinamóhoz. A madridi sztárok pedig azzal, hogy szívélyesen elbeszélgettek velem. Amikor találkoztunk, Marcelo, Nacho vagy éppen James Rodríguez is szerfelett készséges volt, mindazonáltal Pepe volt a legjobb fej. Vele többször is összefutottam, közvetlen és jó figura, a három nullás portugál győzelmet hozó lisszaboni világbajnoki selejtező után már-már elnézést kérve tárta szét a karját: bocs, de ez van."

No meg az van, hogy Kádár László július harmadikán veszi át a diplomáját – a Santiago Bernabéu Stadionban. Hogy utána mi lesz?

„Jövök haza, mert a Testnevelési Egyetemen szeretném befejezni a mesterképzést. Feltett szándékom, hogy a fiatal tehetségeket mentálisan, fizikailag, technikailag és taktikailag is felkészítsem a hazai, illetve a nemzetközi szintre. Évek múltán boldogan ülnék le egy neves csapat kispadjára, de tisztában vagyok azzal, hogy ahhoz még sokat kell tanulnom. Nem mintha ez megrémisztene, mert nem szégyellek tanulni, sőt fogékony vagyok rá."

Hihetően hangzik, nem?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik