A legdrámaibb sorsdöntő vb-selejtezők

Vágólapra másolva!
2009.10.14. 15:45
Címkék
Utolsó fordulójához érkezett Európában, Dél-Amerikában és a CONCACAF-zónában a 2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozata: a nap mérkőzései várhatóan rengeteg emlékezetes pillanatot tartogatnak. Sportlegek sorozatunk „különkiadásában” felejthetetlen, sorsdöntő vb-selejtezőkre emlékezünk, elképesztő sztorikkal.

 

Terry Butcher ilyen állapotban játszotta végig a '87-es svéd–angol meccset (Fotó: Action Images)
Terry Butcher ilyen állapotban játszotta végig a '87-es svéd–angol meccset (Fotó: Action Images)

10. VÉRES SIKEREK

Kicsit csalunk, mert itt valójában két selejtezőről lesz szó, de egy téma köti össze őket: a hősies helytállás, amiért az adott játékos szó szerint a vérét adta. Az angol válogatottnak 1989-ben Stockholmban, 1997-ben Rómában kellett pontot szereznie a kvalifikációhoz. Mindkétszer 0–0-val tették meg, a hős pedig egyaránt „sebesülten vezette csapatát". A korábbi selejtezőn Terry Butcher fehér meze csurom vér volt, miután a legendásan kemény védő a meccs elején fejsérülést szenvedett. Mivel a svédek akkor sem a rövid passzos, kizárólag a földön járatott labdákkal operáltak, Butcher sebe nem meglepő módon állandóan szétnyílt, mivel a középhátvéd szinte több időt töltött a levegőben, mint a földön. Megérte: a hősies helytállás meghozta a kijutást.

1997-ben Paul Ince „játszott Butchert" a Stadio Olimpicóban Olaszország ellen. Glenn Hoddle csapata az ikszért jött, és nagyon fegyelmezetten játszva meg is szerezte a pontot. Ince ugyanúgy merő vér volt a meccs végére, de fáradhatatlan játékával hozzásegítette az angolokat a döntetlenhez – amúgy az olaszok a háromoroszlánosok elleni találkozó előtt zsinórban tizenötször nyertek hazai pályán…

9. JÖNNEK A CSEHSZLOVÁKOK

A magyar futballfolklór része, Bernen, Mexikón és a jugóktól elszenvedett 1–12-n kívül a hazai labdarúgás egyik legnagyobb sokkja. Fordulópontjellegét jelzi, hogy még a mai fiatal futballdrukkerek is valószínűleg fejből tudják, hogy melyik meccsen hangzott el a „Jönnek a csehszlovákok" mondat, illetve Mészöly Kálmán „A mi időnk lejárt" nyilatkozata.

Az 1966-os vb-n a legjobb nyolc között elbukó, rendkívül erős magyar csapat azonos pontszámmal végzett az európai 2. csoportban a csehszlovákokkal, és hiába volt minden, ma használt összevetésben (gólkülönbség, egymás elleni eredmény, több lőtt gól) jobb, a szabályok szerint playoff döntött a két csapat között semleges helyszínen, Marseille-ben.

A nem kifejezetten jó emlékezetű Sós Károly szövetségi kapitány nem számolhatott a Dánia ellen súlyos sérülést szenvedő Albert Flóriánnal, így a Szentmihályi – Kelemen, Mészöly, Noskó, Ihász Kálmán – Halmosi, Göröcs – Fazekas, Bene, Farkas, Zámbó csapatot küldte pályára, amelyet – ne szépítsük – lemosott Jozef Marko együttese. A csehszlovákok kaján vigyora csak növelte a tehetetlenséget és a dühöt – a szomszédok a 43. és a 65. perc között három gólt lőve hamar eldöntöttek mindent…

KOCSIS LAJOS TIZENEGYESE CSEHSZLOVÁKIA ELLEN MARSEILLE-BEN
 

 

 

 

8. A DOHAI AGÓNIA

Ami nekünk Marseille, az Japánnak Doha – a katari főváros neve 1993 októbere óta okoz traumatikus reakciókat a szigetországban, illetve kaján vigyort Dél-Koreában. A J-League-be és a labdarúgás fejlesztésébe hatalmas összegeket ölő japánoknak egy Irak elleni győzelem biztos kijutást ért volna az 1994-es vb-re – az ország labdarúgásának történetében először.

Vezettek is kétszer a meccsen (Miura Kazujosi és Nakajama Maszasi talált be), és a japán szurkolótábor már vadul ünnepelt, mikor a 90. percben Dzsafar Szalman fejessel egyenlített. A japánok megsemmisülten terültek el a földön, a játékvezető lefújta a meccset – mindkét csapat kiesett, Dél-Korea jutott ki a tornára. A japán drukkerek (nem biztos, hogy igazságosan) a mai napig „dohai generációt" emlegetnek, a csapatot szövetségi kapitánnyal, játékosokkal, tokkal-vonóval szétzavarták, és a szurkolók most is „Emlékezzetek Dohára!" skandálással hajtják előre a csapatot.

JAPÁN–IRAK 2–2: AGÓNIA DOHÁBAN
 

 

 

 

7. AZ ÍR KÉRDÉS

Egy Észak-Írország–Írország mérkőzés sosem túl barátságos, tekintve a lelátókon túlcsorduló gyűlölködést, no meg a két együttes nem épp baráti érzéseit. Ez az 1993-as belfasti selejtező az északírek szempontjából már nem számított (úgyis kiestek), az íreknek viszont kellett volna egy pont. A meccs előtt a hazai kapitány, Billy Bingham többször is „beszólt" a kolléga Jack Charltonnak („Zsoldosok vagytok mind"), a szurkolók pokoli hangulatot teremtettek, az írek meg a 73. percig tartották a 0–0-t.

Ekkor Jimmy Quinn kapásból megszerezte a vezetést Észak-Írországnak egy káprázatos góllal, majd tíz perccel később Dennis Irwin beadása után a labda a csereként beálló Alan McLoughlin elé került, aki a hálóba ágyúzott – és kijuttatta csapatát. A belfasti Winsdor Park népe nem örült túlzottan…

„Rettegtünk a pálya szélén, megőrült mindenki a lelátón. Nagyon örültem, mikor Jack beküldött, bent sokkal biztonságosabb volt, mint a kispadnál" – emlékezett a gólszerző.

A videón is látszik, hogy Tony Cascarino mez nélkül áll a gól ünneplésénél Jack Charlton mellett – a hórihorgas center idegességében nem vette magához a szerelését, és a szertáros épp azért rohant be az öltözőbe.

„Ha Alan McLoughlin nem egyenlít a legjobbkor, szerintem Jack jó eséllyel leütött volna" – kommentált a Times bloggereként dolgozó Cascarino.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG–ÍRORSZÁG 1–1
 

 

 

 

6. ELVISZI AZ ÖRDÖG A REPÜLŐJEGYET

Hollandia–Belgium: túlfűtött meccs, hatalmas presztízs. Főleg, ha a tét a világbajnokságra szóló repülőjegy. Az 1986-os mexikói vb kvalifikációs sorozatában a már Gullittal, Rijkaarddal, Van Bastennel, Kiefttel (stb.) felálló oranjét épp a magyar válogatott kényszerítette pótselejtezőre az örök rivális ellen.

A szintén rettenetesen erős (Scifo, Gerets, a két Van Der Elst…) belgák otthon megnyerték az első meccset (1–0), viszont a sorsdöntő visszavágón a rotterdami De Kuipben 2–0-s hátrányba kerültek. A 83. percben aztán a holland védelem kollektíven végignézte, ahogy egy jobb oldali beadást Georges Grün a hálóba fejelt, kiejtve ezzel a tulipánosokat. A „vörös ördögök" a vb-n az elődöntőig jutottak.

Mellesleg Grün azóta is nemzeti hős, neve viszont biztosan negatív reakciókat vált ki Hollandiában. A csereként beálló, a holland válogatottban ezen az estén bemutatkozó John van Loen nem jött vissza a belga védővel, így mindenki rajta verte el a port, többek között a szövetségi kapitányok is – a következő három évben nem kapott meghívót, így lemaradt az Eb-győzelemről.

GRÜN FEJESE A HOLLANDOK ELLENI PÓTSELEJTEZŐN
 

 

 

 

5. AZ ELÁTKOZOTT TIZENEGYES

Yaoundéban mindenki ünnepre készült 2005 októberében: a kameruni válogatott az Egyiptom elleni győzelemmel kivívta volna a kijutást a németországi vb-re, függetlenül attól, hogy a rivális Elefántcsontpart mit játszik Omdurmanban.

A „szelidíthetetlen oroszlánok" 1–1-nél a 95. percben tizenegyest kaptak, a labda mögé Pierre Womé állt, majd azzal a lendülettel ki is hagyta a büntetőt.

„Azt mondta, biztosan berúgja" – nyilatkozta Eto'o, aki aztán a sajtón keresztül üzengetett Woménak, mondván, hogy társa előle rúgta el a tizenegyest.

„Eto'óban sem volt annyi, hogy elrúgja a labdát, ő is rettegett, hogy mi lesz, ha kihagyja. Büntetőspecialista vagyok, odaálltam, kihagytam. Nagyon dühös vagyok Eto'óra, mert hazudik, nem is beszéltünk a pályán arról, hogy ki rúgja a tizenegyest" – replikázott a hátvéd.

Womé családját hetekig rendőrök őrizték, a védőt szintén karhatalmi egységek menekítették ki az országból. A tomboló szurkolók házakat és autókat gyújtottak fel, amelyekről azt hitték, Womé tulajdonában vannak. Mindez azonban nem változtatott a tényen: Elefántcsontpart jutott ki a vb-re.

4. TRAGÉDIA A LEFÚJÁS UTÁN

1985-ben az európai 7. csoportban az utolsó forduló előtt még Spanyolországnak, Skóciának és Walesnek is volt esélye a kvalifikációra, de mivel a selección Izlanddal játszott (és nyert, igaz, két héttel később), a két brit csapat tisztában volt vele: egyiküknek buknia kell.

A cardiffi Ninian Parkban Walesnek csak a győzelem volt elfogadható, és Ian Rushék vezettek is a sztárok sorát nélkülöző skótok ellen Mark Hughes találatával. Az első félidőben végig nagyon bizonytalan skót kapus, Jim Leighton a szünetben a szakmai stáb legnagyobb örömére közölte, hogy kiesett a kontaktlencséje, másik nincs, nem lát jól.

A skót edzőlegendának, Jock Steinnek így kényszerűségből kapust kellett cserélnie, majd a tréner lehívta Gordon Strachant, és beküldte a villámgyors szélsőt, Davie Coopert. A 81. percben Skócia tizenegyeshez jutott, Cooper be is vágta.

Az izgalmak túl soknak bizonyultak a Celtickel 1967-ben BEK-et nyerő Stein számára, aki a meccs végén szívrohamot kapott, és a találkozó után nem sokkal elhunyt a stadion orvosi szobájában. 62 éves volt, emlékét a Celtic Park egyik lelátója, illetve egy mellszobor őrzi – továbbá őt szavazták meg a drukkerek minden idők legjobb skót edzőjének.

„Inkább ne jutottunk volna tovább, de maradt volna közöttünk Big Jock" – mondta a meccs után könnyeivel küszködve a 12 ezer skót drukker egyike. Aztán nemcsak tovább-, de ki is jutottak, miután megverték a pótselejtezőn Ausztráliát.

„Egy könnyet sem ejtettem, míg Glasgow-ból haza nem indultam Aberdeenbe. Ekkor nem bírtam tovább, félrehúzódtam az autópályán, és bőgtem, mint egy gyerek" – emlékezett vissza a cardiffi estére Sir Alex Ferguson, aki Stein asszisztense volt, majd átvette a válogatott irányítását.

3. AMIKOR AZ INTERPOL KERESI A CSATÁRT

Ez az 1989-es meccs előjel lehet a most is sorsdöntő Egyiptom–Algéria selejtezőre: Egyiptomnak Kairóban győznie kellett a finoman fogalmazva is utált riválisa ellen a kijutáshoz.

A telt háznyi közönség végigőrjöngte a találkozót, a két csapat pedig a kezdetektől „sandán nézegetett" egymásra. A történethez tartozik, hogy 1984-ben a két együttes hatalmas bunyót „rendezett” egy olimpiai selejtező után, és ezt megismételték azt követően, hogy Hosszam Hasszan fejesével Egyiptom 1–0-ra megnyerte a találkozót.

A győzelmet a „fáraók" az algériai játékosok megkergetésével ünnepelték meg, majd a kispadok is beszálltak az „össznépi buliba”, és eluralkodott a káosz. Az egyik algériai játékos hozzávágott egy üveget az egyiptomi csapatorvoshoz, aki majdnem elvesztette a szeme világát.

Az egyiptomiak az algériaiak legismertebb és legjobb játékosának, Lahdar Belluminak tulajdonították az attakot, a csatár ellen az Interpol nemzetközi körözést adott ki, húsz évig el sem hagyta hazáját. Mint húsz évvel később kiderült, a Juventus által anno Platini-utódnak kinézett Belluminak nem volt köze az incidenshez, az üveg a kapus Kamel Kadri kezéből repült el…

EGYIPTOM–ALGÉRIA 1–0, 1989
 

 

 

 

2. TÖBB MINT FUTBALL

A két szomszédos állam, Salvador és Honduras sosem szívelte egymást különösebben, pláne nem a salvadoriak vb-kvalifikációját jelentő 1969-es selejtezők után.

A két ország között már a meccsek előtt is nagyon feszült volt a viszony, ezt további incidensek csak eszkalálták. Tegucigalpában Honduras, San Salvadorban Salvador nyert (1:0, 0:3), és mivel csak a megszerzett pontok számítottak, jött a sorsdöntő meccs Mexikóvárosban. Június 26-án a két állam minden kapcsolatot megszakított egymással, megkezdődtek a határ menti összecsapások – másnap pedig Salvador hosszabbítás után 3:2-re győzött az Azték Stadionban. Az öt napig tartó „futballháborúban" hatezren vesztették életüket, ötvenezren otthonukat és földjüket – teljesen értelmetlenül.

A tragédia feloldásául egy kis komédia: Salvador egy körrel később Haiti ellen is playoffban, hosszabbításban diadalmaskodott. Salvador győzött idegenben, mire Haiti egy boszorkánymester segítségét kérve simán, 3:0-ra behúzta a visszavágót. A sorsdöntő harmadik meccs azzal kezdődött, hogy a salvadori szakvezető bemázolt egyet a varázslónak, nyert is a csapat 1:0-ra... Amúgy a salvadoriak pontot sem szereztek az 1970-es vb-n.

SALVADOR–HONDURAS PÓTSELEJTEZŐ (3:2), 1969, MEXIKÓVÁROS
 

 

 

 

1. A FRANCIA RÉMÁLOM

Minden idők egyik leglátványosabb bukása, a francia drukkerek rémálma. Mondhatni, még a gyerekeket is két meccsel fogják ijesztgetni… Gérard Houllier csapatának két hazai meccse volt hátra az 1994-es selejtezőkből, a kijutáshoz elég lett volna egy győzelem (Izrael ellen) vagy egy iksz (Bulgária ellen) – utóbbi akkor, ha az izraeliek ellen nem nyernek. Mondjuk ki: épeszű fogadó nem tett volna a franciák ellen.

Az 1998-as világbajnok csapatnál jóval erősebb támadókkal (David Ginola, Éric Cantona, Jean-Pierre Papin) felálló franciák a 83. percben még 2–1-re vezettek Izrael ellen, de a vendégek egyenlítettek, majd a 93. percben megszerezték a győztes gólt is.

Nem baj, „van másik" – gondolhatták a „kékek" hívei. A bolgárok ellen már az iksz is jó lett volna, ráadásul Papin előkészítése után Cantona a hálóba zúzta a labdát a 32.  percben, megszerezve a vezetést ezzel a hazaiaknak. Emil Kosztadinov gyorsan egyenlített (37. p), majd maradt az iksz a 90. percig.

Ekkor a franciák jó helyzetből szabadrúgást kaptak, David Ginola rossz helyre tekert, a kontrából pedig a bolgárok kivégezték az Houllier-csapatot. Lubo Penev remek passzal találta meg Kosztadinovot, aki faképnél hagyta Alain Roche-t, majd hatalmas kapufás gólt ragasztott a rövidbe, elhallgattatva a párizsi drukkereket.

A dühtől nem látó Houllier a sárga földig lehordta Ginolát („bűnt követett el a francia nemzeti csapat ellen!"), a drukkerek a „francia futball orgyilkosa" címkét ragasztották rá, a szenzációs technikájú játékos 1995 után nem került be többé a csapatba. A Newcastle United szurkolói Angliában boldogan befogadták a hazájából valósággal menekülő szélsőt – a vb-re viszont Bulgária jutott ki, hogy aztán hatalmas meglepetésre az elődöntőig meneteljen.

S hogy mit csinált a vb-n a nemzeti hős Kosztadinov? Gyakorlatilag semmit (7 meccs gól nélkül), de ő már Párizsban elvégezte a feladatát. A franciák legnagyobb bánatára.

FRANCIAORSZÁG–BULGÁRIA 1–2, 1993
 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik