A korrekorder román már 17 évesen a Chelsea-é!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.16. 16:55
null
Cristian Manea, a román futball ígérete (Fotó: archív)
Míg Magyarországról az NB I egyik legtehetségesebb játékosának tartott, 21 éves Radó András sem tudott külföldre szerződni, a román sajtó hősként ünnepli a 17 esztendős Cristian Maneát, aki egybehangzó angol és román sajtóhírek szerint januártól a Chelsea játékosának vallhatja magát.

 

Román sajtóhírek szerint a 17 éves Cristian Manea mintegy hárommillió eurónak megfelelő összegért cserébe kerül a Viitorul Constantától a Chelsea-hez, a havi fizetése elérheti a húszezer eurót (ez az összeg amúgy magyar vagy román viszonylatban topkeresetnek felel meg, a Chelsea-nél viszont valószínűleg a második kerethez vagy az ificsapathoz tartozók kaphatnak ennyit). A londoniak a beszámolók szerint rögtön kölcsön is adják a belső védőként és jobbhátvédként is számításba vehető futballistát a Vitesse-nek, mert a holland élvonalban állandó játéklehetőséget kaphat, tovább fejlődhet. Manea Gheorghe Hagi konstancai akadémiáján nevelkedett.

„Nagyszerű képességekkel megáldott srác, aki most nagy ugrás előtt áll. Technikás, a párharcokban kellően agresszív és meg is tudja tartani a labdát. Románia egy nagy játékost nyert vele” – nyilatkozta Maneáról a korábbi válogatott klasszis, Ghoerghe Hagi, aki Cristian Chivuhoz hasonlította az ifjú védőt.

Manea májusban 16 évesen, kilenc hónaposan és 22 naposan az Albánia elleni, idegenbeli 1–0-s győzelem alkalmával bemutatkozott a román válogatottban is (kezdőként végigjátszotta a meccset). Ezzel ő lett Románia történetének legfiatalabb válogatott játékosa (megelőzve az 1928-ban 17 évesen és három hónaposan bemutatkozó Gratian Sepit).

„Maneának négy első ligás meccse volt, amikor tavasszal bemutatkozott a válogatottban. Úgy gondolom, Piturca szövetségi kapitány szívességet tett Haginak, hogy reklámozhassa játékosát – mondta a tehetséggel kapcsolatban a Nemzeti Sport Online megkeresésére Boros Miklós kolozsvári újságíró. – Azóta sem játszott mindegyik meccsen még a klubcsapatában sem. Manea nem tartozott a legfelkapottabb fiatalok közé Romániában, ezért meglepetést keltett a Chelsea-hez szerződésének híre. Már csak azért is, mert hárommillió eurós üzletet – bár hivatalos megerősítést még nem láttam – a közelmúltban inkább csak légiósok eladásával kötöttek a klubok. Az egyetlen kivételt Vlad Chiriches jelentette, aki már stabil válogatottként igazolt át a Tottenhamhez. Manea a jó menedzselésnek, illetve elsősorban Haginak, az ő kapcsolatainak köszönheti ezt a szerződést.”

A szakíró hozzátette, hogy Manea az átigazolása ellenére sem valószínű, hogy bekerül a román válogatott magyarok ellen készülő keretébe. Az október 11-i találkozón várhatóan Tőzsér Dániel watfordi csapattársa, Gabriel Tamas lesz a román válogatott jobbhátvédje, aki Görögországban jól játszott ezen a poszton, annak ellenére, hogy eredetileg nem szélső, hanem belső védő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik