A fél város és az ég is az elhunyt futballistákat siratta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.04. 11:09
null
A szomorú eseményre megtelt a Chapecoense stadionja (Fotók: AFP)
A szakadó eső ellenére tízezrek búcsúztatták a Chapecoense labdarúgócsapatának repülőgép-katasztrófában elhunyt tagjait.

 

Péntekről szombatra virradó éjjel repülővel szállították haza Chapecóba a hétfőn elhunytak holttesteit. A repülőgépről katonák vették le a koporsókat, amelyeket aztán kamionokon vittek a csapat stadionjába, amely a szakadó eső ellenére megtelt gyászoló szurkolókkal. Jóval többen voltak, akik nem jutottak be a létesítménybe, a jelentések szerint a 210 ezres város lakosainak mintegy fele rótta (volna) le tiszteletét.

„Kora reggel óta itt vagyok – mondta a 19 éves Chaiane Lorenzetti, aki az egyik helyi szupermarketben dolgozik, ahol gyakran megfordulnak a csapat játékosai, vezetői. – Néhány vásárlómat soha többet nem látom. Borzalmas nap ez a mai, olyan, mintha sosem érne véget.”

A pálya szélén egy sátor alatt helyezték el a koporsókat, mellettük az elhunytak hozzátartozói törölgették könnyeiket, többen a szerettük fényképét feltartva.

A sátor fölött egy molinót feszítettek ki, amelyen a klub indulójából idéztek egy mondatot: „Örömben és a legnehezebb órákban is mindig győztesek vagytok.”

Volt egy spanyol nyelvű felirat is, amelyen a mentésben résztvevő és a túlélőket a kórházban ellátó kolumbiaiaknak mondtak köszönetet.

Nem tudni, pontosan hány koporsót szállítottak a stadionba – a felvételek szerint nagyjából ötvenet –, az elhunytak többsége, köztük a 19 játékos zöme nem Chapecóból való, így őket máshol temetik el.
Michel Temer, Brazília elnöke eredetileg nem tervezte részvételét a búcsúztatón, mert félt tőle, hogy kifütyülik, de végül Gianni Infantino FIFA-elnök társaságában megjelent, és tiszteletteljesen viselkedtek vele.

Nem fogadták ilyen barátságosan Marco Polo Del Nerót, a Brazil Labdarúgó-szövetség elnökét, akit amerikai hatóságok korrupcióval vádolnak, de a kiadatást eddig elkerülte.

„Csak azért jöttél ide, mert Brazílián belül vagyunk” – kiabálta neki dühösen egy helyi lakos, arra célozva, hogy külföldön letartóztatnák.


Tite, a brazil válogatott szövetségi kapitánya ezzel szemben nagyon népszerűnek bizonyult, hangos tapssal köszöntötték.

Ivan Tozzo, a klub ügyvezető elnöke a kétórás búcsúztató után a Globónak azt nyilatkozta, hogy a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) arról tájékoztatta, hogy a Chapecoensét nyilvánítják a Copa Sudamericana idei győztesének. A második számú dél-amerikai klubsorozat döntőjét a szerencsétlenül járt csapat az Atlético Nacionallal játszotta volna. A kolumbiai klub rögtön a tragédia után arra kérte a CONMEBOL-t, hogy adják a Chapecoensének a trófeát.

Tozzo szerint a kupa mellett a végső győztesnek járó 6.9 millió dollárt is megkapják. Mindezt a dél-amerikai szövetség egyelőre nem erősítette meg.

A Lamia bolíviai légitársaság Avro RJ85 típusú gépe 77 emberrel a fedélzetén Kolumbia északnyugati részén, röviddel a medellíni nemzetközi repülőtéren tervezett landolás előtt zuhant le helyi idő szerint hétfő este. A gépen utaztak a Chapecoense brazil labdarúgócsapat játékosai. A katasztrófát hatan élték túl.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik