„A bajnoki cím azért is lett meg, mert visszatértek a szurkolók”

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 13:19
null
Honvéd-szurkolók a Bozsik-stadionban (Fotó: Veres Viktor)
Több csapat albérletbe kényszerült a legutóbbi labdarúgó NB I-es idényben, és sokan jobban szerepeltek semleges pályán, mint otthon.

 

 

Megkockáztatjuk, a „hazai pálya előnye" a tíz legtöbbet pufogtatott futballklisé között szerepel. Mindazonáltal ha már előszeretettel dobálózunk ezzel a kifejezéssel, érdemes megvizsgálni, vajon tényleg van-e előnye annak, ha valaki otthon játssza a mérkőzéseit.

BEDE FERENC: NAGY A NYOMÁS

– Mekkora előnyt jelent manapság Magyarországon a hazai pálya?
– Sokat számíthat, ha egy csapat hazai szurkolók előtt játszik, feltételezve, hogy vannak is szurkolók. Vegyük példának a Ferencvárost: az Üllői útra általában több ezren mennek ki, ami elég nagy presszió a játékvezetőre nézve. De ugyanez volt igaz a debreceni régi Nagyerdei Stadionban is. Itt válik el, ki milyen játékvezető – mindenki máshogy kezeli az ezzel járó nyomást.

– Kikerülhetetlen, hogy a bírókat is befolyásolja a hangulat?
– Egy játékvezető szempontjából az a legszerencsésebb ilyenkor, ha jó a hangulat, és a hazai csapat biztosan nyer, nincsenek kétes szituációk, és nem a bíró kerül a középpontba. Ám ez nem mindig van így. A futballisták is megérzik, ha egy játékvezető megremeg, elbizonytalanodik, és akik elég rafináltak, ezt igyekeznek is kihasználni. Ilyen volt például a Dragóner Attila vagy Tököli Attila fémjelezte Ferencváros is, amely szerette meglovagolni a félelmetes hazai hangulatot. Azt se felejtsük el, hogy amíg a játékvezetők csak a kollégáikra támaszkodhatnak, a játékosok a szurkolók segítségét is használhatják ilyen helyzetekben, és ebből a szempontból bizony sokszor tényleg nagy előny a hazai pálya. De ez elsősorban ott érvényes, ahol sok néző van.

– Olyan nincs, hogy valaki próbál kompenzálni ilyenkor, ezért inkább a vendégek felé hajlik?
– Melyik játékvezető saját maga ellensége? Előfordul persze, hogy egy kétes szituációban a vendégek javára kell ítélni, ilyenkor válik el, hogy ki mennyire profi, mennyire tudja kezelni az ilyen mérkőzéseket.

– Mi az oka annak, hogy a statisztikák alapján manapság a bírók kevésbé ítélnek a hazai csapat javára, mint harminc-negyven évvel ezelőtt?
– Régen alig adtak mérkőzést a televízióban, manapság viszont minden pálya tele van kamerával, hatalmas a kontroll a játékvezetőkön. Hiába tartasz rendet a pályán és vezeted jól a meccset, ha hozol egy-két rossz döntést, oda a tekintélyed. De megvan ennek az előnye is, utólag a felvételek igazolják, ha egy vitatott, nehezen megítélhető helyzetben jó döntést hoz az ember. Ezzel szemben régen nehéz volt bizonyítani, hogy ilyenkor miért ítélsz a hazai csapat ellen.

Elemzésünket a 2016–2017-es NB I-es labdarúgóidényre szűkítettük, az évad azért is volt különleges, mert a mezőny jelentős része albérletbe kényszerült.

TRÜKKÖK A LOCSOLÁSSAL ÉS A FŰNYÍRÁSSAL

Az ezüstérmes Videoton végig a felcsúti Pancho Arénában játszott, a Diósgyőr november óta kétszer Debrecenben, hétszer pedig Mezőkövesden szerepelt, a kieső MTK tavaly októberig Dunaújvárosban futballozott, a Haladás végig Sopronban, az Újpest a bajnokság nagy részében az Illovszky-stadionban és Kecskeméten, a Vasas pedig novembertől Újpesten vagy a Bozsik-stadionban fogadta az ellenfeleket. Ezért az otthon és az idegenben lejátszott mérkőzések mellett a semleges pályán vívott összecsapásokat is belevettük az elemzésbe. Fontos leszögezni, hogy az idegenbeli meccseket egy kategóriaként kezeltük, akárhol rendezték a találkozót.

Ami a legszembetűnőbb, hogy azok a csapatok, amelyek az egész idényben otthon fogadhatták ellenfeleiket, jobban szerepeltek hazai pályán. Főként a bajnok Honvéd és az újonc Mezőkövesd esetében látványos a különbség.

A bajnoki címet azért is szereztük meg, mert a szurkolók visszatértek – állítja Baráth Botond, a bajnokcsapat védője. – A Videoton elleni találkozó mellett a Gyirmót elleni, utolsó pillanatokban megnyert meccsen is rengeteget számított, hogy a Bozsik-stadionban játszottunk. Általában feldobja a játékosokat, ha telt ház előtt, otthon futballozhatnak, de ismerek olyan labdarúgókat is, akiket épp az spannol fel, ha idegenben folyton szidják őket. Az biztos, vannak apróbb trükkök, amelyekkel lehet operálni. Egy gyorsan passzoló, támadófutballt erőltető ellenfél ellen például nem érdemes fellocsolni a pályát, és a füvet sem ajánlatos visszavágni, egy védekező stílusú együttes ellen viszont éppen fordítva kell cselekedni."

PAKSON CSAK EGY GÓLIG JUTHATTAK A VENDÉGEK

A paksiak esetében csalóka kicsit a mérleg. A megszerezhető pontok 56 százalékát gyűjtötte be otthon a gárda, ám csak egy vereséget szenvedett. Egyedül a Diósgyőr nyert Pakson 1–0-ra, és szintén figyelemre méltó, hogy egynél több gólt senki sem szerzett a Tolna megyeiek vendégeként.

Mondhatnánk, eddig érvényesült a papírforma, ám itt jön a csavar, merthogy jóval árnyaltabb és meglepőbb a statisztika annál a négy klubnál, amely az idény egy részében albérletbe kényszerült. A Vasast leszámítva mindegyikük jobban teljesített semleges pályán, mint otthon. Bár a diósgyőriek stadionjában rendre félelmetes hangulat és légkör várja a vendégeket, a csapatnak mégis sokkal jobban ment máshol. Mindazonáltal nem szabad elfelejteni, hogy ebben az edzőváltás is szerepet játszhatott, sosem derül ki, mennyire nézne ki másképp a statisztika, ha az egész idényben Bódog Tamás (vagy Horváth Ferenc) irányítja a csapatot.


Az Újpest gyenge hazai mérlegére viszont nehezebb magyarázatot találni. A lila-fehérek semleges pályán és idegenben is sikeresebbek voltak, mint a Szusza Ferenc Stadionban, emellett ők szerezték a legkevesebb pontot (6).

Ám a Megyeri úton mégiscsak más lenne a hangulat és a körítés mint mondjuk Szolnokon. A licencproblémával bajlódó újpestiek mindent megtesznek, hogy a következő idényben minden meccsüket otthon játszhassák – információink szerint nagy esély van rá, hogy előnyösen zárulnak a tárgyalások az MLSZ-el.

A MEGSZOKOTT TALAJ IS SOK PONTOT HOZHAT

Viszont van az éremnek másik oldala is, idegenben kimondottan szorgosan gyűjtögették a pontokat a lilák – ebben a tekintetben kizárólag a három dobogós együttes teljesített jobban. És az is tény, hogy csak az idény végén, hosszas huzavona után költözhettek „haza", ami valószínűleg a teljesítményükre is rányomta bélyegét.

Tényleg érdekes, hogy otthon szerepeltünk a leggyengébben, fogalmam sincs, mi lehetett az oka – mondta Balogh Balázs (fenti képünkön), az újpestiek középpályása, aki nemrég a Puskás Akadémiához igazolt. – Ettől függetlenül szerintem manapság is nagyon sokat számít a hazai pálya. Nem mindegy, milyen minőségű talajon futballozol, hogy otthon, a megszokott körülmények és rutin szerint készülhetsz, vagy sem."

Az előző idény megerősítette, hogy sokat számít, ha egy csapat végig otthon fogadhatja az ellenfeleit, és van valamiféle állandóság az együttes életében. De az is bebizonyosodott, hogy olykor az is elég, ha csak hivatalosan pályaválasztó egy klub, az idegen stadion, az albérlet az esetek többségében nem jelent hátrányt.

NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik