2009. 08. 07.
- Utolsó módosítás:
- 2012-02-07 02:45:26
A futball meghódította a „világ végét” is: pályán a Húsvét-sziget
Lejátszotta története első mérkőzését a Húsvét-sziget. A chilei közigazgatás alá tartozó polinéziai földdarab labdarúgócsapatának első mérkőzésére a szigeten lakók apraja-nagyja kíváncsi volt, és a Colo-Colótól elszenvedett 4–0-s vereség ellenére hatalmas örömünnepről számolnak be a tudósítások.
A szigeten az „évszázad mérkőzésének” beharangozott összecsapást végül az esélyesebb együttes nyerte meg 4–0-ra – mindkét félidőben két-két gólt szereztek a fővárosiak –, ám aligha az eredmény volt a legfontosabb a csütörtöki találkozón. Bár ha a csapatok hátterét nézzük, alighanem az újonc dicsekedhetett a meccs végén az eredménnyel.
A találkozón egyébként megszületett a Rapa-Nui (ti. ők a húsvét-szigetiek) első tétmérkőzésen esett gólja is, méghozzá fejesből. Ennek azonban a piros mezesek kapusa örült a legkevésbé, félóra játék után ugyanis öngóllal jutott vezetéshez a Colo-Colo.
Az eseményről a világ nagy hírügynökségei mellett a BBC is beszámolt híreiben. A tudósítások szerint mintegy 4000 néző volt kíváncsi a helyszínen. Ha figyelembe vesszük, hogy a 2005-ös népszámlálás szerint 3791-en lakják a szigetet, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szigetlakók apraja-nagyja mellett a turistákat is lázba hozta a kupapárharc. Nem véletlenül…
A beszámolók szerint karneváli hangulat uralkodott a mérkőzésen, amelyet alig néhány méterre a homokos parttól lévő „stadionban” rendeztek, a híres kőszobrokkal a háttérben. A Húsvét-sziget játékosai a kezdő sípszó előtt bemelegítésként ellejtették a Hoko nevű harci táncot, a megszeppent colo-colósokat azonban alighanem jobban zavarta a Csendes-óceán felől fújó, a játéktér fölött gyakran erősen kavargó szél és a hihetetlenül göröngyös „gyepfelület”.
A drukkerek közül többen tradicionális polinéziai viseletben, festett arccal jelentek meg a meccsen, és a szigetre utaló vörös-fehér zászlót lengetve szurkoltak kedvenceiknek, akik egy ország számára váltak ismertté, ugyanis a találkozót élőben közvetítette a chilei televízió.
A Húsvét-sziget egy évig szinte biztosan nem játszik újabb tétmérkőzést, ugyanis vereségével búcsúzott a kupa idei kiírásától. A bajnoki indulásra pedig csekély az esély...
Ahhoz például, hogy a sziget labdarúgói a „közelben” riválist találjanak maguknak, legalább 2000 kilométert kellene utazni, de nem biztos, hogy az ellenfél ki tudna állni tizenegy, korábban már labdába rúgó játékossal.
Tudniillik a Pitcairn-szigeteket mindössze ötvenen lakják...

Fotó: Reuters
A Húsvét-sziget játékosai (pirosban) a Colo-Colo után egy évig csak a turistaválogatottal tudnak megküzdeni.
Cs. Z.
Forrás: nyomtatott
Hirdetés
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 07:26 Mainz: Szalai Ádám újra edz, szombaton játszhat a Hannover ellen
- 07:21 Kosárlabda: két héten belül meg kell oldani a tőkepótlást Pécsen
- 07:17 Kosárlabda: kisorsolták a Magyar Kupa-negyeddöntő párosítását
- 07:02 NHL: már 18-nál tart a Detroit Red Wings hazai győzelmi sorozata
- 06:49 NBA: az Orlando tripláival és Howard remeklésével legyőzte a Miamit
- 06:36 Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- 06:31 Szocsi 2014: tetszik a férfimezőnynek az olimpiai lesiklópálya
- 00:31 Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- 00:05 NS: min bosszankodik Csertői Aurél, hogyan fogadkozik Kabát Péter? - csütörtök
- 00:01 Férfi kosárlabda Euroliga: a Real Madrid nagy verést kapott Bilbaóban
- 23:42 Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- 23:27 Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- 23:19 FA-kupa: a Sunderland megdolgozott az Arsenal elleni párharcért
- 23:12 Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- 23:08 Francia Kupa: a címvédő Lille már a nyolcaddöntőben elvérzett
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Férfi vízilabda BL: a két Varga három gólt dobott, Kásás debütált
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Eurofoci: Horváthék hat gólt kaptak, Alvesék nyolcat szereztek
- Videó: nézze meg Cesc Fabregas és Xavi kupadöntőt érő gólját!
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Adrianót bezárták a szállodai szobába, nehogy mértéktelenül egyen
- Elefántcsontpart-Zambia a döntőben!
- Női kézilabda: a szezon végéig Konkoly irányítja a fehérvári csapatot
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Videó: Cáceres pazar tekerésével nyert a Juventus a Milan otthonában
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Lean-tréner
Work Force Kft.
Termelési mérnök
Work Force Kft.
Termelési kontroller
Trenkwalder Kft.
Időszakos recepciós
Adecco Kft.
Folyamatmérnök
Adecco Kft.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés







