2009. 07. 02.
- Utolsó módosítás:
- 2010-01-31 00:17:15
Megváltozott az álláspont? Blatter nyitott a videobíró bevezetésére
Joseph Blatter – korábbi állításainak megfelelően – jelenleg sem tartja egyszerű kérdésnek a videobíró bevezetését a labdarúgásban, ám a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke a Konföderációs Kupa után úgy nyilatkozott, nyitott az új technológia használatára, és vannak esetek, amikor a videobíró hasznosabb, mint egy vagy két plusz asszisztens kijelölése.

Fotó: Action Image (archív)
Kaká (középen) megoldást vár a kétes szituációkra, míg Blatter (jobbra) nyitott az újításokra, de nehéznek tartja a változást
OLVASÓINK SZERINT VÁLTOZÁSRA VAN SZÜKSÉG
Az ügy Joseph Blatter, a FIFA elnökének figyelmét is felkeltette, aki a korábbiaktól kissé eltérően fogalmazott a videobíró bevezetéséről. Legalábbis a sportvezető sokkal nyitottabb volt az új technológiára, mint korábban.
„A Konföderációs Kupa döntőjében ismét olyan esettel találkoztunk, mely után jöhetnek a szakértők a kérdéssel, miért nem alkalmazunk videobírót vagy plusz asszisztenst – mondta Blatter. – Ám úgy, hogy a partjelző, aki ideális szögben láthatta az esetet, nem tudott dönteni, plusz asszisztens alkalmazása sem segített volna.”
„Azt hiszem, az ehhez hasonló esetekben csak a videobíró használatával lehetne biztosan jó döntést hozni – folytatta az elnök. – Mint tudják, nyitottak vagyunk a videobíró használatára. Ám azok az eszközök, melyeket eddig bemutattak a FIFA-nak, nem voltak eléggé precízek.”
Blatter a „nyitottság” ellenére azonban úgy véli, hogy a sportnak szüksége van az emberi oldal megőrzésére is.
„Jelenleg éljünk együtt ezekkel az esetekkel, melyekben nem tudjuk biztosan, hogy mi lett volna a helyes döntés – mondta Blatter. – Ez a jó az életben is, hogy nem tudjuk minden egyes kérdésre a választ.”
A FIFA egyébként már több helyen is kipróbálta az új megoldások használatát, többek között hazánkban is tesztelték a plusz asszisztensekkel megerősített játékvezetést utánpótlásmeccseken, valamint érzékelővel ellátott labdát is használtak már Japánban. Blatter szerint azonban a futballban nem olyan könnyű bevezetni egy új technológiát, mint például a teniszben: „Igen, konzervatívak vagyunk, de nagy különbség van a tenisz és a labdarúgás között”.
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 16:30 Brazília: Ronaldinho kimaradt a selecao írek elleni keretéből
- 16:18 Juventus: Marcello Lippire szabnák az új irányítói struktúrát
- 16:16 Liverpool: mindkét fél cáfolja az indiai befektetők érkezését
- 16:00 FTC: Schembrivel közel a megegyezés, Radovicsot és Zivnyt tesztelik
- 15:50 Felkészülés: egy góllal kikapott a Videoton a kolozsváriaktól
- 15:28 DVTK: módosult a szerdai felkészülési mérkőzés időpontja
- 15:25 Portugália: edzőcseréből sosem elég, a Leixoesé a kilencedik
- 15:15 Vancouver 2010: valamennyi magyar doppingtesztje negatív
- 15:14 Nyíregyháza: három felkészülési mérkőzés szerepel a heti programban
- 14:57 Vízilabda: döntetlen született a Szolnok-Honvéd jótékonysági meccsen
- 14:49 Felkészülés: a Ferencváros és az Újpest is megnyerte mai meccsét
- 14:20 Ferencváros: valószínűleg eltört Dragóner Attila orra
- 14:10 Formula-1: három futamról hiányozhat két új istálló
- 14:07 Liverpool: India leggazdagabb embere megveheti a „vörösöket"
- 14:05 Arsenal: Eduardo csak a Porto elleni BL-mérkőzésen tér vissza
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
Hirdetés
