2009. 05. 19.
- Utolsó módosítás:
- 2010-01-30 00:01:40
Juhász: „A stílusomhoz az angol és a német bajnokság passzolna”
Lassan felsorolni is nehéz, mely csapatokkal hozták már hírbe Juhász Rolandot, az Anderlecht védőjét. Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, angol lapinformációk szerint az Arsenal és a Tottenham is érdeklődik iránta. A védő egyelőre függetleníti magát ettől, és megpróbál csak a Standard Liege elleni bajnoki döntőre összpontosítani. Menedzsere szerint a Barcán, a Realon, a Manchester Uniteden, a Liverpoolon, a Chelsea-n és az Interen kívül bármelyik európai gárdába beférne Juhász.

Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Juhász Roland (balra) a válogatottban és klubjában is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt
„Nehéz önmagamat értékelni, mert maximalista vagyok, és talán még nem is volt olyan mérkőzés, amely után teljesen elégedett lettem volna a teljesítményemmel” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Juhász.
„Csatárként kezdtem, ez eleinte érződött is a védőmunkámon, de mára sokat fejlődtem. Örülök, hogy ennyire taksálnak, s azért dolgozom, hogy megtartsam, de ha lehet, inkább növeljem az értékemet. Képes vagyok függetleníteni magam a körülöttem zajló felhajtástól, pedig kint is bombáznak folyamatosan, hogy hova megyek. Csak a bajnoki cím a fontos, meg a jó produkció, hátha más klubok is felfigyelnek rám” – fogalmazott a válogatott védő.
„A stílusomhoz talán az angol és a német bajnokság passzolna a leginkább. Ott több a párharc, és főleg Angliában a fejesek dominálnak. Kívülről persze nehéz ezt meghatározni – a televízióban látom az eseményeket, de belülről teljesen más érzés” – tette hozzá a magyar játékos, akinek a spanyol bajnokságból a technika, az olaszból a keménység, a franciából pedig a ritmusosság nyerte el a tetszését.
Menedzsere, Filipovics Vladan szerint a legerősebb európai gárdákon kívül bárhol megállná a helyt a 25 éves Juhász.
„Angliában a Manchester Unitedbe, a Liverpoolba és a Chelsea-be, Spanyolországban a Realba és a Barcelonába, Olaszországban az Interbe (bár érdeklődött iránta) nem férne be, de a többi európai csapatban helye lenne a képességei, a mentalitása és más tulajdonságai alapján” – mondta a játékosügynök.
A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 19:16 Haladás: hazatért a francia próbajátékos, sorsáról még nem döntöttek
- 19:02 Pápa: a spanyol próbajátékosra nincs szükség, Császár is távozhat
- 18:57 Arsenal: előszerződés Samahhal, a csatár nyáron érkezik - sajtóértesülés
- 18:41 Lazio: Ballardini már nem a római kékek vezetőedzője – sajtóértesülés
- 18:31 Juventus: Pazzini a torinóiak elsőszámú nyári célpontja
- 18:24 Felkészülés: nyolcgólos meccsen nyert az MTK a Gyirmót ellen
- 18:12 Real Madrid: veszélybe került Benzema Lyon elleni játéka
- 18:05 Tenisz: az esélyesek könnyedén nyertek a thaiföldi tornán
- 18:02 Felkészülés: a Kaposvár gól nélküli döntetlent játszott a Celikkel
- 17:59 Albánia: újra bundavád, négy játékost eltiltott a klubja
- 17:56 Jégkorong: megkezdte a munkát a válogatott, változott a keret
- 17:44 Ferencváros: megjöttek a jamaicaiak - Morrison és Wolfe visszatért
- 17:36 Felkészülés: döntetlent játszott a Győr a cseh Mlada Boleslavval
- 17:35 DVSC: Varga Zoltán megegyezett a vezetőkkel, szabadon igazolható
- 17:33 Ferencváros: Dragónernek eltört az orra, újra maszkot kaphat
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
Hirdetés
