2007. 11. 26.
- Utolsó módosítás:
- 2010-03-10 00:06:11
Brazília: legalább hét halottja van a stadionbalesetnek
Legalább hét ember meghalt, több tucatnyian pedig megsérültek, amikor a brazíliai Salvador városában összeomlott a lelátó egy része egy labdarúgó-mérkőzésen – közölte a helyi tűzoltóság.

A Fonte Nova stadion távolról
Az ügyeletes salvadori tűzoltócsapat egyik tisztje elmondta: több mint 40 embert kellett kórházba szállítani.
A 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság helyszínei közé pályázó Salvadorban a helyi Bahia és a goianiai Vila Nova harmadik ligás mérkőzését mintegy 60 ezer néző figyelte a helyszínen.
Ahogyan a kiáltozó, szurkoló nézők föl-le ugráltakl a lelátón, a szerkezet egyik része a találkozó vége felé egyszer csak megadta magát.
A lefújás után több százan rohantak be a pályára, hogy megünnepljék a hazai csapat feljutását a második ligába, s közben nem is sejtették, hogy mi történt.
Az ünneplés természesen nem folytatódhatott, lefújták a tervezett koncerteket is a stadionban.
Bahia állam kormánya bejelentette: bezárja a Fonte Novát, és vizsgálatot indít a tragédia okainak felderítésére.
Salvador egyike annak a 18 városnak, amelyek mérkőzéseket szeretnének rendezni a 2014-es brazíliai vb-n. Az önkormányzat új stadion megépítésére készül.
Brazíliában az utolsó komoly stadionbaleset 2000-ben történt, amikor egy korlát dőlt ki a Vasco da GamaSao Caetano bajnoki döntőn a Rio de Janeiró-i Januario arénában. Akkor több mint 150 ember sérült meg, de haláleset nem volt.
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:42 DVTK: Huszák Tamás felépült sérüléséből, kész a visszatérésre
- 00:32 Bajnokok Ligája: Van Gaal szerint szünet utáni remeklésük volt a kulcs
- 00:18 Bajnokok Ligája: Megmutattuk, hogy erősebbek vagyunk - Schweinsteiger
- 00:07 Bajnokok Ligája: Az Arsenal nem volt öt góllal jobb nálunk - Ferreira
- 00:06 Bajnokok Ligája: Wenger az MU vagy a Chelsea ellen szeretne játszani
- 23:55 Bajnokok Ligája: a mesterhármast szerző Bendtner a végső sikerre hajt
- 23:46 Videó: így ütötte ki az Arsenal a Porto csapatát - a BL-ből is!
- 23:45 Bajnokok Ligája: Játékosaimnak nem szabad csalódottnak lenniük - Prandelli
- 23:10 Videó: Robben hatalmas gólja továbbjutást ért a Bayern Münchennek
- 23:03 Anglia: visszatért a rákkal kezelt volt FIFA-játékvezető
- 22:59 Championship: Priskinék legyőzték a Plymoutht, Gyepesék kikaptak
- 22:54 Skócia: kilmarnocki győzelmével már tizenhat pont a Rangers előnye
- 22:42 Premier League: Fülöp csapata legyőzte Bogdánét, kikapott a Pompey
- 22:41 Bajnokok Ligája: idegenben lőtt több góllal lépett tovább a Bayern
- 22:40 Bajnokok Ligája: az Arsenal ötgólos győzelemmel jutott tovább
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
Hirdetés
