HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.03.01 13:42 Frissítve: 2012.02.11 02:40

Németh és Dudás is gólt szerzett az U18-as Európa-válogatottban

Mindkét magyar játékos, Németh Krisztián és Dudás Ádám is gólt szerzett az U 18-as Európa-válogatottban Afrika korosztályos legjobbjai ellen. Aze európai csapat a két nappal ezelőtti 6-1-e sgyőzelem után ezúttal 4-0-ra nyert.

Németh Krisztiánnak (balra) gratulál Jan Polák a magyar csatár gólja után
uefa.com
Németh Krisztiánnak (balra) gratulál Jan Polák a magyar csatár gólja után
Már a mérkőzés elején látszott, hogy az afrikai csapat teljesen másképpen áll a az összecsapáshoz, ugyanis két nappal ezelőtt, kedden Európa tizennyolc év alatti válogatottja 6-1-re nyerte a két együttes összecsapását.

Az "öreg kontinens” csapatában az MTK fiatal tehetsége, Németh Krisztián kezdőként kapott helyet, míg a győri Dudás Ádám ezúttal a cserepadon kezdett.

A magyar támadó első említésre méltó mozdulata egy jobb oldali beadás volt a tizenegyedik percben, de középen a csapattársak elpuskázták a helyzetet.

A félidő további részében inkább a keményebb mezőnyjáték kapta a főszerepet, aminek az elsőszámú bizonyítéka, hogy a játékvezető két sárga lapot is kiosztott, mégpedig az afrikaiaknak.

A negyvenegyedik percben bíztató helyről jutott szabadrúgáshoz Európa gárdája, a legurított labdát Prudnyikov lőtte laposan a bal kapufára, a kipattanó pedig Németh Krisztián elé került, aki higgadtan passzolt közelről az üres kapuba.

Németh Krisztiánt a szünetben Inaki Saez az európai csapat edzője lecserélte, és a helyére Manuel Fisher állt be.

A második játékrész elején a legjobb afrikai játékost Sy-t, második sárga lapja miatt kissé talán szőrösszívűen kiállította az osztrák Thomas Eimwaller játékvezető.

A hatvanharmadik percben Fisher megszerezte a tornán a harmadik gólját – az előző meccsen ugyanis kétszer volt eredményes -, Krikics lövése után, ami kipattant Okouáról. Sőt a félidő derekán egy nagyszerű támadás végén Prudnyikov is betalált, amivel három gólosra növelte a különbséget.

A hetvenötödik percben az előbb említett orosz támadó helyére a másik magyar játékos, Dudás Ádám állt be, aki a nyolcvankettedik percben megszerezhette volna a negyedik gólt, de hatméteres lövése a jobb kapufán csattant.

De amit ekkor még csak feltételes módban közölhettünk, azt a hosszabbításban kijelenthettük, ugyanis a győri középpályás Anita passzát a jobb összekötő helyéről, húsz méterről vágta a jobb alsó sarokba.

Az európai csapat így összesítésben 10-1-re verte a két mérkőzés alapján Afrika legjobbjait.

MERIDIEN KUPA, 2. MÉRKŐZÉS

EURÓPA-AFRIKA 4-0 (1-0)
Barcelona
EURÓPA: Szczesny – Adamovic (Kopplin), Savall, Polák, Malul – Ribeiro (Gulan), Hable (Aaron), Marin (Anita), Krikics – Prudnyikov (Dudás), Németh K. (Fisher)
Edző: Inaki Saez
AFRIKA: Okoua (Zeratsion) – Mphahlele, N’Gouan, Sissoko, Gourrier – Sy, Gebrehiwet (Nzambe), Dipanda, Bangoura (Bande) - E. Eto’o (Gueye), Boucka
Edző: Frederick Osam-Duodu
G.: Németh K. (41.), Fisher (63.), Prudnyikov (73.), Dudás (91.)
K.: Sy (52.)
2019.03.19 19:40:15

Minden más foci BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Nem először vetődött fel a téma, olykor a sportág prominens személyiségei is hangoztatják: el kellene törölni a futball egyik legkülönösebb, legvitatottabb, az idők során a legtöbbet változó, ugyanakkor egyik legősibb szabályát.