2009. 06. 22.
- Utolsó módosítás:
- 2012-02-06 03:00:19
BAJNOKOK LIGÁJA, 2009–2010
2009-ben a Barcelona teljesen megérdemelt győzelmével ért véget a Bajnokok Ligája, miután a katalán sztárcsapat 2–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet a római döntőben. Az új szezon változásokkal köszöntött be – tudjon meg mindent a 2009–2010-es BL-ről!

VÁLTOZÁSOK A BAJNOKOK LIGÁJÁBANMint már arról beszámoltunk, a korábbiaknál hosszabb, ugyanakkor könnyebb út vár a magyar bajnok Debrecenre, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára kerüljön: az eddigi kettő helyett három párharcot kell megnyernie, de nem találkozhat Európa 13 legerősebbnek tartott bajnokságának képviselőjével.
A BL-selejtező átalakítása nyomán az idén két ágra kerülnek a részt vevő csapatok, az egyiken kizárólag nemzeti bajnokok, míg a másikon a sorozatra magukat nem bajnokként kvalifikáló együttesek mérkőznek meg egymással.
Az új szabályok értelmében tehát angol, spanyol, olasz, francia, német, orosz, román, portugál, holland, skót, török, ukrán és belga riválist nem kaphat a Debrecen. A harmadik körben kieső csapatok az Európa-liga 4. selejtezőjében folytathatják a küzdelmet, a negyedik selejtezőkörben (avagy playoffban) elbukó gárdák egyenesen az Európa-liga csoportkörébe kerülnek.
A BL kieséses szakaszát érintő újdonság, hogy a nyolcaddöntőket „széthúzzák” négy hétre, tehát hetente két-két mérkőzést rendeznek az eddigi négy-négy helyett.
A MAGYAR INDULÓ
HÁTTÉR: NSO-LEXIKON, ADATBANKOK
| A-CSOPORT | B-CSOPORT | C-CSOPORT | D-CSOPORT |
| Bayern München (német) | Man. United (angol) | AC Milan (olasz) | Chelsea (angol) |
| Juventus (olasz) | CSZKA Moszkva (orosz) | Real Madrid (spanyol) | FC Porto (portugál) |
| Girondins Bordeaux (francia) | Besiktas (török) | Olympique Marseille (francia) | Atlético Madrid (spanyol) |
| Maccabi Haifa (izraeli) | Wolfsburg(német) | Zürich (svájci) | APOEL (ciprusi) |
| E-CSOPORT | F-CSOPORT | G-CSOPORT | H-CSOPORT |
| Liverpool (angol) | Barcelona (spanyol) | Sevilla (spanyol) | Arsenal (angol) |
| Lyon (francia) | Internazionale (olasz) | Rangers (skót) | Alkmaar (holland) |
| Fiorentina (olasz) | Dinamo Kijev (ukrán) | VfB Stuttgart (német) | Olympiakosz (görög) |
| Debreceni VSC (magyar) | Rubin Kazany (orosz) | Unirea Urziceni (román) | Standard Liege (belga) |
| BAJNOKI ÁG | |||
| Levszki Szófia (bolgár)–DVSC-TEVA (magyar) | 1–2 | 0–2 | Tj: a DVSC |
| Sheriff Tiraspol (moldovai)–Olympiakosz (görög) | 0–2 | 0–1 | Tj: az Olympiak. |
| Salzburg (osztrák)–Maccabi Haifa (izraeli) | 1–2 | 0–3 | Tj: a Maccabi H. |
| Ventspils (lett)–FC Zürich (svájci) | 0–3 | 1–2 | Tj: a Zürich |
| FC Köbenhavn (dán)–APOEL Nicosia (ciprusi) | 1–0 | 1–3 | Tj: Apoel |
| NEM BAJNOKI ÁG | |||
| Celtic (skót)–Arsenal (angol) | 0–2 | 1–3 | Tj: Arsenal |
| Lyon (francia)–Anderlecht (belga) | 5–1 | 3–1 | Tj: a Lyon |
| FC Timisoara (román)–VfB Stuttgart (német) | 0–2 | 0–0 | Tj: a Timisoara |
| Sporting CP (portugál)–Fiorentina (olasz) | 2–2 | 1–1 | Tj: a Fiorentina |
| Panathinaikosz (görög)–Atlético Madrid (spanyol) | 2–3 | 0–2 | Tj: az Atlético |
| BAJNOKOK | |||
| Slovan Bratislava (szlovák)-Olympiakosz (görög) | 0–2 | 0–2 | Tj.: Olymp. |
| Levadia Tallinn (észt)–DVSC–TEVA | 0–1 | 0–1 | Tj: DVSC |
| Salzburg (osztrák)–Dinamo Zagreb (horvát) | 1–1 | 2–1 | Tj.: Salzburg |
| Sheriff (moldovai)–Slavia Praha (cseh) | 0–0 | 1–1 | Tj.: Sheriff |
| Aktobe (kazah)–Maccabi Haifa (izraeli) | 0–0 | 3–4 | Tj.: Maccabi |
| FK Baki (azeri)–Levszki Szófia (bolgár) | 0–0 | 0–2 | Tj.: Levszki |
| Ventspils (lett)–BATE (fehérorosz) | 1–0 | 2–2 | Tj.: Ventspils |
| FC Zürich (svájci)–Maribor (szlovén) | 2–3 | 3–0 | Tj.: FC Zürich |
| APOEL (ciprusi)–Partizan (szerb) | 2–0 | 0–1 | Tj.: APOEL |
| FC Köbenhavn (dán)–Stabaek (norvég) | 3–1 | 0–0 | Tj.: FCK |
| NEM BAJNOKOK | |||
| Sparta Praha (cseh)–Panathinaikosz (görög) | 3–1 | 0–3 | Tj: Pana |
| Sporting CP (portugál)–Twente (holland) | 0–0 | 1–1 | Tj: Sporting |
| Sahtar Doneck (ukrán)–Timisoara (román) | 2–2 | 0–0 | Tj.: Sahtar |
| Celtic (skót)–Dinamo Moszkva (orosz) | 0–1 | 2–0 | Tj.: Celtic |
| Anderlecht (belga)–Sivasspor (török) | 5–0 | 1–3 | Tj.: Anderlecht |
| DVSC–TEVA (magyar)–Kalmar FF (svéd) | 2–0 | 1–3 | Tj: a DVSC |
| FK Tirana (albán)–Stabaek (norvég) | 1–1 | 0–4 | Tj: Stabaek |
| WIT Georgia (grúz)–NK Maribor (szlovén) | 0–0 | 1–3 | Tj: a Maribor |
| EB/Streymur (feröeri)–APOEL (ciprusi) | 0–2 | 0–3 | Tj: APOEL |
| FC Köbenhavn (dán)–Mogren (montenegrói) | 6–0 | 6–0 | Tj: az FCK |
| Makedonija Gjorce Petrov (macedón)–BATE Boriszov (fehérorosz) | 0–2 | 0–2 | Tj: BATE |
| FH Hafnarfjördur (izlandi)–Aktobe (kazah) | 0–4 | 0–2 | Tj: Aktobe |
| Pjunik Jereván (örmény)–Dinamo Zagreb (horvát) | 0–0 | 0–3 | Tj: Dinamo |
| Ventspils (lett)–Dudelange (luxemburgi) | 3–0 | 3–1 | Tj: Ventspils |
| Ekranas (litván)–FK Baki (azeri) | 2–2 | 2–4 | Tj: Baki |
| Red Bull Salzburg (osztrák)–Bohemians (ír) | 1–1 | 1–0 | Tj: a Salzburg |
| Zrinjski (bosnyák)–Slovan Bratislava (szlovák) | 1–0 | 0–4 | Tj: Slovan |
| Inter Turku (finn)–Sheriff Tiraspol (moldovai) | 0–1 | 0–1 | Tj: Sheriff |
| Rhyl (walesi)–Partizan Beograd (szerb) | 0–4 | 0–8 | Tj: Partizan |
| Wisla Kraków (lengyel)–Levadia Tallinn (észt) | 1–1 | 0–1 | Tj: Levadia |
| Levszki Szófia (bolgár)–Sant Juliá (andorrai) | 4–0 | 5–0 | Tj: Levszki |
| Maccabi Haifa (izraeli)–Glentoran (északír) | 6–0 | 4–0 | Tj: a Haifa |
1. SELEJTEZŐKÖR
A BAJNOKOK LIGÁJA MENETRENDJE
| az 1. és 2. selejtezőkör sorsolása | június 22. |
| 1. selejtezőkör | június 30.–július 1. és július 7–8. |
| 2. selejtezőkör | július 14–15. és 21–22. |
| a 3. selejtezőkör sorsolása | július 17. |
| 3. selejtezőkör | július 28–29. és augusztus 4–5. |
| a 4. selejtezőkör sorsolása | augusztus 7. |
| 4. selejtezőkör | augusztus 18–19. és 25–26. |
| a csoportkör sorsolása | augusztus 27. |
| csoportkör, 1. forduló | szeptember 15–16. |
| csoportkör, 2. forduló | szeptember 29–30. |
| csoportkör, 3. forduló | október 20–21. |
| csoportkör, 4. forduló | november 3–4. |
| csoportkör, 5. forduló | november 24–25. |
| csoportkör, 6. forduló | december 8–9. |
| a kieséses szakasz sorsolása | december 18. |
| nyolcaddöntő | Február 16–17., 23–24. és március 9–10., 16–17. |
| a negyeddöntő és az elődöntő sorsolása | március 19. |
| negyeddöntő | március 30–31. és április 6–7. |
| elődöntő | április 20–21. és 27–28. |
| döntő | május 22. (Madrid, Bernabéu) |
Hirdetés
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 13:04 Formula-1: a 3. tesztnap felénél Rosberg az élen Grosjean előtt
- 12:46 Videó: háttal állt a gyűrűnek, de bedobta - a nap legszebb NBA-akciója
- 12:45 KTE: Nagy a harc a csapatba kerülésért, de rajtam nem múlik! - Hegedűs
- 12:41 NBA: jövő januárban Houston ad otthont az All-Star-gálának
- 12:15 Női cselgáncs-vk: rekordmezőny várható a hétvégi Hungária-kupán
- 12:09 Kerékpár: Jan Ullrichot doppingvétség miatt megfosztották eredményeitől
- 11:52 Bayern München: Schweinsteiger bokaszalag-szakadást szenvedett
- 11:52 Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- 11:34 Hoffenheim: a kínos kupabúcsú után a trénernek sem volt maradása
- 11:12 London 2012: Négy-öt aranyérmet szerezhetünk - Szabó Bence
- 11:11 Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- 11:04 Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- 10:53 Zenit: Husztiék sikeredzője 2015-ig meghosszabbította szerződését
- 10:37 PL: három és fél évvel hosszabbított a meglepetéscsapat menedzsere
- 10:29 Ökölvívás: Klicsko edzője szerint Mormeck Tyson stílusában bokszol
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Videó: ez már vérlázító - szurkoló csúszott rá a Middlesbrough-játékosra!
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt





