PAJOR-GYULAI LÁSZLÓonline 2008.11.13 01:29 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Baba helyett labda

A világ csak ámul és bámul. A 17 éves női labdarúgók világbajnoksága általában nemigen rázza meg a közvéleményt, ám most Új-Zélandon egy csodálatos tehetség miatt az esemény mégis különös érdeklődést élvez. A 16 éves lány a német válogatottban szórja a szebbnél szebb gólokat, ma vb-elődöntőt játszik az Egyesült Államok ellen, ami számunkra azért különösen érdekes, mert Dzsenifer Marozsán akkor sem jönne zavarba, ha történetesen egy magyarul feltett kérdésre kellene válaszolnia.

Akinek a Marozsán név ismerős a futball kapcsán, az nem téved. Játszott a Siófokban, a Bp. Honvédban, majd a BVSC-ben egy Marozsán János nevű labdarúgó 1984 és 1996 között, aki nem tartozott a futottak még kategóriába, négyszer a válogatottban is pályára léphetett. Az ő története sem teljesen hétköznapi, hiszen a harmadosztályú Hajdú Vasas játékosa volt, nem is álmodott nagy ívű karrierről, ám egy nyáron a siófoki strandon felfigyelt rá a helyi szakmai stáb egyik tagja, próbajátékra hívta, és így lett a balatoni klub futballistája. Aztán 1996-ban az FC Saarbrücken szerződtette, és azóta is Németországban él a családjával együtt.

Tizenhárom éves koráig srácok között játszott

Dzsenifer még itthon született 1992. április 18-án, és hamar kiderült róla, hogy nem mindennapi lánnyal gyarapodott a Marozsán család.

„Amióta elkezdett járni, a labda a mindene – meséli az édesapja. – Soha, egyetlenegyszer sem láttuk babával játszani, viszont állandóan focizni akart. Nyilván közrejátszott ebben, hogy öt évvel idősebb bátyja is szüntelenül a labdát rúgta, ő pedig utánozta Dávidot. Láttuk, hogy mindkettőnek bámulatos a gömbérzéke, de ez nem jelentett meglepetést, az egész család így volt ezzel. Két bátyám, öcsém és nővérem van, és bármilyen versenyen indultunk el gyerekként, ahol a labda is szerepet kapott, mindig mi győztünk a saját korosztályunkban. Én például sohasem teniszeztem, mígnem egyszer Siófokon megsérültem, és a lábadozás vége felé gondoltam, kipróbálom ezt a sportágat is. Mondták, a jó amatőr szint eléréséhez legalább két év szükséges, én egy hét után mindenkit legyőztem. Visszatérve Dzseniferre, talán megmosolyogtató, de pici kora óta nem macival, hanem labdával alszik. Nem véletlen a jelen idő, a mai napig nem tud másként elaludni.”

A kis Dzsenifer még csak négyéves volt, amikor édesapja a Saarbrücken játékosaként autogramkártyát kapott. Dávid akkoriban szórakozásból a betűket tanította húgának, aki a kártyára ráírta a saját nevét, mondván, ő is futballista akar lenni. A szülei két évvel később elvitték a DJK Burbach csapatába a fiúk közé, ahol azonnal ott is tartották. Tizenhárom éves koráig lényegében csak fiúk között játszott, de úgy, hogy például a tizenkét évesek bajnokságában tízévesen kapott helyet, és mindent megnyert, ami csak megnyerhető volt ezekben a korosztályokban, tornák sokaságán választották meg a legjobb játékosnak.

Tavaly lett a Bundesliga legifjabb gólszerzője

A németországi tartományokban hagyomány, hogy a legtehetségesebb fiúkat havonta összegyűjtik néhány napra, és speciális edzéseket tartanak nekik. Dzsenifer lány létére meghívót kapott, és az egyik edző, a német válogatottat is megjáró Wolfgang Seel itt mondta Marozsán Jánosnak, hogy kislánya roppant balszerencsés, mert nem fiúnak született; úgy világsztár és multimilliomos lehetne. Amikor 2003-ban az FC Saarbrücken igazolta, az ottani edző azt nyilatkozta, hogy százévenként születik ekkora tehetség; ezt bizonyítandó, 15 évesen, tehát tavaly már helyet kapott a felnőttek csapatában, így ő lett a Bundesliga történetének legfiatalabb játékosa – sőt gólszerzője is, hiszen 2007. augusztus 26án bevette a TSV Crailsheim kapuját. Amúgy a klub külön kérte, és meg is kapta a FIFA engedélyét, hogy a kislány profi szerződést kaphasson, mivel Dzsenifer még nem érte el a tizenhat éves korhatárt.

Lehet egyébként valami abban, amit Marozsán János mondott a családi örökségről, ugyanis Dávid futballista-pályafutása is szépen indult, sőt az apa szerint a fiú még a húgánál is nagyobb tehetség. Ő tizennyolc éves volt, aláírásra várt a profi szerződése az akkor a Bundesliga másodosztályában szereplő FC Saarbrückenhez, amikor egy szerencsétlen mozdulat után megsérült a térde; azóta háromszor műtötték, de már aligha lesz teljesen egészséges. Marozsán János vele is szokott példálózni, amikor Dzseniferrel beszélgetve a jövő kerül szóba.

Szülei még nem engedik el a felnőttválogatottba

„Ragaszkodom hozzá, hogy tanuljon – mondja. – Ne adja a sors, de ő is járhat úgy, mint Dávid, és akkor ott állna az életben, s nem ért semmihez. Nem könnyű, hiszen egy évből nyolc hónapot utazik valamilyen válogatottal, de el kell végeznie a sportgimnáziumot. Már most csalogatja az összes nagy klub, mi több, kapott meghívót a felnőttválogatottba is, de még nem engedem el. Dzsenifer kislány még, szüksége van a családra, és szeretnénk, ha egyelőre velünk maradna. Remélem, a Saarbrücken, amely a legutóbb kiesett az élvonalból, visszakerül, és akkor itthon tarthatjuk Dzsenit. Ugyanakkor ha megkérdezem, mégis mi akar lenni, csak azt feleli: futballista. Rendben, mondtam neki, de tanulj, és majd meglátjuk, mit hoz az élet. Persze leírhatatlanul büszke vagyok rá, már most megismerte őt az egész világ, de aggódom is a sorsáért, vigyáznunk kell rá.”

Dzsenifer egyébként magyar-német kettős állampolgár. Édesapja bevallja, fáj a szíve, hogy lányát a német válogatott színeiben látja, de ráhagyta a döntést, ő pedig ezt választotta, dacára annak, hogy magyarnak vallja magát, nem németnek. A család tagjai egymás között kizárólag az anyanyelvükön beszélnek, 42 magyar csatornát néznek a televízióban, ugyanakkor Dzsenifer tehetségéhez valóban jobban illik a világ élvonalába tartozó német, mint az ezen a szinten nemigen jegyzett magyar női labdarúgás. Marozsán János azért nem mulasztja el megjegyezni, duplán büszke, mert a németek most egy magyarról áradoznak, és reméli, hogy a magyarok is a sajátjuknak érzik Dzsenifert.