Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.06.26 00:22 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Lemondott posztjáról a török futballcsoda atyja, Fatih Terim

A török válogatott kapitánya, Fatih Terim szomorúan állt fel a kispadról a németek ellen 3–2-re elveszített Európa-bajnoki elődöntő után - a szó összes értelmében. Biztosan nem az eredmény miatt döntött így a kiváló szakember, hiszen előzetesen senki sem várta tőlük a bronzérmet, ráadásul B-csapata is szoros mérkőzésen kapott ki a németektől, egy hatalmas kapushibának is köszönhetően.

Terim kihozta legénységéből a maximumot.
Reuters
Terim kihozta legénységéből a maximumot.

Fatih Terim lemondott a török válogatott éléről, és a közeljövőben edzőként egy nagyobb klubban szeretne bizonyítani.

"Még beszélnem kell a játékosokkal és a török szövetség vezetőivel, de a legvalószínűbb, hogy távozom – nyilatkozta nem sokkal az elődöntő lefújása után. - Már korábban jeleztem, hogy nem akarok tovább Törökországban dolgozni és én be szoktam tartani az ígéreteimet. Egy másik európai országban szeretném folytatni klubedzőként."

Terim természetesen magasztalta a végül bronzéremig jutó játékosait.

"Gratulálok a németeknek győzelmükhöz, és sok sikert kívánok nekik a döntőben, de meg kell dicsérnem játékosaimat, hiszen mindannyian nagyon jól játszottak. Köszönetet kell nyilvánítanom a válogatott technikai személyzetének is, hiszen együtt mutattuk meg a nagyvilágnak, hogy milyen jók is vagyunk.”

Nem lehetett elégedetlen azzal sem, amit ezen a kontinenstornán elértek.

"Véleményem szerint az Eb legszínesebben játszó csapata voltunk, és majdnem megcsíptünk egy nagyobb eredményt – de hát a futball már csak ilyen.”

Bár sokan meglepődtek Terim döntésének hallatán, a szakember nagyon bölcsen sikerei csúcsán vonult vissza a válogatott kispadjától, ráadásul még csak 55 esztendős, azaz még nem késő, hogy frissen szerzett hírnevét a tárgyalóasztalnál kamatoztatva egy jobb nyugat-európai klub edzője legyen.