SINKOVICS GÁBOR
SINKOVICS GÁBOR
online 2007.12.12 00:05 Frissítve: 2011.12.31 02:45

Stadler József: Jövök!

Stadler József a magyar labdarúgás legfurább figurája (volt?): a kilencvenes évek közepén Akasztó határában stadiont épített a pusztában, NB I-es csapatot hozott össze, nem sajnálta a pénzt a futballra, hogy aztán pokollá váljon az élete – áfacsalás miatt három évet ült börtönben. Most újrakezdte az életét, újra vannak milliói és nagy tervei: ismét futballcsapatot akar.

A jókedvű adakozót szereti az Isten.

Stadler József erről órákig mesélhetne. Az egyszeri juhászlegényből milliomos vállalkozó lett, s bizony nem verte fogához a garast, ahogy mondani szokták, fűnek-fának adott a vagyonából. Volt, akinek egyszerű baráti kölcsönt, másoknak anyagi segítséget az üzlethez, és ez még mind semmi: a legtöbbet az elszegényedett magyar futball kapta tőle.

Első osztályú csapatot és osztályon felüli, vadonatúj stadiont. A Kiskőrös futballcsapata az 1993–1994-es évadban feljutott az NB I-be. Az első osztályban már Stadler FC-ként indult a gárda, hogy újoncként a kilencedik helyet megszerezve megelőzzön egykori bajnokokat, a Vasast, a Győrt, a Csepelt és a Vácot.

A jókedvű adakozót szereti az Isten.

Legalábbis egy ideig.

Stadler József történetét néhány év múlva már nem a jókedv és az adakozás jellemezte, hanem a börtönben elé tett krumplileves és sárgaborsófőzelék.

„Pontosan emlékszem azokra a pillanatokra, amikor lecsuktak – mondta Stadler József. – Tizennégy hónapig voltam előzetesben, és nem akarok hosszú évek távlatából panaszkodni, de majdnem rámentem, hasnyálmirigy-gyulladást kaptam, s már kerestem a helyem a mennyországban. Aztán kibírtam valahogy. Összesen három évet ültem, s a kecskeméti börtönben volt időm gondolkodni az újrakezdésen. Egyik nap leültem, magam elé tettem egy üres papírlapot, összeírtam mintegy harminc pontot, hogy mivel és miből gazdagodhatom meg újra, ha kijöttem. Ha az mondom magának, hogy most nagyobb vagyonom van, mint amikor NB I-es futballcsapatom volt, elhiszi?”

Stadler József már-már népmesei hős volt itthon, rendszeresen szerepelt a különböző lapokban, mutatta őt a televízió, ahogy irányítja a kamionjait, a vállalkozását, a futballcsapatát és a kakastökepörköltet készítő szakácsokat. A Stadler FC valamennyi hazai mérkőzése kisebbfajta búcsúval ért fel, miközben Lehota István és társai az üde zöld gyepen futballoztak háromnégyezer néző előtt (ha a Fradi jött, voltak huszonkétezren is), addig a pusztában épített stadion alagsorában kondérban főzték a finomságokat, hogy az eredménytől függetlenül nagy lakomával ünnepeljék meg az eseményt.

Az utolsó vacsora aztán Stadler József torkán akadt.

De az élet és a kecskeméti börtön sem törte meg. Túlélte betegségeit, szakítását az Alföld szépeként emlegetett feleségével, stadionja lepusztulását. Manapság úgy néz ki az akasztói sporttelep, mintha a Sztálinvárosi Építők játszott volna ott legutóbb az ötvenes években: kísértetkastély, gazzal, parlagfűvel benőtt romhalmaz, jókora lakattal a kapuján. Ám ha hiszik, ha nem, még az sem zárható ki, hogy újra kicsinosítják, helyrepofozzák, és megint pattog benne a labda.

„Sohasem meséltem el, de amikor kilenc évvel ezelőtt letartóztattak, és bent tartottak, üzentem a csapatnak, hogy essen ki. Gyakorlatilag parancsba adtam, hogy a saját gárdám búcsúzzon az első osztálytól, mert nem volt jövőkép, nem volt pénz az életben maradásra. Borzalmas időszak volt az. Igaz, még megmenthettük volna legalább a stadiont, de most már mindegy… Nem lehet visszacsinálni, ami történt. Dolgozik bennem a dac, hogy csak azért is visszaszerezzem azt, ami az enyém volt, és engem illet. Nélkülem az állam nem adhatja el a romossá vált stadiont. Nem elképzelhetetlen, hogy visszavásárolom, és beindítom újra az életet. Ám van ennél most konkrétabb tervem is. Többször is tárgyaltam a csődhelyzetben lévő Dunaújváros vezetőivel, és mondhatom, korrekt partnereket ismertem meg bennük. Nincs értelme tovább titkolózni, tulajdonképpen mindenben megegyeztünk, vállaltam, hogy a félig felújított újvárosi pályát tökéletesen befejezett, csillogó-villogó arénává változtatom, hozok tőkeerős szponzort, és újra a bajnoki címért küzdhet a csapat. Ám úgy tetszik, valakik mégsem akarják, hogy ez így történjen, talán a városvezetők, talán valaki más, mert megállt az ügy. Azt már eldöntöttem, hogy visszatérek a magyar futball vérkeringésébe, ha Dunaújvárosban nem akarják, akkor majd máshol. Engem még a Fraditól is kerestek korábban, nem volt az tárgyalás, csupán megkérdezték, lenne-e kedvem támogatni a Ferencvárost. Több klub is hív, s ha minden jól alakul, a következő szezontól lehet, hogy szerepet vállalok valahol. S írja csak le nyugodtan, ha kedvem szottyanna, megint felhúzhatnék egy stadiont Akasztón, a falu másik végében, mert a divatáru kis- és nagykereskedésem olyan jól megy, hogy megint gazdag ember lettem.”

Stadler József új, csinos kedvesével él, együtt dolgoznak a divatüzletben, a Stadler-féle bőrkabátok híre messzire jutott, a futballőrült vállalkozó talpra állt, méghozzá úgy, ahogy csak keveseknek sikerült volna.

A jókedvű adakozót szereti az Isten.