Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.10.17 19:24 Frissítve: 2011.03.26 00:02

A második félidőben fordított az orosz csapat, és legyőzte Angliát

Oroszország bátor futballal lépett fel az angolok ellen, akiknek ezen a meccsen nem szabadott pontot veszíteniük, ha ott akartak lenni az Európa-bajnokságon. Wayne Rooney bombagólja után még örülhettek, de Roman Pavljucsenko duplája már Oroszországot jutatta kedvezőbb helyzetbe a kijutást illetően.

Alexander Kerzsakov (balra) és Shaun Wright-Phillips csatáját az előbbi nyerte meg, és a meccsen is a hazaiak diadalmaskodtak
Reuters
Alexander Kerzsakov (balra) és Shaun Wright-Phillips csatáját az előbbi nyerte meg, és a meccsen is a hazaiak diadalmaskodtak

Mindkét fél számára fontos volt a ma esti mérkőzés, kis túlzással mondhatnánk, hogy a kijutás volt a tét az európa-bajnokságra, az angolok szempontjából legalábbis mindenképpen.

Ha ugyanis nyernek, akkor már biztosan ott lesznek a 2008-as Európa-bajnokságon, az oroszok számára pedig reményt hozhatott a győzelem és az ezzel járó három pont, hiszen ebben az esetben igen közel kerülnek a tabellán előttük álló ellenfelükhöz, és mivel egy meccsel kevesebbet játszottak, előnyösebb helyzetből várhatják a selejtezők véghajráját.

Összeszedettebben kezdtek a házigazdák, többet járatták a labdát. A tizenkettedik percben Kerzsakov vágta fel magát az angol tizenhatoson belül, miután ügyesen bújt ki két védő közül, a bíró azonban helyesen továbbot intett. Semmiképpen nem ért büntetőt az eset, és a hazaiak sem reklamáltak a döntés miatt.

A 28. percben aztán előnybe került az angol csapat, egy magas indítást Michael Owen csúsztatott tovább Wayne Rooneyhoz, aki mellel levette a labdát, és a tizenhatos vonalától védhetetlenül a léc alá bombázott.

A gól után felélénkültek az oroszok, és egyik támadást a másik után vezették Robinson kapus és az angol védők ellen, az első negyvenöt percben azonban nem sikerült betalálniuk Robinson kapujába.

A második félidőben ugyancsak a hazaiak birtokolták többet a labdát, egyenlíteni azonban nem akcióból, hanem büntetőből sikerült a 69. percben.

Wayne Rooney szabálytalanul állított meg Zsirjanovot a tizenhatoson belül, amiért is ő sárga lapot, a hazaiak pedig tizenegyest kaptak. A labda mögé Roman Pavljucsenko állt, és higgadtan kiegyenlítette a mérkőzés állását.

Négy perc múlva a támadó már második góljának örülhetett, Oroszország pedig a megérdemelt vezetésnek, hiszen így ismét előnyös pozícióba kerültek a rivális szigetországiakkal szemben.

A vendégek azonban már nem tudtak sem kiegyenlíteni, vagy újra megszerezni a vezetést, így Oroszország ünnepelhetett egyrészt a győzelemnek, másrészt azért, mert a kijutást illetően előnyösebb helyzetből várhatják a csoport utolsó meccseit.
VINCZE SZABOLCS

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK

E CSOPORT
Oroszország - Anglia 2-1 (0-1)
Gólszerző: Pavljucsenko (69.-11-esből, 73.) ill. Rooney (28.)