PAJOR-GYULAI LÁSZLÓonline 2006.11.29 01:05 Frissítve: 2012.02.23 02:47

Agyonhallgatott legendák…

A világ labdarúgásának egyik legnagyobb alakjára emlékezünk ezeken a hasábokon egészen december 9-ig, Puskás Ferenc temetéséig. A november 17-én, 79 esztendős korában elhunyt világsztár neve egybeforrt az Aranycsapat legendájával. Miután Puskás Ferenc külföldre távozott, s a Real Madrid színeiben ért el világraszóló eredményeket, idehaza szinte kimondani vagy leírni sem volt szabad a nevét. Elhallgatták megannyi dicsőségét.

Idehaza nem lehetett kimondani, leírni a Real Madridban villogó Puskás Ferenc nevét.
Idehaza nem lehetett kimondani, leírni a Real Madridban villogó Puskás Ferenc nevét.

Most kivételesen nem, illetve nem csak Puskás Ferencről lesz szó. Lényegében egy elnagyolt korrajz következik, amely abba enged bepillantást, miként kezelte a Kádár-rendszer azt a tényt, hogy az egyik leghíresebb magyar külföldön maradt, és ott aratott világraszóló sikereket. Mai fejjel tökéletesen érthetetlen mindaz, ami történt, hiszen gondoljunk bele: ha manapság egy magyar futballista a Real Madrid csillaga lenne, négy gólt szerezve Bajnokok Ligáját nyerne, majd kettőt rúgna a Világkupa döntőjében, szinte naponta kibérelné magának a címoldalakat.

Józan ésszel gondolkodva. Ám az ötvenhatos forradalmat követő évtizedek nem feltétlenül a józan ész jegyében teltek.

A pártvezérek látni sem akarták a sztárt

Borbély Pál, mint korábbi honvédos válogatott kosárlabdázó, személyesen is jól ismerte Puskás Ferencet. Később újságíró lett, a Népsport munkatársaként majd rovatvezetőjeként kellett kezelnie kollégáival együtt a külföldön maradt magyar sportolókról érkező híreket.

„Nem kaptunk névre szóló eligazításokat, kiről mennyit és mit szabad megírni – mesélte a 78 esztendős Borbély Pál, lapunk volt főszerkesztője. – A politikai vezetőség eleinte azt sugallta, hogy ne szakítsuk el a szálakat, mert sokan tépelődnek még, hazajöjjenek-e vagy sem, és inkább biztassuk őket, jöjjenek nyugodtan. Többen haza is tértek, de nem kevesen döntöttek a kintmaradás mellett, és egy idő után megváltozott a vezetés hangneme is. Ennek egyik jele volt, hogy például Marosán György, aki a megtorlások idején és még egy ideig azt követően is a második számú vezető volt Kádár János mögött, kijelentette: amíg neki a legkisebb befolyása is megmarad, Puskás Ferenc nem teszi a lábát magyar földre. Akkoriban a párt illetékes osztályának vezetői rendszeresen tartottak értkezleteket a lapok főszerkesztőinek, és ekkor hangzottak el azok a kívánalmak, hogy bizonyos témákat hogyan kell kezelni a sajtóban. A sportújságírók egy ilyen után tudták meg, hogy a külföldön maradt magyar sportolók eredményeit közölni kell, ez különösen a csapatsportágakban elkerülhetetlen, ám nem kell velük foglalkozni. Határozott tiltás állítólag nem hangzott el, de aki ismeri a kort, az pontosan tudja, nem is volt rá szükség. Ajánlásokat fogalmaztak meg, de minden újságíró tudta, azok mit jelentenek, és ezek alapján működött a belső kontroll, amely tökéletesen helyettesítette a formális cenzúrát.”

Nézzük az első példát: 1960. május 18. Puskás Ferenc négy góllal vette ki a részét az Eintracht Frankfurt legyőzéséből, 7:3-ra nyert a Real Madrid, ötödször elhódítva a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A másnapi Népsport a címoldalon néhány soros anyagban adott hírt a szenzációról, cseppet sem szenzációs tálalásban, és szinte csak tényeket közölve, a gólszerzők között feltüntetve: Puskás (4, egyet 11-esből). Ennyi volt mindaz, amit a magyar olvasó megtudhatott erről a mérkőzésről, hiszen másnap egyetlen sor visszapillantás sem fért a lapba. Három és fél hónap múlva, szeptember 4-én a Real Madrid a Világkupát is megnyerte az uruguayi Penarol ellen. Dél-Amerikában 0:0 volt az eredmény, a visszavágón a spanyolok 5:1-re győztek, Puskás Ferenc két gólt szerzett. A Népsport a két meccsről összesen nyolc sorban számolt be, szigorúan a szikár tényekre szorítkozva...

Útravaló Vitray Tamásnak: csak nem lelkesedni!

Napra pontosan egy évvel később a Real Madrid Budapestre jött, a Vasassal játszott a BEK első fordulójában. A korabeli szokásokhoz képest terjedelmes cikk jelent meg mindennap a spanyol sztárcsapatról, de Puskás Ferencről egyetlen szó sem esett, ő egyébként nem jött el, mert Santiago Bernabéu, a klub elnöke féltette, és nem engedte haza. A visszavágón viszont játszott, és a tudósító megemlítette, hogy Ihász Kálmán fogta, ám amikor a játékosokat egyenként értékelte, valahogy átsiklott rajta... A BEK döntőjét aztán 1962. május 2-án a Real Madrid játszotta a Benficával. Puskás Ferenc három gólt szerzett, igaz, a sikerhez ez sem volt elég, mert 5:3-ra a portugálok nyertek. Az alkalmi tudósító, a kiváló játékvezető, Zsolt István a mesterhármast nem érezte, illetve nem érezhette kiemelésre méltónak. Bizonyára kellett a hely azoknak a cikkeknek, amelyek azt taglalták, hogyan ünnepelték sportolóink a gyönyörű május elsejét. (Egyébként ugyanez történt két év múlva is, amikor a Real az Inter elleni döntőben kapott ki Bécsben, az újságíró leírta Puskás Ferenc kapufáját, a szépítő gól előtti szögletét, de az egyéni értékelésnél egy árva szót sem vesztegetett rá.)

A következő nagy esemény 1963. október 24-én zajott, amikor a világválogatott volt a szövetsége centenáriumát ünneplő Anglia ellenfele a Wembley Stadionban. A Népsport kiküldött munkatársa csupán annyit közölt, hogy Eusébio helyére Puskás állt be, majd azt, hogy a 60. percben a kapu mellé lőtt. Pedig ezt a találkozót közvetítette a Magyar Televízió is, a kommentátor pedig Vitray Tamás volt.

„Mielőtt kiutaztam volna, a főnököm, Radnai János csak annyit mondott, ne lelkesedjem túl azt a tényt, hogy Öcsi is ott lesz a pályán – emlékezett a 75 esztendős, a mai napig népszerű riporter. – Ő pontosan tudta, mekkora Puskás-rajongó voltam, hiszen Vasas-szurkolóként is sok Kispest- majd Honvéd-meccsre mentem miatta, ráadásul ott voltam akkor is, amikor élete első mérkőzését játszotta a felnőttek között. Egyéb eligazítást nem kaptam. Mivel későn küldtük el a közvetítési kérelmünket, csak rádiós hely jutott nekünk, és így nem tudtam, a nézők éppen milyen képet látnak, mégis tévésként kellett közvetítenem.”

Az angliai világbajnokságon, 1966-ban Puskás Ferenc felkereste a magyar csapatot, találkozott az újságírókkal is, de ők nem írhattak róla. Határozott utasítást kaptak: a disszidens magyar játékosokról ne vegyenek tudomást. Ehhez képest bőbeszédű beszámolónak számított az, ami a Népsport 1969. május 28-i számában jelent meg a két nappal korábban lejátszott Real Madrid–Rapid Wien mérkőzésről: „Ez volt Puskás Ferenc jutalomjátéka, aki az első tíz percben játszott.”

Öcsi bácsi segített, de őt sokan becsapták

Lényegében ugyanez a visszafogottság jellemezte a későbbi éveket is, amikor a legendás balösszekötő edzőként aratta sikereit. Ő azonban nem sértődött meg, jó barátságot ápolt a legtöbb, régről ismert magyar újságíróval, pedig pontosan tudta, nem írhatnak róla.
„Én magam is többször jártam a villájában, mindig nagyon barátságos volt, de segített ő mindenkinek, aki csak kérte tőle – mondta Borbély Pál. – Néhányszor pórul járt, mert olyanok is megbántották, akiket Spanyolországban felkarolt, és tudom, ez sohasem esett neki jól.”

A legemlékezetesebb eset a „Csak ülök, és mesélek” című televíziós műsorban sugárzott interjú volt, amelyet Sugár András vitt el Vitray Tamáshoz, a műsor szerkesztőjéhez, ám a televízió akkori elnöke nem merte engedélyezni a saját szakállára. A felvételt elküldték Biszku Bélának, a párt akkori második emberének, aki megnézte, és végül rábólintott: adásba mehet. Ez az interjú amiatt híresült el, mert az „derült ki” belőle, Öcsi bácsi már nem is emlékszik az angolok elleni hat háromra, rosszul tud magyarul, elhízott, és bárki is volt a hibás, ő ezt is felemlegette félelmei között, amikor a hazatérése szóba került.

Aztán 1981-ben mégis hazajött. A televízió és a rádió közvetítette azt az öregfiúkmeccset, amelyen a magyar–angol vb-selejtező (1–3) előtt, huszonöt év után ismét a Népstadion gyepére lépett. A Népsport viszont egy szóval sem említette, hogy Puskás Ferenc itt volt, játszott, gólokat lőtt.
„Nem tudtuk, hogyan lehet vele bánni – mondja Borbély Pál. – Aztán eltelt némi idő, és világossá vált, írhatunk róla. Kiderült, nincs veszélye annak, ha elkezdjük szeretni...”

1957-ben nem a sportról szóltak a hétköznapok, egyre többször a politika bérelte ki magának a Népsport címlapját: a Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulása vezető hír volt, és mindez eltakarta, hogy a világ egyik legjobb labdarúgója miként is kezdett új életet külföldön. Puskás Ferenc meccseiről ezután sem született soha nagyívű tudósítás, és nem készült vele interjú sem.



Következik holnap: A család