V. GY.online 2006.07.24 01:24 Frissítve: 2011.10.21 02:46

Zánka a futball fővárosa

Azért akad Magyarországon egy hely, ahol egy hónapja egyáltalán nem a licencekről, a szerződésekről, az átigazolásokról, a különféle ügyes-bajos dolgokról esik szó, hanem kizárólag a labdarúgásról.

Fiatalok, ügyesek, és élvezik a játékot
Unger Tamás
Fiatalok, ügyesek, és élvezik a játékot

Június 19-től 1200 gyermek, 160 testnevelő és edző vett részt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet NUPI táborában, mégpedig azért, hogy a szakemberek feltérképezzék, hogyan is áll ma Magyarországon az utánpótláskorú futballisták képzése. Az állam mintegy 40 millió forinttal támogatja az eseményt, az MLSZ pedig a szakmai hátterét garantálta. Két esztendeje, 2004-ben indult a kezdeményezés, azóta minden évben egyszer megrendezik a tábort, s ezt a mostanit is egyéves kiválasztó munka előzte meg. Az első alkalommal csak igazolt játékosokat vettek fel, 2005-ben már kibővült a kezdeményezés az iskolákban és a megyékben szereplő fiatal focisták felmérésével, míg az idén már a fogyatékkal élő gyermekek, továbbá 13 lánycsapat is ott lehetett Zánkán.

A program rangját jelzi, hogy Zánkára utazott Kisteleki István, az MLSZ elnöke, s természetesen jelen volt Nyilasi Tibor, az utánpótlás-válogatottak koordinátora is. Nyilasi Tibor rendkívül hasznosnak ítélte a Zánkán eltöltött heteket, mint kifejtette, azt a generációt mérték fel, amelyre majdan számíthatnak a korosztályos nemzeti együtteseknél – az akció ugyanis az egész országot lefedi.

„Látható, hogy bármennyire is sanyarú a helyzet, a futballnak van jövője Magyarországon – fogalmazott Nyilasi Tibor. – Azt kérem az állam és a labdarúgás vezetőitől, hogy fogadják el: az utánpótlás támogatása nem pénzkidobás, hanem BEFEKTETÉS, így, nagybetűkkel. Sajnálatosnak tartom, hogy Budapesten egyelőre nincsenek olyan pályák, amelyekre koncentrálni lehetne a fővárosi csapatoknál szereplő fiatal tehetségeket. Pedig nincs más út, létre kell hozni az akadémiákat. Erre jó példa az agárdi intézmény, ahol megfelelő felügyelet mellett, jó szakemberekkel, komoly érdemi munka végezhető.”

Nyilasi Tibor úgy tudja, az elkövetkezendő években van esély egy budapesti utánpótlás-akadémia megalakítására. Kisteleki István elmondta: bár elcsépelt kifejezésnek tűnhet, mégsem lehet elégszer kijelenteni, hogy a magyar labdarúgás jövője elsősorban a fiatal tehetségeken múlik. Az MLSZ elnöke a szövetség részéről szintén szorgalmazná az utánpótlás-akadémia felállítását, ráadásul ő négy újabb hasonló hazai intézmény létrehozásáról tud.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.06.15 09:45:16

Archiv cikkek nemzetisport.hu

2009.08.07 11:53:54

Archiv cikkek

OLASZORSZÁG. A portugál tréner azzal vádolja a londoniakat, hogy megemelik játékosaik árát, amint az Inter érdeklődni kezd irántuk.

2009.08.07 01:47:35

Archiv cikkek

2009.08.06 23:33:09

Archiv cikkek

2009.08.06 23:33:09

Archiv cikkek A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, PIETSCH TIBOR