Nemzetisport.hu online 2006.06.24 02:32 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Graham Poll őrületes szégyene

Némi zavar után a FIFA előbb eltussolta, majd a Nemzeti Sport kérdésére beismerte Graham Poll hatalmas hibáját: az angol profi játékvezető Josip Simunicnak három sárgát is kiosztott, mire a pirosat is felmutatta neki a Horvátország–Ausztrália mérkőzésen. Csütörtökön Stuttgartban gyakorlatilag csődöt mondott a FIFA-bírók új rádió adó-vevője és az öt játékvezetős, túlbiztosított rendszer. Graham Poll, aki ráadásul egyike a világbajnokság három profijának, minden bizonnyal élete utolsó vb-meccsét vezette.

Graham Poll profi játékvezetô, azaz a bíráskodással keresi a kenyerét, és pechére éppen a világbajnokságon mondott csôdöt a tudománya
Graham Poll profi játékvezetô, azaz a bíráskodással keresi a kenyerét, és pechére éppen a világbajnokságon mondott csôdöt a tudománya
A Horvátország–Ausztrália mér-kőzésen Graham Poll, az angol bíró különböző időpontokban háromszor mutatta fel a sárga lapot ugyanannak a futballistának, Josip Simunicnak, s csak ezután került elő a piros lap is, noha már három perccel korábban ki kellett volna állítania a horvát védőt.

Csalással próbálták leplezni a súlyos hibát

A helyzet azért súlyos, mivel ezen a vb-n debütált a bírók kis headsetje, amellyel a játékvezetői csapat tagjai kommunikálni tudnak egymással. A negyedik játékvezető tehát anélkül figyelmeztethette volna Graham Pollt a tévedésére, hogy ezt bárki észreveszi, s lehetőség lett volna azonnal korrigálni a hibát. De van még egy sor súlyosbító körülmény. A legfontosabb, hogy a FIFA immár bevezette az „ötödik játékvezető” intézményét is, aminek első hallásra a potya meccsnézésen túl semmi értelme sincs, ha csak az nem, hogy „több szem többet lát” alapon éppen az ilyen esetekben van, aki kisegítse a figyelmetlen vezetőbírót. Ezúttal kiderült, semmi értelme a posztok szaporításának, mert amit négyen képtelenek voltak észrevenni, azt az ötödik is elnézte.

Ezt egyébként a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke, Joseph Blatter is megemlítette pénteken: ő volt az első hivatalos megszólaló az ügyben, sokáig úgy tetszett ugyanis, hogy a FIFA nem vesz tudomást a botrányról. Egy újságíró azonban a szokásos berlini sajtótájékoztatón rákérdezett az afférra, s Sepp Blatter támadással védekezett: „Sem felfogni, sem megbocsátani nem tudom, ami történt. Öt játékvezető közül négy rádió-összeköttetésben van, mégis előfordulhat ilyen rövidzárlat mindannyiuknál. Remélem, a játékvezetői bizottságunk megteszi a szükséges lépéseket.”

A BBC ekkor már régen azt írta: „Úgy tűnik, Poll számára befejeződött a vb.”

Ez a búcsú egyébként a sárga lapos ügy mellett a legalább két meg nem adott 11-es miatt is valószínűsíthető lett volna.

Mérkőzés közben a tévékommentátorokat tájékoztató belső láncon még megjelent az első, majd a második sárga lap ténye is (ahogyan a FIFA-honlap percről percre frissülő tudósításában is), nyomon lehetett tehát követni a hibát, a meccs utáni sajtótájékoztatón azonban nem esett szó róla, mi több, a megszokotthoz képest jókora késéssel érkező nyomtatott jegyzőkönyvben és statisztikában mindössze két sárga lap szerepelt Josip Simunic neve mellett, egyszerűen kihagyták a felsorolásból a középső, a kilencvenedik percben felmutatott kártyát. Sőt ez utóbb eltűnt a vb hivatalos website-járól is. Talán akkor még volt, aki úgy gondolta, ezzel az adminisztrációs csalással eltussolható az ügy, bár a televíziós világban ez már-már elképzelhetetlen. A felvételeken világosan látszik, hogy Graham Poll mindháromszor felmutatja a lapot, s mindháromszor Josip Simunicnak. Miután aztán Sepp Blatter csalódottságának adott hangot, a FIFA hivatalosan is elismerte a tévedést.

A Nemzeti Sportnak sikerült megszólaltatnia a bírók mellé kirendelt FIFA-sajtófelelőst, aki részleteket is elárult, miképpen történhetett meg a baj.

Összekeverte a hármas számú dresszeket

Szavazás

Melyik ország nyeri a 2006-s labdarúgó vb-t?

Írja be az itt látható számot!
„Sajnos valóban ugyanaz a játékos kapta mindhárom sárga lapot, s nem lehet vita tárgya, hogy ez súlyos tévedés – mondta lapunknak Andreas Werz. – Beszéltem Graham Poll-lal, aki nagyon el van keseredve, és egyelőre nem nyilatkozik a médiának. Az történt, hogy a horvátok hármas dresszben szereplő játékosának első sárga lapját az ausztrál hármasnak könyvelte el (Craig Moore-nak, ám a hivatalos statisztikában az ő neve sem szerepelt… – a szerk.), így aztán, amikor a másodikat felmutatta és elkönyvelte neki, azt gondolta, ez még csak az első figyelmeztetése. Igaza van, nagyon sajnálatos, hogy a négy kolléga sem hívta fel Graham Poll figyelmét a tévedésére, ez az ő hibájuk is, hiszen azt már tudjuk, hogy semmilyen technikai probléma nem volt, a kommunikációs rendszer kifogástalanul működött.”

Mark Viduka észrevette a tévedést

Már csak azért is, mert az előző vb szörnyű tapasztalatai alapján itt többnyire egy országból vagy egy legalább nyelvterületről származó játékvezetők vannak egy csapatban. Graham Poll mindkét partjelzője jól ismert angol kolléga volt, a többiek pedig amerikaiak…

Egy futballista, a 90. percben Josip Simunic által visszahúzott ausztrál Mark Viduka észrevette, hogy valami nem stimmel. „Megkérdeztem a bírótól: hány lapja van Simunicnak? – emlékezett Mark Viduka. – Azt felelte, hogy csak egy. Mindenki hibázhat, nem akarom bántani a játékvezetőt, aki a legjobb bírók egyike.”

A 42 esztendős Graham Poll a legszebb emlékeként az esküvője napját jelölte meg a világbajnokság adatbankjában, most már azonban azt is sejtjük, mi a legrosszabb emléke…

„Hivatalosan csak szerdán dől el, hogy kik maradnak, és kik mennek haza a játékvezetők közül – folytatta Andreas Merz –, akkor lesz a játékvezetői bizottság következő ülése, és egyelőre azt sem tudom megmondani, hogy addig vezet-e újabb meccset Graham Poll. Hivatalosan legalábbis, mert ha a személyes véleményemre kíváncsi, aligha hiszem…”

Mi sem igen tudjuk elképzelni, főleg Sepp Blatter enyhén szólva is kritikus szavai után. A vb előtt egyébként maga Graham Poll is azt nyilatkozta egy interjúban: „Ha itt hibázol, nem lesz több meccsed.”

Az eset az említetteken túl azért is hatalmas pofon a szakmának, mert a két ázsiai bíró mellett az angol az egyedüli a vb-keretben, aki professzionális játékvezető, vagyis ebből él, semmilyen civil foglalkozást nem űz a bíráskodás mellett. Ez azt sejtetné, hogy profiként jobban tud összpontosítani, csak a bíráskodással foglalkozni.

Nos, az eset nem erről tanúskodik…