O. Z.online 2006.06.04 02:38 Frissítve: 2011.01.16 00:06

Magányos szökevény

Bodrogi László magányos szökéssel próbálkozott a Luxemburgi körverseny negyedik napján. 175 km megtétele után végül a 12 fős élmezőnynyel együtt haladt át a célvonalon, és jelentősen javított összetettbeli helyezésén.

A második hegyi hajrához Bodrogi jó egyperces előnynyel, egyedül érkezett. Ugyan vesztett valamicskét az előnyéből, de 64 km-nél – amikor a harmadik hegyi befutó következett – még mindig egyedül szökött a mezőnytől. Magányán újabb 20 km megtétele után egy 14-15 fős boly enyhített, amellyel a befutó előtti körpályáig – az utolsó 50 km-en Diekirchben köröztek a versenyzők – együtt utazott. Itt újabb robbantás következett, de a holland Goesinnen tartotta a lépést a Credit Agricole magyarjával. Amikor 40-50 másodperces előnyt összetekertek, a mezőny is észbe kapott, hogy ennek a fele sem tréfa, így a befutóhoz egy 12 kerekesből álló boly együtt érkezett.

„Negyedik lettem?” Miután megkapta a megerősítést, legjobb bringásunk így folytatta: „Nagyon szoros volt a befutó, elég sokan értünk egyszerre a célhoz, így nem tudtam pontosan, hányadik helyen is zártam. Nagyon hajtottam az elején, gondolva arra, hogy a pontversenyben az élre tudok kerülni. A címvédésre kevés az esély, nem is igazán foglalkozom vele, inkább a pontversenyre koncentrálok.” Szombati szökésével Bodrogi két pontra megközelítette a pontverseny élén álló Kirchent és Johansent a vasárnapi, befejező szakasz előtt. „Nincs előre kidolgozott taktika, figyelnem kell a pontversenyben előttem állókat, és aszerint fogok improvizálni, hogy ők miképp teljesítenek.”

66. LUXEMBURGI KÖRVERSENY (HC-KATEGÓRIA)
3. szakasz (Wiltz-Diekirch):
1. J. Ljungblad (svéd, Unibet) 4:16.52, 2. A. Johansen (dán, CSC) azonos idővel, 3. E. Capecchi (olasz, Liquigas) a. i., 4. Bodrogi László (Credit Agricole) a. i.

Összetett állása: 1. Vande Velde (amerikai, CSC) 19:09.55, ... 11. Bodrogi 1:46 perc hátrány

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2009.08.07 11:53:54

Archiv cikkek

OLASZORSZÁG. A portugál tréner azzal vádolja a londoniakat, hogy megemelik játékosaik árát, amint az Inter érdeklődni kezd irántuk.

2009.08.07 01:47:35

Archiv cikkek

2009.08.06 23:33:09

Archiv cikkek

2009.08.06 23:33:09

Archiv cikkek A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, PIETSCH TIBOR

2009.08.06 23:33:09

Archiv cikkek Munkatársainktól