Nemzetisport.hu online 2006.06.01 02:10 Frissítve: 2011.06.30 00:06

Ijesztgetni kell a sztárokat is

Anglia–Magyarország 3–1. Szomorú, de nem elkeseredett magyar játékosok jöttek le kedden késő este az Old Trafford gyepéről, mert jól tudták: ez az eredmény vállalható, és ha nincs az a harmadik gól, akkor igazán tisztességes helytállásról beszélhetnénk.

Király Gábor védte a büntetôt, majd izgulhatott Michael Owen fejesénél
Meggyesi Bálint
Király Gábor védte a büntetôt, majd izgulhatott Michael Owen fejesénél
Király Gábort persze leginkább a második angol találat zavarta. David Beckam beadása után ugyanis úgy tűnt, vagy ő, vagy Vanczák Vilmos megszerzi a labdát, ám végül John Terry csúsztatott a hálóba. Ettől függetlenül a magyar kapus teljesítményét a legkevésbé sem érheti kritika, nagyszerűen védett.

„Jó mérkőzést játszottunk, és úgy érzem, nem vallottunk szégyent – mondta a most még a Crystal Palace csapatánál légióskodó, de már az Arsenallal is hírbe hozott Király Gábor. – A második félidő elejét rontottuk el, de ez a néhány perc jól mutatta David Beckham zsenialitását: addig nem sokat csinált, ám gyorsan adott két gólpasszt. Az elsőnél kevesebb esélyem lett volna hárítani, hiszen Steven Gerrard fejese után a labda megült a fűben, nem pattant fel, néhány perccel később viszont már azt hittem, le tudom húzni a beadást, ám David Beckham valami elképesztő technikával tudja megrúgni a labdákat. Az utolsó pillanatban váratlanul lecsapódott, és bevallom, erre kevésbé számítottam. Sajnálom, hogy így alakult, mert lett volna esélyünk a szorosabb eredményre.”

A magyar kapus lett az Old Trafford réme

Azért valljuk be: lett volna esély a nagyobb különbségű vereségre is, ám Király Gábor többször is hihetetlen bravúrt mutatott be. Például könnyedén kipaskolta Frank Lampard büntetőjét.

„Az a néhány pillanat az idegek játéka volt – hangsúlyozta Király Gábor. – Láttam Frank Lampard szemén, hogy meglepően ideges, és mihamarabb túl akar lenni az egészen. Úgyhogy egyre csak húztam: az egyik kapufától még átsétáltam a másikhoz, és kényelmesen ott tisztogattam a már tökéletesen tiszta cipőmet… Teljesen biztos voltam benne, hogy a bal kezemhez lövi a labdát, ám az utolsó pillanatban valamiért mégis meggondoltam magam, és jobbra vetődtem. Útközben már tudtam, a labdát megfoghatnám, de a biztonságosabb megoldást választottam, és inkább kiütöttem.”

Király Gábor másfél éve egy Manchester United–Crystal Palace bajnokin ugyanis éppen az Old Traffordon, éppen a keleti lelátó felé lévő kapuban, éppen jobbra vetődve fogta meg Wayne Rooney tizenegyesét…

A bombagól szerzője nem kapott kegyelmet

Bumm! Dárdai Pál hatalmas erej? bombát küldött az angolok kapujára
Bumm! Dárdai Pál hatalmas erej? bombát küldött az angolok kapujára
Dárdai Pál kedd esti lövését viszont sem Király Gábor, sem más kapus nem védhette volna. A középpályás berajzolta a labdát a bal felső sarokba.

„Tényleg szép találat volt – mosolygott Dárdai Pál. – Habár kevés gólt rúgok, ám akkor, amikor betalálok, általában nagyon tetszik a közönségnek. Nagy titka nincs ennek a találatnak: jó helyen voltam, jó helyen volt előttem a labda, hát ellőttem, és bement.”

Ugye milyen egyszerű?

De nagyszerű is, legalábbis az angol szurkolók reakciójából ítélve: néhányan bizony nem szégyelltek tapsolni a löket láttán… Igaz, nem sokkal később Dárdai Pál megúszott egy kiállítást, hiszen már volt egy sárga lapja, és szándékosan kézzel ért a labdához.

„A sárgát még a tizenegyesnél kaptam reklamálásért – mondta erre a válogatott csapatkapitánya. – Egyértelmű volt, hogy nem történt szabálytalanság, mondtam is rögvest Steven Gerrardnak, szóljon a bírónak, hogy mehet tovább, de ő elsomfordált. Na, ennyit a híres angol sportszerűségről… A szünetben odamentem a holland játékvezetőhöz, hogy csapatkapitányként hadd szövegeljek már, és láttam rajta, igazat ad nekem. Úgyhogy amikor kézzel értem a labdához, csak egymásra kacsintottunk…”

NYERJEN A ZÁSZLÓKKAL!

Gyűjtse össze naponta a Labdarúgás rovatban meg- jelenő cikkek címét, melyekben egy Vb-csapat zászlóját találja!
Nyomja a CTRL C-t most!
JÁTSZOM! (klikk ide!)
A higgadt hátvéd esete a kapufával

Persze Éger László sem lehetett lámpalázas, középső védőként éppen az ő feladata volt az angol sztárokat megállítani. És bár a magyar válogatottban a vereség ellenére több jó teljesítményt nyújtó játékos akadt, a debreceni védő nem csak centikben mérve emelkedett ki közülük. Biztos pont volt hátul, számtalan labdát zúdított vissza a mezőnybe, és nem egy esetben utolsó emberként tisztázott. Az első félidő végén például úgy, hogy felszabadítás gyanánt jó húsz centiről bombázott saját kapufájára. Rögvest adódott a kérdés: sokat gyakorolta-e ezt a fajta mentést?

„Spontán jött az ötlet… – válaszolt viccelődve a hátvéd. – Volt benne egy kis fals, így nem a legjobban találtam el… Komolyra fordítva: jó meccset játszottunk, ám maradt bennem némi hiányérzet az eredmény miatt. Azonban egy szóval nem bántottuk egymást az öltözőben, sőt vesztes meccshez képest szokatlanul sok dicséret hangzott el.”

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.20 23:18:29

Archiv cikkek nemzetisport.hu

2017.07.13 12:07:58

Archiv cikkek nemzetisport.hu

2017.06.15 09:45:16

Archiv cikkek nemzetisport.hu

2009.08.07 11:53:54

Archiv cikkek

OLASZORSZÁG. A portugál tréner azzal vádolja a londoniakat, hogy megemelik játékosaik árát, amint az Inter érdeklődni kezd irántuk.

2009.08.07 01:47:35

Archiv cikkek