R. D.online 2006.05.26 02:14 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Schumacher remek befutója

Izgalmas sprintbefutót követően a német Stefan Schumacher nyerte meg a Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát. Az összetettben továbbra is a hazai közönség előtt tekerő Ivan Basso vezet a spanyol Jose Enrique Gutiérrez és a szintén olasz Gilberto Simoni előtt.


A Sillian és Gemona del Friuli közötti 210 kilométeres szakasz hosszú ugyan, de nem különösebben nehéz. Két második és egy első kategóriás hegy szerepelt a csütörtöki programban, amelyeken a végső győzelemre kevésbé esélyes versenyzők a várakozásnak megfelelően megpróbálkoztak a szökéssel. Leginkább a Forcella Staulanza, majd a Passo di Fedaia és a Pordoi-emelkedők nehezítették a mezőny életét. Amikor ezekkel megküzdöttek a versenyzők, még mindig 62 kilométer várt rájuk a célig. Az utolsó emelkedőn, a Passo di San Pellegrinón 1918 méter magasra kapaszkodott fel a mezőny, de természetesen a legjobb hegyi-menőknek még ekkor is volt erejük a hajrára. A cél előtt a német Stefan Schumacher bizonyult a legdinamikusabbnak, megnyerte a szakaszt, de Ivan Basso végső sikerét annak ellenére nem fenyegeti semmilyen veszély, hogy ezúttal csak a 43. helyen végzett.

Az országúti kerékpárosok világából származik a hír, hogy megszűnés fenyegeti a Liberty Seguros nevű spanyol csapatot, miután a gárda ellen szerdán felhozott vádak következtében a névadó szponzor csütörtökön bejelentette a támogatói szerződés azonnali felbontását. A rendőrség szerdán házkutatást tartott a csapat laboratóriumában, ahol kétszáz, versenyzők részére előkészített vérkészítményt foglalt le. A Liberty igazgatóját, Manolo Saizot, valamint orvosát, laboratóriumának vezetőjét és két igazgatóhelyettesét őrizetbe vették, de kihallgatásuk után valamenynyiüket szabadon engedték. Saiznál a rendőrök 60 ezer euró készpénzt találtak. A vezető nem válaszolt arra a kérdésre, miért tartott magánál ennyi pénzt, a nyomozás eddigi adatai szerint újabb doppingszállítmányt akart kifizetni. Spanyol lapok úgy tudják, hogy a kirobbant botrány első számú gyanúsítottja Eufemiano Fuentes csapatorvos, aki korábban atlétákkal is dolgozott, és az elmúlt húsz évben már többször vádolták doppingszerekkel való visszaéléssel, de eddig nem sikerült bebizonyítani a bűnösségét.

Spanyolország eddig „doppingparadicsomnak” számított Olaszországhoz vagy Franciaországhoz képest. A kormány azonban a közelmúltban elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében kétéves börtönbüntetéssel is sújtható az, aki tiltott szereket használ vagy forgalmaz.

GIRO D’ITALIA, 18. SZAKASZ

Sillian (Ausztria)–Gemona del Friuli (227 km): 1. Stefan Schumacher (német, Gerolsteiner) 5:31:33 ó, 2. Marzio Bruseghin (olasz, Lampre) azonos idővel, 3. José Ivan Gutiérrez (spanyol, Caisse d’Epargne) a. i.
Az összetettben: 1. Ivan Basso (olasz, CSC) 73:30:47 ó, 2. Jose Enrique Gutiérrez (spanyol, Phonak) 5:43 perc hátrány, 3. Gilberto Simoni (olasz, Saunier Duval) 10:34 p h.
Következik (pénteken): Pordenone– Passo di San Pellegrino, 220 km

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2009.08.07 11:53:54

Archiv cikkek

OLASZORSZÁG. A portugál tréner azzal vádolja a londoniakat, hogy megemelik játékosaik árát, amint az Inter érdeklődni kezd irántuk.

2009.08.07 01:47:35

Archiv cikkek

2009.08.06 23:33:09

Archiv cikkek

2009.08.06 23:33:09

Archiv cikkek A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, PIETSCH TIBOR

2009.08.06 23:33:09

Archiv cikkek Munkatársainktól