Nemzetisport.hu online 2006.05.26 02:14 Frissítve: 2011.01.06 00:04

Már nagy a nyüzsgés az átigazolási piacon

Nem világbajnoki évben teljesen normális jelenség, hogy Spanyolország nagy klubjai azonnal kivetik hálójukat a kiszemelt játékosokra, mihelyt véget ér a bajnoki próbatétel. Világbajnoki évben azonban jóval lassabb ez a procedúra, ami érthető, hiszen a nagy tornán mutatott teljesítmény alapján fel-, illetve leértékelődnek a futballisták.

A technikás Robert Pires Spanyolországban új lendületet kaphat majd
EPA
A technikás Robert Pires Spanyolországban új lendületet kaphat majd

Az idén azonban – a tradicionális tempót felrúgva – már most, a vb előtt megy a nagy tusakodás az egyesületek között, ami elsősorban a Real Madrid, valamint az olasz élvonal válságára vezethető vissza. Itáliában hirtelen forró lett a talaj jó néhány klasszis talpa alatt, hiszen ha az egyre nagyobb árként hömpölygő bundabotrány miatt csak egy olyan klubot is alacsonyabb osztályba sorolnak, mint mondjuk a Juventus, megindulhat a tömeges kivándorlás.
A világ legnagyobb egyesületénél, a Real Madridnál a leendő elnöknek kötelező legalább egy olyan nevet „bedobnia” a választási kampányában, akivel megállapodott, és győzelme esetén a Bernabéuba viszi – ez volt Florentino Pérez taktikája 2000-ben, amikor Luis Figót elcsábította a Barcelonától.

Némi meglepetésre az átigazolási piac eddigi legaktívabb szereplője a cápák mellett legfeljebb kishalnak tekinthető Villarreal. A sárga-kékek gyorsan megszerezték Nihat Kahvecit a Real Sociedadtól, majd Robert Pirest az Arsenaltól. Utóbbi egy ideig tagadta a megállapodás tényét (talán arra várt, hogy nagyobb klub jelentkezzen érte), ám csütörtökön a Villarreal hivatalosan is bejelentette, hogy a francia középpályás a következő két évben az El Madridgalban folytatja.
Eközben a két óriás, a már említett Real, valamint a BL-győztes Barcelona ádáz versenyfutást folytatott Thierry Henryért, és ugyan az Arsenal csatára legfeljebb a katalánokhoz szerződött volna, végül hűséges maradt a londoni csapathoz.

A Barcánál nem siránkoztak sokat, azonnal bejelentkeztek a Villarrealnál Diego Forlánért. Az uruguayi csatár tavaly Henryval közösen nyerte el az Aranycipőt, de mivel a nemrégiben véget érő szezonban mindössze 13 gólt termelt, a Barcelona csak tízmillió eurót és Thiago Mottát ajánlotta érte, holott a „sárga tengeralattjárónál” a 23 millió eurós kivásárlási árat szeretnék megkapni érte. Ez idő alatt Rafa Márquezzel szemez a Milan, Frank Rijkaard edző pedig arról beszélt: elképzelhetőnek tartja, hogy a Real Madrid valamelyik elnökjelöltje Leo Messivel kezdett tárgyalásokat. A királyi gárda jelene azonban ennél szomorkásabb. Jonathan Woodgate bejelentette, hogy két év, számos sérülés és mindössze 13 mérkőzés után elhagyja a Realt – amely egyébként 20 millió eurót fizetett érte a Newcastle-nak… Roberto Carlos ismét emlegeti a Chelsea-t, a Bayern Münchent erősítő Lúcio tagadta, hogy ajánlatot kapott volna, csakúgy, mint a Juventusban játszó Zlatan Ibrahimovic. És ne feledjük, egyelőre edzője sincs a csapatnak, akivel nem árt(ana) egyeztetni a szerződtetések előtt.

A Valenciánál is új szelek fújnak, Amedeo Carboni sportigazgatói kinevezésével igen nagy nevekről hallani mostanság a Mestallában. Elsősorban a támadószekciójukat akarják megerősíteni, ezért kezdtek tárgyalni Fernando Morientesszel és Diego Tristánnal – előbbivel lapzártánk előtt sikerült is megállapodniuk. A Liverpoolból érkező 30 éves támadó másfél éve igazolt a Mersey-parti gárdához, ám közkedveltsége ellenére nem tudott meghatározó játékossá válni, viszonylagos eredménytelensége (61 meccs/12 gól) miatt többször is csak csereként kapott lehetőséget Rafael Beníteztől. A felek a szerződés anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.07.20 23:18:29

Archiv cikkek nemzetisport.hu

2017.07.13 12:07:58

Archiv cikkek nemzetisport.hu

2017.06.15 09:45:16

Archiv cikkek nemzetisport.hu

2009.08.07 11:53:54

Archiv cikkek

OLASZORSZÁG. A portugál tréner azzal vádolja a londoniakat, hogy megemelik játékosaik árát, amint az Inter érdeklődni kezd irántuk.

2009.08.07 01:47:35

Archiv cikkek