SINKOVICS GÁBOR
SINKOVICS GÁBOR
online 2006.01.14 01:00 Frissítve: 2012.02.02 02:45

Szepesi György súlyos titkai

Az Élet és Irodalom nagy terjedelemben, a Népszabadság rövidebb írásban, majd a pénteki internetes újságok bővebben foglalkoztak a magyar történelem sötét időszakát idéző ügynökhistóriával. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikerülő adatokból Paul Lendvai arról írt, hogy a neves rádióriporter, a korábbi sikeres MLSZ-elnök, Szepesi György  az ötvenes évek elejétől  Galambos fedőnéven írt jelentéseket.

Legenda a mikrofon mögött: ez volt az igazi Szepesi György
Németh Ferenc
Legenda a mikrofon mögött: ez volt az igazi Szepesi György

A bálványok hallgatnak. Nem könnyű megszólalni és irgalmatlanul nehéz okosat mondani. Szepesi György sem nyilatkozik. Most kezdjen el magyarázkodni, egy ügynökrendszer szörnyűségeiről mesélni? Pedig előbb-utóbb a nyilvánosság elé kell állnia a legendás rádióriporternek.
Ez a péntek – január 13-a! –, ez a dohos, szürke, ködös, unalmas nap alapjaiban változtatta meg az életét. Hogy babonás-e, azt nem tudni, de az biztos, hogy soha, de soha nem felejti el ezt a napot. Az Élet és Irodalom című hetilap az Ausztriában élő újságíró, Paul Lendvai írását jelentette meg. A cikk egyik része egy bizonyos "Galambos Feri" nevű ügynök tevékenységéről szól. A mondatokban nincs düh, a gondolatok sokkal inkább tárgyilagosak, mint elítélőek. Pedig "Galambos", ahogy az írásból kiderül 1950-től adta a jelentéseket, melyeknek számtalan alkalommal Paul Lendvai volt a főszereplője.

Ismét felkorbácsolják az indulatokat

"Galambos" nem más, mint Szepesi György.
Az Aranycsapat tizenkettedik játékosa. Az a riporter, aki tizenkét nyári olimpiáról, hat labdarúgó-világbajnokságról tudósított, akit tavaly szeptemberben a Fővárosi Közgyűlés Budapest díszpolgárává választott.
Újabb dráma van kibontakozóban, újabb piszkos ügy került napirendre. Az indulatok ismét felkorbácsolódnak, immár tizenhat(!) esztendővel a rendszerváltás után, Magyarország képtelen megszabadulni a múltjától. A kérdések persze sokféleképpen megfogalmazódnak most az emberekben, sokan lesznek, akik felkiáltanak: miért kell ezzel előjönni most, 2006-ban, és miért kell egy ország által elismert, a szurkolókat megannyi felejthetetlen pillanattal megajándékozó, és február 5-én a 84. születésnapját ünneplő embert földbe tiporni, ellehetetleníteni és megalázni?! Ugyanakkor bizonyára olyanok is akadnak, akik azzal érvelnek: derüljön csak ki az igazság, tudja meg ország, világ, hogy ez a rendszer kiket szervezett be, kik írtak hétről hétre, hónapról hónapra jelentéseket, akár a legjobb barátjukról is!
Mert sokan szenvedtek és váltak áldozattá – éppen az álnéven írt jelentéseknek köszönhetően.

Ha ez egy Milan Kundera-regény lenne, élvezettel olvasnánk, és idézhetnénk a zseniális cseh írót: A lét elviselhetetlen könnyűségei. Csakhogy ez a magyar valóság, a legendák itt dőlnek le a szemünk láttára. Ám az biztos, bármi is derült ki Szepesi Györgyről, róla a felejthetetlen közvetítések és kitörölhetetlen mondatok maradnak meg a legtöbb ember fejében. "Jönnek a csehszlovákok!" – ez Szepesi György, és nem valamiféle titkos kém.

Az ismerősök hiába keresték telefonon

A bálványok hallgatnak.
Legalábbis nehezen találnak szavakat.
Buzánszky Jenő, az Aranycsapat jobbhátvédje csak hosszú-hosszú másodpercek után tudott megszólalni, amikor meghallotta a hírt barátja ügynökmúltjáról.
Elsöpörheti-e ötven év barátságát egy előkerült titkos dosszié?
A korábbi dorogi védő egyértelműen válaszolt:
"Nem, nem és nem! Engem hagyjanak békén az ilyen jelentésekkel, leleplezésekkel! Elegem van! Nekem Szepesi György – írhatnak róla bármit – a barátom marad, számomra ő mindig az Aranycsapat tizenkettedik játékosa lesz. Persze hogy megdöbbentem a hír hallatán, csak azt nem értem, miért kell most már ezzel előrukkolni, miért nem lehet egyszer és mindenkorra lezárni a múltidézést?! Biztos vagyok abban, Szepesi György rólunk, játékosokról soha semmi jelentést nem adott, nem élt vissza azzal, hogy csapattagként kezeltük. Több mint ötven éve ismerem, mindig tisztességes embernek tartottam, a véleményem most sem változott meg róla. Pénteken egész nap hívtam, de nem tudtam vele kapcsolatba lépni. Tudom, hogy nehéz pillanatokat él át, de én az újságon keresztül is biztosítom őt: mellette vagyok, rám bármikor számíthat…"

Talán a sztárokról is készült jelentés

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa – akit agyérgörccsel kezeltek a Kútvölgyi-kórházban, ám már jobban van, hazatérhetett – Buzánszky Jenőhöz hasonló véleményen van:
"Végigolvastam a cikket, és amikor ahhoz a mondathoz értem, amely Szepesi Györgyről szólt, akkor elakadt a lélegzetem. Újraolvastam háromszor-négyszer, talán ötször is az ominózus mondatokat, és nem akartam elhinni. Számomra a lehető legrosszabbkor jött ez a szörnyűsé-ges hír, épp most jöttem ki a kórházból, ahol négy napot töltöttem egy kisebb agyérgörcs miatt. Kedden kell visszamennem, addigra meglesz minden lelet, hiszen naponta vizsgálgatnak. Jó lett volna itthon pihenni, kikapcsolódni, lazítani, erre tessék, most itt ez az ügy, amelynek talán nem lett volna szabad kirobbannia. Nehéz erről beszélni… Éppen azért, mert itt mindenki áldozat. Az is, akit beszerveztek, és az is, akiről ezek a jelentések íródtak. Előbbinek ráadásul élete végéig lelkiismeret-furdalással kell küszködnie, és nap mint nap úgy belenézni a tükörbe, hogy ott a nyomasztó tudat a titkos jelentésekről. Bevallom, nem feltételeztem volna Szepesi Gyuriról, hogy ő is aláírt. Még az is lehet, hogy olykor rólunk is jelentéseket kellett adnia, de tűzbe teszem érte a kezem, egyikünknek sem okozott kellemetlenséget, senkit sem hurcoltak meg miatta. A barátom marad, de ettől még szörnyű ez az egész. Magam is kerestem őt, de nem tudtam felvenni vele a kapcsolatot. Pedig jó lenne minél előbb kibeszélni magunkból mindent, de mindent… Beszélnünk kell!"