Munkatársainktólonline 2005.06.14 17:57 Frissítve: 2012.01.20 02:49

Az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániel megcsömörlött

Széles Sándor ma arról tájékoztatta a Magyar Úszószövet- séget, hogy olimpiai ezüstérmes úszója, Gyurta Dániel nem áll rajthoz a júliusi, montreali úszó-világbajnokságon. A szövetség elnöke, Gyárfás Tamás azt mondta: örülne, ha Gyurta és edzője átértékelné ezt a döntést, s azt várja a versenyzőtől, hogy "oroszlánként" küzdjön a vb-részvételért.

Egy éve sincs, hogy Gyurta Athénban világszenzációt okozva olimpiai ezüstérmet szerzett 200 méter mellen
Egy éve sincs, hogy Gyurta Athénban világszenzációt okozva olimpiai ezüstérmet szerzett 200 méter mellen
Széles Sándor, Gyurta Dániel edzője ma találkozót kezdeményezett Kiss Lászlóval, az úszóválogatott szövetségi kapitányával, és közölte vele: úgy döntöttek, hogy a 16 esztendős Gyurta Dániel nem indul el a montreali világbajnokságon (július 17-30.), mert nem sikerült megfelelően felkészülnie az év legfontosabb világversenyére. A bejelentés azért sokkoló, mert Gyurtától a kanadai városban mindenki érmet remélt fő számában, 200 mellen, az olimpiai ezüstérem után pedig sokan Kitadzsima-Gyurta aranycsatára számítottak. A szövetség messzemenően nem ért egyet Gyurta és Széles Sándor döntésével.

Gyurta Dániel: „Nem edzettem kevesebbet, mint korábban, ám hiába próbáltunk meg mindent az edzômmel, egyszerûen nem ment…” (Fotó: M. Németh Péter)
Gyurta Dániel: „Nem edzettem kevesebbet, mint korábban, ám hiába próbáltunk meg mindent az edzômmel, egyszerûen nem ment…” (Fotó: M. Németh Péter)

Gyurta Dániel nem indul a júliusi, montreali világbajnokságon. Olimpiai ezüstérmesként. Még szokni kell… Ettől azonban még tény, a még most is csak 16 éves klasszis kedden az edzője, Széles Sándor társaságában közölte a döntést Kiss László szövetségi kapitánnyal. Gyurta kihagyja a vb-t. Pedig sokan úgy számoltak, a japán Kitadzsima távollétében nem is lehet másé az arany. Másé lesz. Mindamellett látni kell, Gyurta egy nem túl kellemes folyamat végére tett így pontot, hiszen az idén egyáltalán nem ment neki az úszás, 2 perc 16 másodpercnél nem tudott jobbat úszni. Athénban 2 perc 10 másodpercet tudott… S hogy miért került ebbe a helyzetbe?

"Nem szégyellem, úgy érzem, kicsit megcsömörlöttem, ennek pedig több összetevője van - mondja Gyurta Dániel. - Az olimpia után összesen három napot pihenhettem és már kezdődött is az iskola, meg a rengeteg médiaszereplés, fogadás, élménybeszámoló. Bár csak később tudatosult bennem, de ezek a szereplések elterelték a figyelmemet, elvonták az engergiámat. Nem edzettem kevesebbet, mint korábban, ám hiába próbáltunk meg mindent az edzőmmel, egyszerűen nem ment… Kétségtelen, hullámvölgybe kerültem, ám biztos vagyok benne, hosszabb pihenő után - természetesen a tanulságokat levonva - a jövő évi, budapesti Európa-bajnokságon ismét a régi leszek. Remélem, még annál is jobb."
Gyurta számára amúgy a múlt hét végi római verseny volt az utolsó csepp a pohárban, amelyen mint ismeretes, 200 méter mellen és 100 méter mellen is gyengélkedett.

Az edzője, Széles Sándor a római úszást nézve látta be, jobb, ha nem mennek a vb-re: "Higgye el, mindent megpróbáltunk, éjszakákon át elemeztem videón a technikáját, többek véleményét is kikértem, ám nem jutottunk másra, mint hogy túl van terhelve. Tízéves kora óta felnőtt szintű terhelést kap - a teljesítménykényszer ugyebár… - menetelni kellett, s mi meneteltünk. Jellemző, hogy a többi úszásnemben javultak az eredményei, mellúszásban pedig megtorpant. Be kell látni - nekem is, másnak is -, ahhoz, hogy jövőre maradandót alkothasson, most kicsit el kell engedni, adjunk neki egy kis levegőt. Aztán szeptembertől elkezdjük - de máshogy. A volt világcsúcstartó Güttler Karcsi mesélte, hogy nála is volt hasonló telítettség, amelyet úgy oldottak meg, hogy fél évig szinte nem is úszhatott mellen. A végén már könyörgött a mellúszásért. Valami hasonlót kell elérni Daninál is."

Itt tartottunk kedd este. Aztán jött a hír, Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke közbelépett. Mint kiderült, beszélt Gyurtával, s annak szüleivel is, és elérte: Gyurta ne tegyen le végleg a világbajnokságról, pontosabban, ne adja fel… Ennek megfelelően a magyar bajnokságon (június 23-26.) Gyurta "élesben" úszik. Ha pedig megússza a szintet, akkor mehet a vb-re. És ha nem? A fordulatokat nézve: arra is találnak megoldást…