SAL ENDREonline 2005.03.04 22:13 Frissítve: 2012.02.01 02:47

Egy zárt világ darabjai

Bajnokunk tanul, dolgozik, a fotón is látható, jól érzi magát a bôrében (fotó: Mirkó István)
Bajnokunk tanul, dolgozik, a fotón is látható, jól érzi magát a bôrében (fotó: Mirkó István)
- Köztudomású, hogy Széchy Tamást, az ősszel elhunyt edzőfenomént édesapjaként tisztelte, ennek ellenére - Darnyival, Rózsával vagy éppen Verrasztóval ellentétben - el sem ment a temetésére, sőt, azóta sem beszélt az érzéseiről.
- Amerikában, Phoenixben vizsgáztam éppen Tamás bácsi temetése idején, de igaza van, akár el is mehettem volna - mondja az olimpiai bajnok Czene Attila.
- Szóval, miért nem volt ott?
- Nekem nem akkor kellett ott lennem, hanem később. Amióta hazajöttem - másokkal ellentétben - többször kint voltam Tamás bácsi sírjánál, virágot vittem és hosszasan elidőztem. Egyszerűen úgy éreztem, annál sokkal fontosabb szerepet töltött be az életemben, hogy a temetésen ott álljak az első sorban. Nem nekem való szerep. Egyébként sokszor voltam annál a sírnál, ahol most nyugszik, hiszen volt, hogy én vittem ki autóval a temetőbe. Egyszer pont a sírnál lett rosszul. Tudja, nagyon szerette az édesanyját. A nagymamám temetésére sem akartam elmenni - pedig nagyon szerettem, mivel a szüleim rengeteget dolgoztak, szinte ő nevelt fel Szegeden - csak a végére értem oda. Az ő halála is nagyon megviselt, és pont Tamás bácsi segített a feldolgozásában. A nagyi rákos volt, várható volt, hogy meghal. Emlékszem, éppen Dallasban edzőtáboroztunk, ott hívott fel, és mondta sírva, hogy gyere haza, fiam, mert nem biztos, hogy láthatlak még… Mire hazaértünk, már nem élt szegény.

Sokáig őt akarta megtenni örökösének

- Igaz, hogy Széchy Tamás önt akarta örökösének?
- Igen, szerette volna. Két-három éve többször is mondta, hogy hozzak magammal egy ügyvédet, és csináljuk meg a papírokat. Nem akartam, úgy érezem, ha ezt megteszem, megváltozik a viszonyunk.
- Mit tud, végül készült végrendelet?
- Keresték a lakásban, az ügyvédeknél is érdeklődtek, ám tudtommal nem találtak semmit. A család rendelkezik az örökséggel.
- Mikor találkozott utoljára Széchyvel?
- Pontosan megmondom, tavaly, augusztus 23-án. Egy nappal később utaztam vissza Amerikába. Hosszan beszélgettünk a lakásán - mint mindig -, aztán átöleltem, ő pedig azt mondta, vigyázz magadra, aztán elindultam. Eszembe sem jutott, hogy utoljára látom. Viszont utólag azt mondom, jobb, hogy így történt. Szép, természetes búcsú volt.
- Hogyan tudta meg, hogy meghalt?
- Az édesanyám hívott Amerikában. Hajnali kettőkor csörgött a telefonom, éreztem, hogy baj van, de nem gondoltam arra, hogy Tamás bácsi miatt hív.
- Ôszintén válaszol?
- Nincs mit titkolnom.

CZENE ATTILA

Született: 1974. június 20., Szeged
Legjobb eredményei: olimpiai bajnok (200 m vegyes, 1996, Atlanta), olimpiai 3. (200 m vegyes, 1992, Barcelona), olimpiai 4. (200 m vegyes, 2000, Sydney), 3x vb-3. (200 m vegyes, 4x100 m vegyes váltó, 1994, Róma; 4x100 m vegyes váltó, 1998, Perth), 4xEb-2. (200 m vegyes, 4x100 m vegyes váltó, 1993, Sheffield; 200 m vegyes, 4x100 m vegyes váltó, 1995, Bécs), 22x országos bajnok
- Csak azért, mert némelyik kérdés kínos is lehet. Ugyebár Széchy Tamásról sok mindent mondtak. Mindenki elismerte, hogy zseni, azonban sokszor elhangzott az is, hogy veri a versenyzőit. Ön hány pofont kapott tőle?
- Lehet, hogy nem hiszi, de életemben egyetlen pofont kaptam Tamás bácsitól. Tizenéves voltam, és Ausztráliában edzőtáboroztunk. Ott történt, hogy Rózsa Norbival kimentünk az edzőtáborból, és későn érkeztünk vissza. Féltett minket, ennek szólt az a pofon. De arra például vigyázott, hogy bal kézzel - vagyis a gyengébb kezével - adja.
- Azt a bizonyos botot még én is láttam…
- Kétségtelen, kaptunk a fejünkre edzés közben, de nem annyit és nem olyan erővel, mint ahogyan sokan elképzelik. Igen, volt egy sárga műanyag botja, azzal sózott néha-néha ránk, ha nem teljesítettük a szintidőt. De higgye el, az edzések okozta fizikai fájdalom sokkal nagyobb volt, mint az, hogy ha a mi hibánk vagy éppen lustaságunk miatt kaptunk egyet-egyet. De ez is megváltozott, amikor már nem voltunk tizenhat-tizenhét évesek, úgymond kezdtünk felnőni, ő is belátta, kisebb felettünk a kontroll. Én például az atlantai olimpia előtt kaptam az utolsót a fejemre.
- Mi történt?
- Rámütött, én meg fogtam magam, kijöttem a medencéből, és elindultam kifelé. Azt kiabálta, rendben, menjek, de akkor felejtsem el az úszást örökre. Visszamentem, ám ettől kezdve megváltozott a viszonyunk. Elfogadta, hogy felnőttem. Három hónappal később pedig megnyertem az atlantai olimpiát.

Elefántcsonttorony és szelektált külvilág

- Milyen ember volt Széchy Tamás?
- Zseniális. Ugyanakkor elefántcsonttoronyban élt, a külvilágot elképesztő módon szelektálta. Csak azokat vette figyelembe, akikre szüksége volt az úszás miatt. Különleges egyéniség, aki nehezen tűrte az ellentmondást, ugyanakkor empatikus volt és türelmes. Én kezdetben féltem tőle, attól, hogy nem felelek meg az általa elképzelteknek. Féltem és tiszteltem is, hiszen láttam, hogyan csinált olimpiai bajnokot Darnyi Tamásból, később világbajnokot Rózsa Norbertből. És vártam, hogy belőlem is azt csináljon. Arra hamar ráérzett, hogy lelkileg és fizikailag is nehezebben viselem a fájdalmat. Számára Darnyi Puci volt az ikon, ő már-már önsanyargató módon edzett. Sok munkája volt velem, meggyőződésem, ha nem nála úszom, soha nem lett volna olimpiai bajnok belőlem. Amikor Atlantában nyertem, azt mondta, ebben az aranyban kilencven százalék az edző és tíz a versenyző. Egyálalán nem esett rosszul, igaza volt. Mint általában mindenben.
- A félelem és a tiszetelet távolságtartást jelez. Mikor változott meg a viszonyuk?
- Az évek során a tiszteletből bizalom lett. Olyannyira, hogy második apámként élt a mindennapjaimban. Korábban jobbára az úszásról beszélgettünk, később már az irodalomról, történelemről, az én életemről, az övéről. Például a barátnőimet is bemutattam neki, ő pedig figyelt, tanácsokat adott, ha kellett biztatott.
- Na, most értünk a legkényesebb kérdéshez. Szóval, volt aki állította, Széchy Tamás…, hogy is fogalmazzak…
- Hogy homoszexuális lett volna? Bár közel álltam hozzá, az életének erről a részéről nem tudok. Nekünk sohasem mondta, és sohasem tett utalást rá. A nőket például nagyon tisztelte. Egyszer azt mondta, azért sem dolgozik nőkkel, mert képtelen lenne arra, hogy bántsa őket. Itt ne tettlegességre gondoljon, hanem az irdatlan mennyiségű edzésmunkára.
- Azt is sokan terjesztették, hogy úszni sem tudott…
- Tudott, de ha nem tudott volna, akkor mi van? Semmi. Ô ugyanis maga volt az úszás. Ha háttal állt a medencének, akkor is látta, éppen mi történik. Volt olyan, hogy a versenyekre már fel sem ment a Komjádiban a medencéhez. Lent, a tornateremben üldögélt a baseballsapkájában, mi meg az úszás után jöttünk le hozzá. Ült, felnézett, és már mondta is, hogy milyen időt úsztunk. Az ő munkái voltunk mindannyian.
- Ha már őszinteség: árulja el, tudták, hogy Zemplényi György, a hírhedt úszómenedzser - akit ugyebár később csalás miatt elítéltek - milyen pénzből finanszírozta az úszók felkészülését?
- Fogalmunk sem volt róla, honnan van a pénz, de volt. Jól élt mindenki, utazhattunk, tökéletes körülmények között dolgozhattunk. Ez a kilencvenes évek elején volt. Amikor aztán a barcelonai olimpia után eltűnt, akkor vált számunkra is bizonyossá, hogy mi van a háttérben. Sokaknak segített anyagilag, de sokakat becsapott. Kevesen tudják, de később benyújtotta a számlát.

Zemplényi ott folytatta, mint Barcelona előtt

- Ezt hogy érti?
- Így ahogy mondom. Sokakat megkeresett az úszósportban, és nem kertelt. Azt mondta, anno ő segített anyagilag, most neki van rá szüksége. Mondott mindent, gyógykezelést, miegymást.
- Azt akarja mondani, hogy miközben bírósági eljárás folyt ellene, a rendőrség rajta tartotta a szemét, Zemplényi ott folytatta, ahol a kilencvenes évek elején abbahagyta?
- Pénzt kért és kapott is sokaktól. Ez a vérében volt. Amúgy nem haragszom rá, valahogy nem ez az érzés jut eszembe, ha rá gondolok. Intelligens ember volt, hihetetlen lexikális tudással. Látja, vele kapcsolatban nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen a szexuális beállítottsága. Nem is titkolta. Tamás bácsi féltett is tőle minket, de ez már egy régi történet.
- Széchy Tamás anyagi örökségéről már esett szó, a szellemiről még nem. Azt tudja például, hogy kinél vannak az edzésnaplói?
- Az edzésnaplóit egy ideig Darnyi Pucinak akarta adni, de ő nem vállalta, hogy a válogatottnál legyen edző. Később odaadta Sántics Bélának, a pécsi mellúszóedzőnek, aki sokat volt fent Budapesten nála. Az edzésnaplók tehát megvannak, a módszereiből sem csinált soha titkot. Az edzésnaplók viszont csak papírok, az igazi titok benne volt, azt pedig magával vitte.
- Hiányzik?
- Hiányoznak a beszélgetések, az útravalók. Sokszor eszembe jutnak a szavai, általában mindenben igaza volt.
- Napi tizenhat kilométer úszás éveken át, műanyag bot, Széchy Tamás, az ő ellentmondást nem tűrő egyéniségével és később Zemplényi. Nem érzi úgy, hogy lelkileg sérülten jött ki ebből a korszakból?
- Nem sérültem, inkább azt mondom, érettebb lettem a koromnál. Erős kontroll alatt éltem, ám amikor Amerikába mentem tanulni, egyáltalán nem inogtam meg, sőt… Szociológia szakon végeztem Phoenixben, most pedig Budapesten a közgazdasági egyetemre iratkozom be. Mellette szeretnék tagja lenni a Nemzetközi Úszószövetség sportolói bizottságának. Az már eldőlt, hogy benne vagyok a budapesti ifjúsági Európa-bajnokság szervezőbizottságában, és arról is szó van, hogy én leszek a jövő évi felnőtt Európa-bajnokság sportigazgatója. Nagy megtiszteltetés lenne. Láthatja, tanulok, dolgozom. Higgye el, az a korszak, amelyikben Széchy Tamás dolgozott, ilyen embert kívánt. Zárt világ volt, kevés lehetőséggel, nagy eredménykényszerrel.
- Március 27-én Széchy-emlékversenyt rendeznek a volt tanítványok a Komjádi uszodában. Ott lesz?
- Nemcsak én, Tamás bácsi is ott lesz…