AMLER ZOLTÁNonline 2005.01.17 21:37 Frissítve: 2011.05.23 00:08

Már cipőmárka is Japánban

A kaposvári fiatalemberben éveken keresztül a magyar férfi röplabda zászlóvivőjét tisztelhettük. Manapság akadnak követői, ám ők is elismerik: a 34. életévében járó klasszis külön kategória. Tudják ezt a nagyvilágban is, még mindig csábítják a legjobb európai klubcsapatok, de ő immáron harmadik esztendeje Japánban kamatoztatja tudását. Vajon meddig még? Vajon mi lehet vele? Vajon lát-e esélyt arra, hogy a magyar válogatott tagjaként még egy világversenyre kijusson? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor sikerült elérnünk.

Kántor Sándor
Született: 1971. február 1., Kaposvár
Magassága/testsúlya: 196 cm/90 kg
Posztja: négyesütô-nyitásfogadó
Válogatottságainak száma: 166
Klubjai: Kaposvár (1982–1994), Dachau (német, 1994–1997), Forli (olasz, 1997-–998), Modena (olasz, 1998–2000), Cuneo (olasz, 2000–2002), Panasonic Panthers Osaka (japán, 2002–)
Legjobb eredményei: Bajnokok Ligája-2. (1996); CEV-kupa-gyôztes (2002), CEV-kupa-2. (1999); Szuperkupa-2. (1997); 3x magyar bajnok (1992, 1993, 1994), 2x Magyar Kupa-gyôztes (1992, 1994); 2x német bajnok (1995, 1996), Német Kupa-gyôztes (1997); 2x olasz bajnoki 2. (1999, 2000), olasz bajnoki 3. (2001); Olasz Kupa-gyôztes (2002), Ázsia Kupa-gyôztes (2004); 2x japán bajnoki 3. (2003, 2004); 2x Japán Kupa-3. (2003, 2004); Eb-11. (2001); az olasz bajnokság legjobb játékosa (2001); a japán bajnokság legjobb ütôjátékosa (2004); 6x az év játékosa Magyarországon (1991, 1992, 1993, 1994, 2001, 2002)
- Konicsiva!
- Konicsiva - köszönt vissza szintén japánul Kántor Sándor, a magyar férfi röplabdasport legendás alakja, a Panasonic Panthers Osaka légiósa.
- Izgalmas nyelv…
- A mai napig nem tudom megszokni. Szerencsére van egy olasz-japán tolmácsom, őt Tokióból hozatták nekem. Nélküle nem sokra mennék. Öt-hat másodperc alatt fordítja le azt, amit fél percbe telik elmondanom, csak úgy jár a nyelvük.
- És az írás?
- Elég ha azt mondom, hogy a meccsek szüneteiben a különböző italokra írt szövegeket úgy keverem össze, ahogy vannak. A múltkor is holtfáradtan frissítő folyadék helyett kínai teába ittam, ami a többieknek bejön, de én majdnem rosszul lettem tőle… Ôszinte leszek: a nevemen kívül semmit sem tudok leírni.
- Egy újabb szerződéskötéshez elegendő…
- Azt szeretnék, ha maradnék. Noha csak a bajnokság felénél vagyunk, már most hajtogatják, hogy a következő szezonban is itt a helyem. Mindent bevetnek, a múltkor a főszponzor, a Panasonic cég egyik igazgatója hívott meg Kiotó egyik legelegánsabb éttermébe egy negyvenhat fogásos vacsorára.
- Mennyire?
- Negyvenhat fogásosra. Két és fél óra alatt kivégeztük a menüt.

Kántor Sándor, a magyar kalapács Japánban is megállíthatatlan
Kántor Sándor, a magyar kalapács Japánban is megállíthatatlan
- A másnap délelőtti edzést gyanítom, kihagyta.
- Szerencsére szünnapunk volt. Mi tagadás, nem hiányzott a mozgás. Pedig az első hat fogáshoz hozzá sem nyúltam.
- Megilletődöttség?
- Nem, a nyers hal nem tartozik a kedvenceim közé. A maradék negyven fogással, tengeri herkentyűkkel, rákokkal, rántott halak tömkelegével viszont megbirkóztam.
- Közben a szerződéséről értekeztek?
- Nem. Viszont, a japán szokásokat figyelembe véve, a meghívás nagyon nagy megtiszteltetés volt, érzékeltette, mennyire fontos vagyok nekik.
- Ezek szerint jól megy a játék?
- Lekopogom, minden rendben. A hét végén nem így volt. Hirosímában kórházba vittek, elkaptam én is azt a vírust, ami a családon már végigsöpört. Szombaton nem is tudtam játszani, ám vasárnap muszáj volt pályára lépnem. Sok erőm nem volt, túléltem a meccset, nem is ment rosszul, fontos mérkőzésen nyertünk három egyre. Az új edzővel és új feladóval rosszul kezdtük az idényt, sorra veszítettük a meccseket, ráadásul a liberónk, majd az egyik legjobb játékosunk is megsérült, a hatodik helyen álltunk, nem voltunk jó passzban. Mindez azonban már a múlt, fordult a kocka, sikerült összerázódnunk, jelenleg a harmadik helyen állunk. Összesen négy kört játszik a nyolc csapat, nekünk egyik meccsünk sincs hazai pályán. Viszont a döntőt Oszakában rendezik majd.
- Magas a színvonal?
- Egyre jobb, mindezt a válogatott eredményei is bizonyítják. Sikerült megértetni velük, hogy az a szisztéma, amivel a hetvenkettes, müncheni olimpián aranyérmet nyertek, elavult mára. Rengeteget változott azóta a röplabda. Büszkén mondhatom, hogy az erősítés és a technikai felkészítés terén sok mindent átvettek tőlem.
- Már hivatalosan is a japán válogatott segédedzője?
- Hívnak folyamatosan, de még semmi sem dőlt el. Nem tudom még, miként alakul a nyári programom.
- Azt mondom, világbajnoki selejtezők?
- Azt mondom, a májusi, tiszaújvárosi tornán a kupaküzdelmek miatt biztosan nem tudok részt venni.
- A többin?
- Elviekben nincs akadálya. Egyelőre azonban sajnos ott tart a történet, hogy még kapitánya sincs az együttesnek.
- Kántor, Mészáros, Veres, Koch, csak hogy a négy legnagyobb nevet, a világ legerősebb bajnokságaiban játszó játékosokat említsünk. Miért nincs nekünk jó válogatottunk?
- Kevés az idő. Az úgy nem megy, hogy néhány nappal az éppen aktuális selejtező előtt találkozunk, néhány közös tréning után pedig már tétmeccset vívunk. Be kell lássuk, így nincs esélyünk.
- Filipovics Tamás, egykori válogatott játékos pont ez ellen próbál tenni valamit, olyan szponzort találni, aki ezt a sokra hivatott társaságot felkarolná, nemzetközi tornákra utaztatná, versenyeztetné.
- Igen, hallottam róla. A tervek szépek, kérdés, mi valósul meg belőlük.
- Nem túl optimista mondat.
- Nézze, megéltem már ezt-azt a sportágban, sajnos tudom, miként mennek odahaza a dolgok. Szomorú vagyok, hogy ez a világsportág ilyen sanyarú helyzetben van Magyarországon.
- Tehát esze ágában sincs hazatérni?
- Dehogynem, szeretem a hazámat, Kaposvárt, biztos, hogy pályafutásom végeztével otthon élek majd. Amíg viszont tartani tudom a szintet, amíg vannak ajánlataim, kihasználom azokat.

A lábbeli, amely a klasszis nevét viseli
A lábbeli, amely a klasszis nevét viseli
- Mi az, ami motiválja még?
- Az érmek. Hogy minden egyes szezon után be tudjak tenni valamit a vitrinbe. Két évig még biztosan folytatom. Az, hogy ajánlataim vannak Olaszországból, Franciaországból, Németországból, hogy Japánban, ahol csapatonként csak egy légióst tarthatnak, számomra mind azt jelzik, azért még tudhatok valamit.
- A sok kérő közül kinek mond majd igent?
- Magam sem tudom. Márciusban vége lesz a japán bajnokságnak, utána hazautazom, beszélek a német és olasz csapatok képviselőivel, aztán meglátjuk. Vannak még terveim, jó volna például olasz bajnokságot nyerni. Célozd meg a holdat, eléred a háztetőt - ezt a mondást tartom szem előtt játékosként, és ezt fogom majd edzőként is. Szeretnék ugyanis edző lenni. Tizenegy éve, kilencvennégy óta írom le a tréningek menetét, jegyzetelek, tanulok.
- Magyar szövetségi kapitány is lenne?
- Igen, nem titkolom. De csakis úgy, ahogy én gondolom. Nálam csak az lehet a csapatom tagja, aki azt az utat járja be, amit én mondok. Nem lehetnek széthúzások.
- Most vannak?
- Nincs meg a kellő összetartás. Mindenki maga akarja megnyerni a meccset, nem csapatként működünk. Persze, mint mondtam, nincs idő, nincsenek közös tréningek, szóval összetett a probléma. Mindazonáltal az egyik legfontosabb szerintem az összetartás. Valamelyik vízilabdás játékos fogalmazta meg jól az athéni olimpián a sikerük kulcsát. Azt mondta: azért nyertek, mert náluk jobban szeretik egymást a játékosok, mint bármelyik ellenfelüknél. Megmaradt bennem ez a mondat, s noha természetesen nem csak ez számít, enélkül nem sokat ér a tudás.
- Ahogy hallgatom önt, igenis foglalkoztatja a magyar válogatott! Nagyon bántja a jelenlegi helyzet?
- Sokkal többre hivatott ez a csapat, mint amit eddig elért. Öszszefogással lehetne keresnivalónk.
- Akkor fogjanak össze, és a világbajnoki selejtezőt vegyék sikerrel!
- Ígérem, ezen leszek. És nem csak azért, mert a vébét Japánban rendezik.